Dübörög a Bass Generáció, de hiányzik szikra Basshunterből

Basshunter ötödik stúdióalbuma a megszokott lépéseket követi, nem tér le az útról amelyet kitaposott, nem akar több lenni annál, amire hivatott. Nagyon jól szól, de kár, hogy nincs meg benne ugyanaz a szikra, amely az előző albumot sikeresen felizzította.

Rögtön az első dalnál egyfajta középszerűséget éreztem, és sajnos felvezetésnek nem volt túl jó választás egy olyan track-kel indítani, amely valahol a lemez közepén teljesedett volna ki inkább, amikor már jobban belerázódunk az anyagba. A második és harmadik szám javít valamelyest az alaphangulaton, Jonas énekhangja nagyon jól szól, és ezeknél a daloknál ez különösen jól hallható. Már csak emiatt sem lehetne elásni az albumot, mert ezek mindenképpen erős pozitívumok.

A negyedik, I Can’t Deny című szám az egyik legfinomabb dal a repertoárban, Lauren Dyson kellemes énekhangjával, sok leállással, és a hozzá kapcsolódó erőteljes rázendítésekkel tényleg jól sikerült track. A következő Don’t walk away című dalban és az I Still Love-ban szerencsére szintén van több leállás is, valamint a basszus és a dallamvonal az, ami igazán kiemeli ezeket a többi közül. Úgy érzem ilyen track-ből kellett volna még több a lemezre, hiszen Basshunternél ezek működnek a legjobban.

Említésre méltó dal a hasonló recept szerint készült Far From Home című muzsika, amely rögtön egy erőteljes bassline-nal vág a dolgok közepébe, majd Jonas kellemes hangszínén vándorol tovább, mígnem egy jó kis dallammal erősödik meg. A Basshunter hangulat garantált, mégha nem is egy I Can Walk On Water-ről is van szó.

Három számmal arrébb található az album legjobb dala, a Can You, amely egyszerűen tökéletesre sikeredett. Ezzel kellett volna kezdeni az albumot, mint ahogyan a Now You’re Gone album esetében is a legjobbal kezdték. Sajnálom, hogy nem így indul. A második indítási lehetőség a sorban a tizenharmadik Plane To Spain lett volna. Ez rögtön megragadta volna az embereket, és nem engedte volna el őket amíg a lemez le nem jár a lejátszóban. Ezzel szemben jó hátra pakolta őket Jonas. Sajnos.

Extrákat tartogat a korong

A borító különlegességeket nem tartogat, jól néz ki, illik a stílushoz. Ami azonban megragadta a tekintetem rajta, az a különféle extrák ígérete, amelyeket akkor kaphatunk meg, ha a lemezt a számítógépünk optikai meghajtójába helyezzük. Ezen felbuzdulva ki is próbáltam milyen tartalmakra tehet szert a vásárló és bizony nem csalódtam!

Megnézhetjük gyakorlatilag az összes videóklipet, akár számonként sorban, letölthetjük a We Are The Wackos című bónusz számot, amely kemény bulis hangzásával biztos sokaknak tetszeni fog. Találunk még képgalériát és karaoke-t, egy bővített filmet a Now You’re Gone-ban történteket követő eseményekről, valamint kérdezhetünk magától Jonas-tól is, amire ő személyesen válaszolni is fog nekünk. Ez utóbbit nem állt módomban kipróbálni, ennek tesztelését a rajongókra bízom.

Összességében jó munkáról van szó, de ahogyan azt a bevezetőben is hangsúlyoztam, hiányolom azt a szikrát amelyet a Boten Anna, vagy a Walk On Water eszméletlen ereje hordozott magában. Aggódni viszont nem aggódom Basshunterért, hiszen a 2002-ben beindult zenészben még rengeteg potenciál van, amelyet remélhetőleg későbbi munkáiban is érezni fogunk.

- George -

[2009.11.30.]