2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Képgalériák
Próbálnak a Gengszterek
Kapcsolatok
Vastag Csaba
Mészáros Árpád Zsolt
Hujber Ferenc

Gengszterek a Margitszigeten - képekben Vastag Csaba, MÁZS és Hujber Ferenc produkciója

A nyíregyházi siker után a három gengszter ezúttal a Margitszigeten állt színpadra. A beharangozott eső ellenére szép számmal érkeztek nézők a gengszter-show-ra, és végül az égiek is kegyesek voltak hozzánk. Mészáros Árpád Zsolt, Vastag Csaba és Hujber Ferenc újabb „tárgyaláson” van túl, melynek sikeréhez kétség sem fér. 

A bő kétórás koncert abszolút rendhagyó volt, hiszen több ez, mint élő-zenekaros kísérettel előadott dalok füzére. Aki járt már az elmúlt években MÁZS immáron szokásosnak nevezhető nyári nagykoncertjén, tudhatja, hogy soha nem elégedett meg önmagában azzal, hogy egy zenekarral kiáll a színpadra és énekel. Láttuk sportcsarnokba Las Vegast idéző hangulatban vagány sportautóval érkezni, láttuk egész kórust felvonultatni a színpadra és a pirotechnikával sem fukarkodott soha. Emellett minden alkalommal sztárvendégekkel együtt igyekezett a közönség kedvére tenni. Idén sem volt ez másképp. A nyíregyházi koncerthez hasonlóan Vastag Csaba, Hujber Ferenc, valamint a Kazár Pál vezette Dimenzió zenekar közreműködésével szórakoztatta a nagyérdeműt. Ezúttal az Y2K táncosai mellett step-táncosok is segítették őket.

Aki monumentális díszletre, emelkedő-süllyedő, pörgő-forgó elemekre számított, az bizonyára csalódott, de ezek hiánya sem feledtette egy pillanatra sem, hogy hol vagyunk. Már a koncert elején kiderült, hogy egy chicagoi börtönbe csöppentünk, ahol a három rosszfiú mesélt arról, hogyan kerültek oda, hogy vált a „nyíregyházi suttyó”, Mr. X és a srác, aki Valami Amerikáról álmodott, a show-business rabjává. Mindhárman fiatalon kezdték, eleinte csak kisstílű „bűnözők” voltak, majd az évek múlásával egyre nagyobb dobásokkal álltak elő, mígnem beszippantotta őket a show-business világa, ahonnan a folyamatos adni akarás miatt nem tudnak szabadulni. Talán nem is akarnak, hiszen ez az életük. Amolyan önkéntes rabság ez.

Nyomj egy lájkot, ha szereted a musicaleket.


A Gengszterek éjszakáját a háttértörténet tette különlegessé. Tulajdonképpen egy tárgyalást nézhettünk végig látványos show-elemekkel tarkítva. A bírónő hangját Náray Erika kölcsönözte ezen az estén. A tárgyalás tétje pedig nem kisebb, mint hogy a három cellatárs életfogytig tartó „büntetését” továbbra is közös cellában töltheti, vagy szétválasztják őket. Feladatuk tehát, hogy a bírónőt a védők, azaz a közönség segítségével meggyőzzék, hogy a show-business cellában maradhassanak együtt.

Mindez a Cella-tangó során derül ki, melyet követően a koncert megálmodója, MÁZS énekelt a nagy amerikai álomról. Ezután egy igazán pörgős, bulizós blokk következett. Csabi Tom Jones Sex Bomb c. számával lépett a közönség elé, majd Hujber Feri Elvis Little less conversation-jével fokozta a hangulatot, amit az It’s my life (Csabi), a Lehet ez egy őrült nap (Árpi) követett. A Let me entertain you jött, amit Csabitól vártunk volna, hiszen egy éve ezzel tette le névjegyét az X-faktor mentorai elé, valamint évek óta védjegye ez a szám, de ezúttal Feritől hallhattuk, végül pedig az egyébként vokalistaként jelenlévő Cserepánya Miroszláv és Árpi duettje, a Cashflow zárta ezt a részt.

