Ötórai jazz, nap mint nap 112. - csábulj el velünk
Ha szereti a jazzt, akkor azonnal írja fel a naptárjába: minden nap este 5 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű jazzmuzsika felvételét mutatják be. Emellett a legfrissebb híreket is megtalálja a videó melletti keretben. Sőt ha lemaradt az aktuális csemegéről, ne szomorkodjon, hiszen ha feliratkozik jazz-hírlevelünkre, akkor rendszeresen mailben megkapja az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a jazz egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Szőke Nikoletta, jazzénekesnő ajánlatát évezhetjük.
Bobby McFerrin - Say Ladeo
Jövő héttől átadom a stafétabotot egy kedves kollégámnak (a személye legyen meglepetés), így búcsúzásképpen egy személyes történettel szeretném megköszönni Mindenkinek, hogy nyomon követte az ajánlataimat. A történet pedig egy tízszeres Grammy díjas zseniről, Bobby McFerrinről szól.
Tavaly augusztusban nálunk járt a művész, egy hosszúra nyúlt turné utolsó állomása volt a budapesti koncertje. Egy korábbi magyarországi koncertjét követően már volt alkalmam beszélgetni vele, és a negyedórás szakmai eszmecsere valamint a koncert maga olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy jódarabig a hatása alatt voltam. Nemcsak azért, mert remek tippeket adott nekem éneklésre vonatkozóan, hanem mert hihetetlenül erős kisugárzása van, és csakúgy árad a tekintetéből az emberszeretet, a jóság. Ezek után érthető, hogy amikor a szervezők megkerestek azzal, hogy duettet kellene vele énekelnem, a telefon lerakása után csak azt ismételgettem magamban, hogy "ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el".
Augusztus 22-én, a koncert napján éppen a második kisbabámat vártam, a 6. hónap végén jártam. Kolonits Klára operaénekesnő és Szvorák Kati népdalénekesnő volt a másik két énekes aznap este, és hiába kérdeztünk bármit a közös dalokra vonatkozóan a fellépést megelőző napokban, Bobby stílusosan mindig csak annyit üzent, hogy "Don't worry, be happy". Ragaszkodott ahhoz, hogy improvizáció legyen, mert szerinte pont ettől izgalmas a dolog. Nem maradt más hátra így hát, mint izgatottan várni a találkozást. A találkozás pedig nem okozott csalódást, mindhármunkhoz nagyon kedves volt és zeneileg is nagyon alkalmazkodó, hiszen pont az univerzalitása az egyik védjegye. Eljött az este, és előadtuk a Centerpiece című bluest, amelyben Bobby "kísért" engem zenekar helyett, és persze nem volt hiányérzetem. "Huzat volt", ahogy mi zenészek szoktuk mondani. Eddigi pályám egyik legcsodálatosabb élménye volt a vele való éneklés, amelynek az emlékét azóta is kincsként őrzöm a szívemben.
Szeretettel ajánlom az alábbi klipet a legutóbbi, Vocabularies című lemezéről, amely az egyik kedvencem róla.
Köszönjük Nikoletta!
A mindennapos jazz rovatunk sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a 100 fölött tartó megjelenés. Szőke Nikoletta kiváló jazzénekesnő a kezdetek óta a zene.hu rendelkezésére állt, s a vasárnapi ajánlók az ő szakértelmének köszönhetően születtek.
Azonban az a mai nappal elköszönt az Ötórai jazz rovatunktól hogy átadja helyét Fábián Julinak.
Niki hamarosan turnéra indul vadonatúj szólólemezével, otthonában pedig kisgyermekei várják haza, így a továbbiakban nem tudta vállalni, hogy rovatunkban előadókat és zenéket ajánljon.
Köszönjük szépen neki, hogy a kezdetektől velünk volt és segítette azt a törekvésünk, hogy hétről-hétre bemutathassuk a jazz műfajának egy-egy gyöngyszemét. Kívánunk neki sok sikert a lemezturnéhoz, egészséget és boldogságot a családi élethez!
- zene.hu -
[2011.05.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.