A brit zenekar harmadik albuma, a Given To The Wild hatalmas előrelépést jelent a korábbi anyagokhoz képest. Ezzel az összeállítással a The Maccabees végre búcsút inthet a „kedvenc indie” jelzőnek, és a zenei óriások szintjére emelkedhet – írja a TheSun.
„Csináltunk három fantasztikus albumot. És most nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ez olyan lett, ami ugyan hasonló a korábbiakhoz, de nem lehet ugyanazokat a címkéket ráaggatni, mint az előzőekre" – mondta az énekes Orlando Weeks.
A Given To The Wild fenséges és magasztos, többrétegű, összetett dalokkal, amelyek minden lejátszáskor adnak valamit a hallgatónak.
„Ez az első alkalom, hogy egy új lemezzel indítjuk az évet, és ez olyan érzés, mint valami újnak a kezdete” – mondta a gitáros Felix White.
Ízelítőül:
Most először a banda csapatként csinált egy albumot: közösen dolgoztak ahelyett, hogy a zenekar egy vagy két tagja vezető szerepet vállalt volna.. Ezzel Orlando (gitár és ének), Felix (gitár), Hugo White (gitár), Rupert Jarvis (basszusgitár) és a dobos Sam Doyle olyat tudott alkotni, amit már régebben is szerettek volna, de sosem tudtak megvalósítani.
„Azt hiszem, mindenki jobban bízik a hangszerében, jobban megy a munka. Könnyebben tudjuk a fejünkben lévő hangokat lemezre rögzíteni. A második albumunk, a 2009-es Wall of Arms nem pontosan az volt, amit akartunk. Emlékszem, arra gondoltam, hogy fogunk mi ennél jobbat is csinálni” – magyarázta Felix.
A Given To The Wild már egy „felnőtt” lemez, melyen a dalokon külön-külön dolgoztak a „makabeusok”.
„Mindannyian elmentünk, magunkban dolgoztuk ki a részleteket, majd találkoztunk és összeraktuk. Most először nem a próbateremben voltunk, hanem mindenki a saját otthonában vagy stúdiójában dolgozott. Azt hiszem, azért is lett a hangzás annyira filmszerű, mert a különböző megírt zenei darabokat úgy raktuk össze” – mondta Orlando.
„A filmszerű ugyan nagy szó, de remélem, hogy ez aminőségre is jellemző lesz. Zeneileg ez az az irány, amerre haladni akarunk” – tette hozzá a zenész.
Az új anyag várhatóan 2012. január 9-én kerül a boltok polcaira
-kiko-
[2011.12.31.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.