Gyertyagyújtás Ákossal

Leginkább a készülődés, a csodavárás időszakát szeretem a karácsonyi időszakban. A családi mézeskalács-sütést, az ablakdíszek elkészítését, vagy akár a közös nagytakarításokat. Ahogy hétről hétre egyre több gyertya ég az adventi koszorún, valahogy a szívünkben is nagyobb világosság és melegség támad. Az első ilyen közös programra készülődvén nagy műgonddal válogattam a CD-k között, hogy megtaláljam a tökéletes háttérzenét a „családoláshoz”.

40+

Így jutottam el az Ákos 40+ koncertalbumhoz, amely a 2008-2009-es jubileumi turné(k) programjának teljes anyagát tartalmazza. Ezek az estek – a művész szavaival élve - azt hivatottak megünnepelni, hogy Kovács Ákos dalai és a közönség immáron húsz esztendeje, hogy egymásra találtak. A koncertek egyik szolid és visszafogott látványelemeként egy gyertyasoron egymás után gyúltak ki a fények, az idő és a számok előre haladtával. Talán éppen erről az effektről jutott most eszembe a kiadvány.

A lemez alig egy hónappal a koncertsorozat végét követően már a boltokba került. Az exkluzív dalestek felvételeit a rajongók október másodika óta CD-n és DVD-n egyaránt megvásárolhatják. A két forma közül ki-ki szokásaihoz igazodva választhat, hiszen azok mind külsejükben, mind tartalmukban meglehetős analógiát mutatnak. Sőt, még az áruk is azonos. Néhány hete a választék tovább bővült, az igazi ínyencek számára ugyanis december 4-én, azaz pontosan negyed évvel a sorozat záró akkordját követően megjelent a koncertek megannyi extrával kiegészített anyaga, HD minőségben, Blu-Ray formátumban is (az első honi zenei Blu-Ray kiadványként).

Feketén fehéren

Már kézbe fogni is jó érzés volt a dupla CD-t és nem csak a tok „gyerekbarát”, lekerekített sarkai miatt. Már ahogy végiglapoztam az albumot kísérő kis füzetet, amely a koncerthelyszínek és időpontok, valamint a produkció résztvevőinek felsorolása mellett gondosan válogatott (és ezáltal oly jellemző) fényképeket tartalmaz a zenészekről, szembesülhettem azzal, hogy ugyanazt a professzionális színvonalat kaptam kézhez, amivel szemben Ákos sokszor kíméletlenül ám mindig következetesen kérlelhetetlen. Ugyanúgy minden apró részlet a helyén van a CD-n is, mint ahogy az anno a tökéletesen megkomponált előadásokon volt. A fekete-fehér megjelenés egy szmoking eleganciáját kölcsönzi a borítónak. (Ezt még az sem teszi tönkre, hogy a szponzorokat az őket megillető színes feliratokkal tüntették fel.) Az estek két felvonása külön lemezre került. A két korongon – megint csak stílusosan - a két esztendő koncertplakátjait felidéző képeket láthatunk Ákosról.

Pontosan tudtam, hogy mit várhatok, amikor végül két hónap pihentetés után betettem a korongokat a lejátszóba, hiszen egykoron magam is részt tudtam venni a sorozat egy felvonásán. (Éppen ezért is pihentettem egy ideig a felvételt addig, amíg az élő koncert okozta élmény lassan kezd emlékké szelídülni és igazi örömet nyújt majd az átélt pillanatok felelevenítése.)

A kérdés így legfeljebb annyi lehetett, hogy mennyire tudja a kiadvány visszaadni azt a hangulatot, ami egyrészt a művészek és a közönség közti vibrációból, másrészt a zenészek tökéletes összhangjából és szívük együttes dobbanásaiból kialakult. (A DVD-nek ebből a szempontból komoly versenyelőnye volt, hiszen azon a nagyon jól sikerült színpadkép és fénytechnika, a maga visszafogott stílusával és eleganciájával hozzájárul az élmény teljesebb felidézéséhez.) Két szóban összefoglalva a lényeget: nem csalatkoztam.

Akinek füle van, hallja meg

Nekem már a koncerteken is bejött a jól ismert dalok újragondolása, áthangszerelése, esetenként több dal egy keretbe foglalása, összeolvasztása. Most mindez valahogy még letisztultabban, csillogóbban szólt. Nem mintha a hangzással élőben bármi probléma lett volna, vagy akárcsak egy hibás akkordot, egy fals hangot kihallhattam volna. Az észlelés különbségét talán az okozta, hogy az érzékszerveim közül most csak egy volt kiélezve az élmény befogadására, így az az egy sokkal mélyebbre hatolhatott és többet tudott befogadni a számára nyújtott információkból.

Azt túlzás lenne állítanom, hogy sokadik nekifutásra is ugyanolyan élményt nyújtott a számok közötti anekdotázás, mint amikor első alkalommal hallottam Ákos poénjait. Mi több, be kell vallanom, egyik-másik intermezzo bennem már első hallásra is inkább fanyar szájízt hagyott maga után és kevésbé éreztem a vágyat, hogy újra hallhassam őket, mint mondjuk Czomba Imre tangóharmonika játéka esetén. Ezzel együtt az estek hangulatához hozzájárultak ezek a percek is és ezáltal létjogosultságuk a korongon megkérdőjelezhetetlen. Ráadásul, sokadik hallgatásukat követően legalább már tudjuk, mit érezhettek Samuék, akiknek két éven keresztül kellett ugyanezeket a sztorikat estéről estére meghallgatni :).

Az első felvonás, szmokingban

A mintegy másfél perces zongora intro, amely bevezeti a legelső számot, tökéletes felvezetése nem csak annak a számnak, de az egész lemeznek. Megmutatja, hogy mire számíthatunk. Finom eleganciával és légies könnyedséggel elénk tárt ugyanakkor érzelem-dús örömzenélésre. Egyébként mondhatjuk, hogy Ákos rögtön a lényegre tör, hiszen az est első szereplője, az Asszony, minden élet forrása és a férfi létének értelme, akit az ezredfordulón megjelent Hűség lemezről idéz elénk.

Innen szinte észrevétlenül gördülünk vissza a rendszerváltás évébe, a legelső bombasztikus Bonanza siker, a mai napig talán legismertebb Ákos szerzemény, az Induljon a banzáj témájához, amely soha nem szólt ilyet szívet szorítóan, mint most, a Hello című szám felvezetőjeként. Utóbbi dal ismét egy mérföldkő, hiszen Ákos első szóló albumának, a Karcolatoknak a legnagyobb sikert elért száma. Most olyan nemes keretbe foglalja a zongorajáték, amely számomra szinte felülmúlja magának a műalkotásnak egyébiránt az idők során nem devalválódott értékét. Számomra ez a pár másodperces az első gyertya az ünnepi tortán.

[2009.12.31.]