Eurovision 2011: Íme Wolf Kati ellenfelei - ismerd meg a dalokat, előadókat, videóval
Az Eurovíziós Dalfesztiválon 43 nemzet vesz részt. Wolf Kati a keddi elődöntőből már a szombati döntőbe került, ahol ötödikként lép majd fel. Itt 25 ország versenyzője mutatja meg magát. Jöjjenek ők. Egy biztos: a verseny győztese közülük kerül ki. A dalok és az előadók bemutatásakor az eschungary.hu anyagait használtuk.
A gála Paradise Oskar - Da Da Dam dalával indul.
A “Paradise Oskar” művésznevet egy tündérmese ihlette. Astrid Lindgren történetében így hívták azt a csavargót, aki harmonikájával kereste a kenyerét. Tavaly nyáron éppen improvizált, amikor megszületett a “Da da dam” című szerzeménye. Nem volt vesztenivalója, beküldte a YLE köztelevízió válogatására, és láss csodát: nemsokára e-mailben értesítették, hogy a zsűri egyenesen az élő műsorba juttatta őt! Ennek örömére a híres producerrel, Leri Leskinennel elvégeztek néhány csinosítást, utómunkálatot a számon, ami aztán meghódította a finn szavazókat, akik készségesen támogatták kedvencüket. Így történt, hogy Paradise Oskar fölényes győzelemmel megnyerte a finn nemzeti döntőt – ez volt az utolsó állomás az Eurovízió előtt azon az úton, ami az otthoni rögtönzésektől, családi zenélgetésektől indult, és láthatjuk,hova ért.
A dalról: a “Da da dam” egyike azon kevés idei versenyszámoknak, melynek mondanivalója és minőségi szövege van. Oskar Pétert ismerteti meg velünk, és rajta keresztül a világ problémáit: ez a kilencéves kisgyerek sok dologban tájékozódott, kívülről tudja, melyek Európa országai. Egyszer a tanítónénije mesél neki arról, hogy a Föld haldoklik. Péter először ugyan megijed, de szívén viseli hazája sorsát: megvédi a bolygót! Persze, a felnőttek csak élték szürke hétköznapjaikat ebben a rohanó világban, senki sem hallotta meg a kisfiú szavát. Elvégre ő csak egy gyerek… Honnan értene bármihez is? Úgy tűnik, Péter sokat várt az emberektől – naiv volt. Íme, itt egy párhuzam a dalbeli karakter és Paradise Oskar között: mindketten szürreálisan nagyot álmodtak – az előadónak viszont sikerült megvalósítania a vágyait. Hogy Péterrel mi történik… Ez már tőlünk is függ, sőt… Csakis rajtunk múlik!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.