Szinte garantálható, hogy az énekes soha nem felejti el ezt a napot.
Tabáni István 2009-ben az Év Hangja lett a Csillag Születik tehetségkutató versenyen, mérföldekkel maga mögött hagyva vetélytársait. Az egykori teremőr hangja és tehetsége egyedülálló hazánkban, szerény személyisége pedig reményt jelent minden embernek arra, hogy álmaik megvalósíthatóak.
István februárban kiadott egy kislemezt 3 dallal, melyből pár nap alatt példátlanul nagy mennyiség, 20.000 darab kelt el, sőt!
A nagy érdeklődésre való tekintettel további 10.000 darab került forgalomba, éppen ezért jogosan állíthatjuk, hogy a március 26-án megjelenő „Ments Meg!” című első Tabáni nagylemez a kiadó szerint 2010 legjobban várt albuma Magyarországon!
"Szerencsére sikerült időben leadni a kiadónak a lemezt, így pénteken már meg is jelenhet. Nem volt könnyű dolgom, hiszen egyik pillanatról a másikra lebetegedtem, ami nehezítette a munkát, de igyekeztem mindent megtenni, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Mindig maximalista voltam, így ha még két hetem lett volna a megjelenésig, akkor azt is végigdolgoztam volna. Már nagyon izgatott vagyok, hogy a közönség miként fogadja majd a dalaimat" - mesélte a Napi Ásznak Tabáni István.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.