Egy koncert, ami után az embernek van kedve felsöpörni otthon

A Stomp lényegében egy olyan társaság, akik egyszerű, hétköznapi használati eszközökkel elképesztő zenei produkciókat hoztak össze. Kritikát írni persze nehéz erről, hiszen aki nem ismeri a társaságot, annak mit írhatnék? Hogyan írjak körbe például egy olyan zeneművet, amelyet három mosogatótálcán adnak elő? Hogyan adjam át azt a hangulatot, amelyet takarítóeszközök ritmusos használata gerjeszt és amely egyszerre vált ki csodálatot és kacajt az emberből?

Az ember esze megáll, de komolyan. Azt Borlai Gergő és Födő Sándor óta tudjuk, hogy akár tejhabosítóval is lehet zenélni. De az, hogy újságpapírral, öngyújtóval, vödörrel, kukával, partvissal, lapáttal, traktorgumi belsővel, műanyag csővel, táblával… Mindennel lehet zenélni! Persze tudni kell nívósan megszólaltatni.

A Stomp tagjai vélhetően egytől egyig profi dobosok, vagy ütőhangszeresek. Legalábbis egy nagyobb összegben mernék fogadni erre. Mindenképpen feltételez a produkció egyfajta zenei előképzettséget. Önmagában az, hogy így megszólaltatnak bármilyen tárgyat, nem semmi, pestiesen szólva. De hogy 8 ember egy időben ennyire pontosan és ilyen fegyelmezetten tudjon zenélni, erre csak a legjobbak képesek. Tehát a Stomp produkciója alapvetően egy vicces gegre, a különböző tárgyak zörejeire épül, azonban ez már rég nem csupán arról szól, hogy pár fiatal tárgyakat zörget. Önálló művészetté vált, látványos show-elemekkel, táncokkal. Egyébként a mostani produkció még látványosabb, mint a korábbiak voltak.

Két kedvenc „hangszerem” az öngyújtó és a műanyag cső. Az öngyújtós produkciónál sorba álltak mind a nyolcan, a színpad teljesen sötét volt, és ritmusra gyújtották és oltották el azt, virtuóz módon. Lenyűgözőnek tartom, hogy ügyességgel, ritmusérzékkel és fantáziával egy ilyen számot találtak ki! Mind akusztikailag, mind optikailag élmény! A műanyag csövek megszólaltatásánál pedig két dologtól esett le az állam: egyrészt, hogy be van hangolva az összes műanyag cső! Pont olyan hosszúságúra vágták az egyébként flexibilisnek látszó csöveket, hogy azok ütésekor normál zenei hangot adjanak ki. Másrészt képzeljük el, micsoda összehangolt akció, amikor egy dallamot úgy kell előadni, hogy minden egyes hangot másik ember szólaltat meg! Hiszen egy embernél csak egyetlen cső volt.

A humor sem hiányozhatott az előadásból. Volt egy vicces figura köztük, aki mindig kilógott a sorból, és mindig megnevettette a közönséget. És volt olyan része is, ahol rítusos, szertartás-szerű mozdulatokkal adták elő az adott művet.

Dicséret illeti nem csak a Stompot, hanem a közönséget is. Volt közönség-tapsoltatás, de az is olyan volt, hogy a hangos, pregnáns egyszerre tapsolástól az alig hallható, egyujjas tapsikolásig minden volt. Én büszkén ültem a nézőtéren és azt gondoltam, hogy ilyen alázatos tapsolást csak tőlünk, magyaroktól láthatott a Stomp.

Pár napig még látható az új Stomp show a Budapest Kongresszusi Központban.

-Sólyom Attila-

[2010.03.26.]