Már csak néhány órát kell várni, és hazánkba érkezik több évtizedes pályafutása során először a Deep Purple alapító-basszusgitárosa, Nick Simper, hogy Nasty Habits nevű osztrák zenekara kíséretében péntek este újra életre keltse a Shades Of Deep Purple című debüt lemez, a The Book Of Taliesyn című folytatás és az együttes nevét viselő harmadik Deep Purple korong izgalmas, kísérletező, progresszív megközelítésű zeneanyagát.
A 22 órakor kezdődő koncerten felcsendül az első Purple korszak zenei örökségének a legjava, olyan dalokkal, mint az instrumentális Wring That Neck, a gyönyörű Lalena és a klasszikus DP hangzást megalapozó Mandrake Root.
Természetesen nem maradhat el az első Deep Purple felállás legnagyobb slágere, a zenekar későbbi sikereinek alappillére, a Hush sem, de ezt a dalt már a magyar srácok vendégeként dörrenti meg basszusgitárján a 64 éves muzsikus.
A Cry Free is készül újdonságokkal, ui. a rocktörténelmi kuriózumnak számító koncert kedvéért a csapat bővítette repertoárját a korai időszakból, és új hangszerelési megoldásokkal is készül, hogy méltóképp tisztelegjen a Deep Purple és a hard rock zene eme nagy úttörője előtt. A fiúk jóvoltából azonban természetesen a későbbi Purple érák rajongói sem maradnak majd kielégületlenül.
Mindenkit szeretettel várunk ma este, aki rajongója a DP első felállásának és Nick Simpernek, akárcsak azokat, akik számára a Purple e korai szakasza, vagy Mr. Simper munkássága eddig homályos folt volt, amelyet most szeretnének kivilágosítani.
- Zene.hu -
[2010.05.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.