Csomor Csilla: "Belebújtam a hálás jótündér-szerepbe"

Született színésznő, kiváló szakács és háziasszony, eredményes amatőr golfozó, legfőképp azonban egy nagyszerű ember. Csomor Csilláról van szó, aki jobban ragyog, mint valaha, sikert sikerre halmoz a színpadon és a sportban egyaránt. Hogy mitől döglik a légy? A zene.hu utánajárt.
 

Jó tíz éve, hogy Csomor Csilla belépett otthonainkba, millióan ismertük meg arcát, hangját; ám legtöbbünknek csupán Zsuzsa volt. Ez persze nem is tűnik olyan rossznak egy olyan országban, ahol ezrek gyűjtöttek pénzt egy dél-amerikai telenovella főszereplőjének – aki szerepe szerinte rabszolgát játszott –, hogy felszabadítsák.Azóta azonban több színházi darabban volt szerencsém látni Csillát, számos beszélgetésen vagyunk túl, s legutóbb IVAN új videoklipjében tűnt fel, ahol megint egészen más szerepben és közegben ismerhette meg a nagyérdemű.

A zenéről kezdünk beszélgetni, s Csilla szemei hirtelen felcsillannak.

Lelkesen elkezdi mondani, mennyire szereti a jazz-t, vezetés közben is gyakran hallgatja egyik kedvencét, Diana Krall-t, hogyan kezd ösztönösen mozogni a legkülönfélébb ritmusokra, majd arra is fény derül, a muzsika életét olyan mértékben kíséri végig, hogy jó néhány zenés darabban is közreműködött.

- Bár a Színművészeti Főiskola prózai szakára vettek fel, a zenés mesterség órák szerves részét képezték mindennapjaimnak. Így utólag az sem tűnik véletlennek, hogy vizsgadarabunk éppen egy zenés produkció, az A Chorus Line volt. Miután lediplomáztam, azonnal a győri színházhoz szegődtem, ahol annak rendje, s módja szerint rögtön zenés vígjátékokba dobtak bele. A direktor koncepciója ugyanis az volt, hogy a közönség előbb a könnyedebb műfajban ismerjen és szeressen meg, aztán majd jöhetnek a komolyabb, súlyosabb szerepek. A győri időszak ezért csak úgy ontotta a zenés darabokat: négy év alatt operettekben, musicalekben, zenés vígjátékokban összesen 16 főszerepet játszottam – számomra az egyik legkedvesebb A potyautas volt –, sőt, még egy balett-ben is szerepeltem.

- Aztán felkerültél Budapestre…
- Igen, ráadásul az akkori Nemzeti Színházhoz, ami egy egészen más profilú, teljes mértékben prózai társulatot takart. Ez az ütésváltás aztán nem bizonyult túl hosszúnak, mivel lassacskán elindult a musicalek, zenés darabok bemutatása (La Mancha lovagja, Godspell, István, a király, A kiátkozott, Légy jó mindhalálig stb.), persze a tradicionális vonalat követve; de mi becsülettel helyt álltunk.

Aztán Magyar Színház lett a nevünk, s bár most is vannak zenés előadásaink, az elmúlt 5-6 évben inkább prózai vonalon mozgok. Ez természetesen nem baj, csupán rettentő mértékben hiányolom a zenét.

- Így magáért beszél a popzene világába való kirándulásod is.
- IVAN-t néhány hónapja ismertem meg, majd hamar kiderült, hogy menedzserével, Mariannával is egy hullámhosszon vagyunk. Valamikor június elején mutatták meg az új dalát, ami elsőre nagyon megtetszett. Időközben összeismertettem őket Joó Gézával; s amikor felmerült, hogy ebből a dalból videoklipet készülnek forgatni, amit Géza rendez meg, éreztük, hogy együtt a csapat.

Nézd meg a klipet: A Barátok Közt sztárja meglepetést okozott - zseniális dalban tűnik fel

Az Új vágy ébred bennem IVAN útkeresését, önmagára találását mutatja be. Az afrikai díszlet, a sivatag, a felkelő nap a tengerparton, az elvarázsolt kastély mind állomások, amelyeket az útkereső érint; s minden egyes alkalommal feltűnök afféle védőangyal szerepében, aki végigkíséri őt. Csodás élmény volt, meg nyilván sok munka, ami megérte, mert úgy érzem, valami értékeset sikerült létrehoznunk.