Képekben a Gengszterek próbája - klikk a fotóra

Egy olyan blokk következett, melyben a három gengszter előbb szólóban, majd közösen tisztelgett a női nem előtt. Elsőként Hujber Feri az Ő c. Máté Péter dallal engedett bepillantást nyerni a kemény külső mögött rejtőző érzékeny lélekbe, Csabi a Királylánnyal, majd Árpi a Roxanne-nal, végül pedig a Párizsi Notre Dame-ból a Belle-t énekelték együtt.

A lírai vonalat egy rövid időre Árpi és Feri duettje a Me and my shadow törte meg, mely lehetőséget adott arra, hogy a két srác egy kis humorral rázza fel a közönséget, illetve a step-táncosok is üdítően hatottak. Természetesen nem maradhatott el Hangokba zárva sem, hiszen Csabi életének talán legnagyobb fordulópontját hozta ez a szám. Ekkor lett „hivatalosan” majdnem valakiből valaki, és ezt, mintegy igazolást, nyilvánvalóan felhasználta annak érdekében, hogy a show-business cellában maradhasson a többiekkel.

Egy rövid step-szólót követően Hujber Feri a Cápadallal csalt mosolyt a nézők arcára. A Dreamgirls-ből a Cadillac car c. dalt hallhattunk ezután Árpitól, majd az utolsó szó jogán A napba öltözött leány c. rockoperából Áron imáját énekelte el, és a dal végén tüzet gyújtott a színpadon. A meghitt pillanatot újra step-táncosok törték meg, és máris dübörgött a We will rock you c. Queen sláger semmivel össze nem téveszthető ritmusa, mely Árpi és Csabi előadásában hangzott el a közönség közreműködésével. A szám végén a még mindig lobogó tüzet próbálták eloltani, amit végül Árpinak egy poroltóval sikerült megoldani, ezzel egy időre láthatatlanná téve mindent, ami a színpadon történt. Egyébiránt akár hagyhatták is volna tovább égni a tüzet, hogy legalább annyi fény legyen a színpadon, ha már a fénytechnikusok nem zavartatták magukat amiatt, hogy gyakorlatilag teljes számokat énekeltek végig sötétben a srácok.

A hangulat már-már fokozhatatlannak tűnt, amikor is a bírónő a sokadik figyelmeztetés után besokallt, és úgy döntött, inkább felmenti a három gengsztert, csak a kontrollálhatatlan viselkedést hagyják abba. Így annak tudatában, hogy nem kell külön cellába vonulniuk a rosszfiúknak, felszabadultan énekelték a szabadság hangját meghallva a Freedom c. számot. A Csókkirályt egy újabb Árpi-Csabi duett követte (Elvis - Tutti-frutti), és a házibuli hangulatot a Valami Amerika, és az Egy éjszaka Bangkokban koronázta meg.

Nyomj lent egy lájkot, ha bírod a Gengszter-fiúkat.

A koncert zárószáma Frank Sinatra örökzöld klasszikusa, a My way volt. A három gengszter ezt együtt énekelte el, ami egyfajta összefoglalása is lehetett volna a koncertnek, hiszen voltaképpen megmutatták a fiúk az ő útjukat, ami a show-business cellába vezetett. A közönség szűnni nem akaró tapsára visszajöttek még egyszer, és búcsúzóul a közönséggel karöltve elénekelték az Azért vannak a jó barátokat.

Mindent összevetve, akik kifejezetten a rosszfiú-image miatt szeretik Árpiékat, azoknak sem kellett csalódniuk, hiszen amellett, hogy megmutatták érző oldalukat a srácok, azt is bizonyították, hogy nem véletlenül aggatták rájuk a rosszfiú jelzőt. A koncert után mi mást kívánhatnánk nekik, mint sok ilyen jó hangulatú bulit, továbbá azt, hogy a show-business világában is életre szóló legyen ez a barátság. Reméljük, hogy hármójuk együttműködésének csak az első, de nem az utolsó állomása a Gengszterek éjszakája.

Az előadás képeiért klikk IDE! (A képek megtekintésére facebookcsoportunkhoz csatlkaozás után van lehetőség)

- Di Giovanni Szandra -

[2011.08.09.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még