Tavasszal jelenik meg Adam Lambert következő albuma
Az album első kislemeze a „Better Than I Know Myself”, amely a digitális zeneáruházakban december 20-tól lesz elérhető.
A "globális szupersztár", Adam Lambert „Trespassing” címmel jelenteti meg várva várt, második stúdióalbumát 2012. március 19-én. Az album első kislemeze, a „Better Than I Know Myself” az iTunes és egyéb digitális zeneáruházakban december 20-tól elérhető.
Azok a rajongók, akik december 20-ától előrendelik a „Trespassing” című korongot Adam hivatalos shopjából, azonnali letöltésként megkapják ajándékba a „Better Than I Know Myself” című dalt MP3 formátumban. Azok, akik a hivatalos shopból rendelik elő az albumot, elsőként férhetnek hozzá az exkluzív ajánlatokhoz és újdonságokhoz.
Lambert a lemez executive produceri feladatait is ellátta, és úgy írja le az albumot, mint „egy érdekes utazást az életem utóbbi két évében. Sok átalakuláson estem át, és olyan zenét akartam készíteni, amiben a tapasztalataim benne vannak. Az összes nóta őszintén fedi fel a valódi életem olyan időszakait, amikor a csúcson vagy épp a mélyben voltam.”
Ráadásul Adam sok dalban társszerzőként is közreműködött, és olyan díjnyertes művészekkel és producerekkel dolgozott együtt, mint Pharrell Williams, Dr. Luke, Claude Kelly, Benny Blanco, Bonnie McKee, Nile Rogers, Sam Sparro, Bruno Mars, Nikka Costa vagy BC Jean.
Amióta Adam debütáló albuma, a „For Your Entertainment” 2009-ben megjelent, világszerte több mint 1 millió példány kelt el belőle. Lambertet a legjobb férfi pop vokál előadásért Grammy-díjra jelölték a 2010-es „Whataya Want From Me” című dal előadásáért, valamint megjelentette „Glam Nation Live” CD/DVD és „Acoustic Live!” EP kiadványát is.
Ő az első American Idol, aki a tehetségkutató versenyt követő évben debütáló albumával körbeturnézta a világot. Az idei év novemberében az MTV European Music Awards színpadán Adam a Queen együttessel – akik a rendezvényen életműdíjat vehettek át - közösen lépett fel. Magával ragadó előadásuk az egész EMA díjátadó fénypontja lett, és tökéletesen mutatja Adam Lambert karrierjének elkövetkezendő éveit.
[2011.12.21.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.