A nap magyar klipje rovatba hazai zenekarok, zenészek videói kerülhetnek be. Ma a Pedrofon zenekar Ifa megy a hegyen című klipjét mutatjuk be.
If I had hammer. Ez a címe Trini Lopez nagy slágerének, amelyet sok előadó dolgozott fel, Magyarországon azonban a legeredetibb formában a Pedrofon tálalta, ugyanis a refrénből nemes egyszerűséggel Ifa megy a hegyen lett.
A rock and roll és swing show band 2002 óta muzsikál együtt, s ez idő alatt évente több, mint száz koncertet adtak, repertoárjuk és referenciájuk igencsak széles skálán mozog. Az előadásuk bővelkedik show-elemekben, felvonultatva az ’50-es, ’60-as évek rock and roll slágereit, a legjobb Hungária, Komár László nótákat. A ’30-as, ’40-es évek swing világát is felidézi, és feldolgozza a hozzá közel álló közelmúltbéli dalokat is.
A humor soha nem állt távol a formációtól, hiszen ahogy Pedró, a zenekarvezető nyilatkozta arról, hogy nem szentségtörés-e a rock and roll-ból viccet csinálni:
- Ha Elvis is viccet csinált belőle, ráadásul nem is akárhogy, akkor mi miért ne tennénk? Akkor lenne baj, ha mindezt tiszteletlenül és szakmailag rosszul tennénk. De aki ismer minket, az tudja, hogy erről szó sincs. Nézzük meg inkábbJohnny Cash Elvis paródiáját. Ők mókáztak a legnagyobbat egymáson annak idején…
A klip egyébként három évvel ezelőtt készült Kalmár Dániel és Kurdi Csaba közös munkája gyümölcseként. Míg előbbi rajzolta, utóbbi végleges formával látta el a videót, amely azóta sokak arcára csalt mosolyt, persze a szöveggel kiegészülve.
Nézd meg a videót és lent értékeld.
Ajánld barátaidnak a cikket, amennyiben 200-nál többen szavaznak, nagyinterjút készítünk a Pedrofon zenekarral. Az anyagban a téged érdeklő témában is faggatjuk a csapatot. A kérdéseidet a jatek@zene.hu MR tárggyal várjuk. Na, áll az alku?
- zene.hu -
[2010.08.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.