- Úgy hallom ki szavaidból, hogy az érték különös jelentőséggel bír számodra.
- Hogyne. Csakis olyan produkciókban veszek részt, kizárólag olyanhoz adom a nevemet, ahol minőségi munka folyik, értékálló termék születik. Fontos, hogy én is fejlődjek, de éppúgy tudjak általa adni. Szerintem ez minden igazi művészet alapja. Ráadásul ebben a történetben sem a gyarló emberi dolgok motiváltak, hiszen önzetlenül, barátságból bújtam az amúgy hálás jótündér-szerepbe.

- Szintén az értékteremtés követhető nyomon önálló színházi darabodban, az Édes Rózám – Déryné szerelmes élete című monodrámában. Ráadásul – a benned szunnyadó zeneiségre visszatérve – a plakáton korhű öltözékben, lanttal a kezedben vagy látható. A zene, az kell?
- Feltétlenül. A Rózám amúgy zenés előadásnak készült, azonban az idő rövidsége, valamint emberi tényezők lehetetlenítették el ennek létrejöttét. A darab hét verse bármikor megzenésíthető, s nem is mondtam le arról, hogy kibővítsem az előadást 2x1 órára.

Kétszernegyvenperc. Ennyi ideig vonja Csilla magára a közönség figyelmét intim közelségben. Egy előadóművész számára talán nincs is annál nagyobb kihívás és feladat, mint egyedül, huzamosabb ideig magára tapasztani a tekinteteket – főleg egy ilyen tömör, mély mondanivalójú, kevés díszlettel operáló produkció esetében. Mindenféle túlzás nélkül állítom: Csillának ez maradéktalanul sikerül.

A teret áthatja anyanyelvünk harapnivaló szépsége és gazdagsága, amely fényesebben ragyog, mint akárhány reflektor. A szavak röpke egymásutánja arany szövedékként áramlik a levegőben, Csilla pedig úgy siklik egyik korszakból a másikba, oly hitelesen formálja meg Déryné Széppataki Rózát lányként, nőként, majd öregasszonyként, hogy szinte elfelejtem, hogy színházban vagyok.

Olyan képeket látok, amelyek ott sincsenek; azaz ott vannak, hiszen Csilla épp az imént festette meg azokat. Olyan érzelmi hullámok hatalmasodnak el rajtam, amelyektől nem tudok betelni, de már jön is a váltás. Tökéletes dramaturgia érzékkel tart folyamatosan sakkban, nem ereszt, de nem is bánom, mert úszom az árral, amelynek sodrása megtisztít, elgondoltat, körülölel.

Nem tudom, létezik-e ennél őszintébb, alázatosabb és hitelesebb bizonyítéka magyarságunknak, nemzeti büszkeségünk kifejezésének, s hazánk iránti szeretetünknek. Eszembe jut: ha ezt Kazinczy hallhatná… Déryné közben eltávozott. Az előadásnak vége. Csend van – tapsvihar előtti csend.

Hogy milyen, amikor egy bravúros színészi alakítás násztáncot lejt az ékes, magyar szóval, kétségen kívül Csomor Csilla „Rózájában” tárul elénk.

A budapesti közönség nem rég a Panoráma Világklubban élvezhette az előadást. Az esemény egyébként a külföldön élő, hazalátogató és hazatérő magyarok havonta megrendezésre kerülő összejövetele. Aznap este Csilla egyszemélyes darabjából 15 perces kóstolót kaphattak a jelenlévők. A fogadtatást szemléltetve, bármennyi magasztaló szónál többet mond talán a több perces vastaps.

Egy igazi színművésznek hivatása, munkája, hobbija, örökké hű szerelme, egyszóval mindene a színpad. A nagy csodák pedig akkor történnek, amikor egy olyan ember, aki saját bevallása szerint életében nem látott színházi előadást, után odamegy a művészhez, s azt mondja, hogy ezentúl gyakori látogatója lesz a színházaknak.

A szakmai alázat magas fokáról, Csilla szerényen csak annyit fűz hozzá: „A dolgomat tettem.”

- Navy -

[2010.02.02.]