A székesfehérvári zenészek nem is olyan régen jelentették meg hatodik nagylemezük, amely a Csillafény Táncklub címet kapta. Szeptember 24-én premierre készül a csapat: a címadó dalhoz tartozó klipet megmutatják a közönségnek.
A Sárga Taxiból 14 éve nem fogy ki a benzin, amely immár fél tucat hanghordozót eredményezett. Boka és zenészei legutóbb a Csillagfény Táncklub című lemezzel örvendeztették meg a rajongókat s a vadonatúj koronggal kapcsolatban számos pozitív visszajelzés érkezett. A címadó dal egyébként éppen annak a táncklubnak a nevét takarja, ahol az említett hölgyek ropják. A zenekar és a klub között már két éve tart a kapcsolat, egymást segítik, ráadásul roppant jól is érzik magukat a közös munka során.
- Nagyon jól megértjük egymást a táncosokkal, ami azért is remek, mert ők a táncot adják nekünk, mi pedig a zenét. Muszáj, hogy lépést tartsunk az egyre több látványelemet igénylő show biznisszel, így igazi főnyeremény számunkra a Csillagfény Táncklub! Rengeteget emeltek a koncertjeink hangulatán, amelyek bár eddig sem voltak unalmasak, külsőségekben nagyon megerősödtek. – árulta el Boka, a Sárga Taxi zenekar vezetője és énekese.
Ezen előzmények után talán nem is szorul különösebb magyarázatra, miért a lemez címadó nótájára esett a választás, amikor ki kellett jelölni: melyik dalból is forgassanak klipet. A munkálatokat már befejezték, s a közönség szeptember 24-étől tekintheti meg: a világhálón. A klippremierrel egybekötve a székesfehérvári Petőfi Moziban 22.00-as kezdéssel egy fergeteges hangulatú bulit is ígérnek a zenészek, ahol még több részlet megtudható majd az új lemezről, na és a kisfilmről is.
- Túl sok részletet nem szeretnék előre elárulni, ám nyilván fontosnak tartottuk, hogy az érdeklődést felkeltsük. Ezért egy kis beharangozó videót forgattunk, ahol érzékeltetjük, mire is számíthatnak a klippel kapcsolatban. Ahogy ott is elhangzik: egy osztály, egy zenekar, egy álom és egy hatalmas buli… Minden további majd szeptember 24-én, mert akkor lesz az igazi. Gyertek el, s figyeljétek a csillagokat! - zárta Boka.
- Havassy -
[2011.09.20.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.