Minden idők 75 legnagyobb slágere - a 34. helyezett
A brit szerzői jogvédő hivatal április közepén jelentette be, hogy a Procol Harum ’A Whiter Shade OF Pale’ című dalát választották az elmúlt 75 év legnagyobb slágerének. Megszereztük a teljes listát és dalonként közöljük. Jöjjön a 34. helyezett.
Az összesítés az alapján készült, hogy mely slágerek szóltak a legtöbbet nyilvános helyeken és a médiában 1933 óta. Sorozatunkban egyenként közöljük a lista szereplőit.
34. Glenn Miller - In The Mood
Glenn Miller a swing-korszak egyik legjelentősebb együttesvezetője, komponistája és hangszerelője volt.
Zenek karrierje korán kezdődött el: 15 évesen kezdett harsonázni s hamarosan iskolatársai megalkották az első zenekarukat. A fiatal Miller majdnem minden idejét a zenélés tette ki, így nem csoda, hogy az egyetemet is hanyagolta és még inkább a muzsika felé fordult.
Húsz éves alig múlt, amikor a legismertebb dalai is megszületettek. A Glenn Miller Band népszerűsége 1938-tól egyre csak fokozódott, s ők voltak azok, akikről először jelenthetjük ki, hogy karrierjük felfelé ívélésében már a lemezkereskedelem is nagyban közrejátszott.
Hazafias kötelezettségeiről sem felejtkezett el, s1942-ben csatlakozott az amerikai légierőhöz mint katonazenekar-vezető. A hadsereg kötelékén több száz koncertet adott.
A Sors azonban nem volt vele kegyes, nagyon fiatalon, Párizsba repülve katasztrófa érte a repülőgépet a La Manche csatorna fölött, s onnantól Glenn Miller már csak hanglemezekről szórakoztathatta a közönséget.
Az In the mood című dal 1939-ben lett nagy siker, amely azóta is fémjelzi az alkotást. Többek között Stephen King, a Rózsa vére című horrorfilm több jelenetében is szerepel. Nem mellesleg a nóta számos eladási és hallgatottsági rekordot megdöntött.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.