Hisztérikusan fogadták a Voca People-t! - exkluzív interjú a show rendezőjével
Már csak néhány nap, és Magyarország – azon belül Budapest és Debrecen – földönkívüliek csapdájába esik. Hazánka látogat ugyanis a Voca People show, egy különleges, látványos és főleg hangzatos produkcióval, melyben a hófehér ruhájú és arcú, vörösre festett szájú énekesek acapella adják elő dalaikat a barokktól kezdve napjaink legnagyobb slágereivel bezárólag, időnként egy kis beatbox-szal kísérve.
Mielőtt azonban hazánkba érkezik a nyolc “idegen”, kifaggattuk őket arról, mire is számíthat az, aki január 9. és 12. között hazánkba látogat. Kérdéseinkre Lior Kalfao, a műsor ötletgazdája, egyben producere és művészeti vezetője válaszolt.
- „A Voca People barátságos űrlények a Voca bolygóról, valahonnan a Nap mögül… ahol minden kommunikáció a zenén és az énekes benyomásokon alapul” – olvasható az együttes honlapján. Honnan a történet? - Egy nap Shai Fishman (zeneszerző, a show zenei vezetője – a szerk.), és én ültünk a stúdióban, és egy új musical-komédián törtük a fejünket. Ahogy Shai szokta mondani, valami teljesen egyedit és mindentől különbözőt kerestünk, amikor hirtelen egy hatalmas robbanást hallottunk és egy ezüst-fehér űrhajó csapódott be a közelünkben. Képzelheted, mekkora sokk volt, mikor nyolc fehér, hozzánk hasonlóan döbbent űrlény szállt ki belőle. Óvatosan megvizsgáltak minket hogy lássák, barátságosak vagyunk-e. Nagyon viccesek voltak és nagyon profik, ahogy csak a hangjukat használva utánozták a hangszereket. Megtudtuk, hogy az űrhajójuk energia tartalékai kimerültek, és nem tudnak tovább utazni az űrben anélkül, hogy feltöltenék azt a zene energiájával. Azonnal tudtuk, hogy ez az, amit keresünk: a szó szoros értelmében egy show egy másik világból! Együtt aztán segítettünk a vokáknak összeállítani egy műsort, és most már járják a világot, ismerkednek a Föld zenéivel és közben újratöltik a hajójukat.
- Hogyan fogadta a közönség első alkalommal az űrbéli csapatot? - Szerencsére a közönség reakciója szinte hisztérikus volt, mintha Michael Jackson maga jelent volna meg a színpadon; az emberek sikítoztak, kiabáltak és tapsoltak. A műsor jól érthető az egész világon az USA-tól kezdve Brazílián át Olaszországig, Portugáliáig, Franciaországig és Mexikóig mindenki szereti a dalokat és érti a humort. A műsor végén pedig az emberek már állva tombolnak. Gyakran látunk a közönség soraiban nagypapát az unokájával, és mindketten élvezik a showt. Szerintem bárki aki megnézi a műsort, másfél órára újra felfedezi magában a belső gyermeket. És boldoggá tesz, hogy a show a világ minden táján hasonló fogadtatásra talál.
- Kik az idegenek? Színészek, énekesek vagy valami egészen más? - A vokák barátságos űrlények a VOCA bolygóról. Egyébként pedig rendkívül tehetséges zenészek. Három női idegen képviseli a női altot, mezzot és szopránt, három férfi idegen pedig a baritont, tenort és basszust. És van még mellettük két embertelen, hihetetlen beat-boxos. Így együtt egy teljes zenekart alkotnak anélkül, hogy bármiféle hangszert megszólaltatnának. Kizárólag a hangjukat használják.
- Milyen érzés űrlények bőrébe bújni? - A felnőttek világában gyakran érzem magam idegennek, és irigylem a VOCA bolygóról érkezett imádnivaló látogatók kíváncsiságát és gyermekded viselkedését. Kapcsolatba kerülni a Voca People-lel arra sarkall, hogy megtaláljam magamban a gyermeket. A show 90 perc öröm és nevetés, ami a nézőknek is lehetővé teszi, hogy kapcsolatba kerüljenek a belső gyermeki énjükkel.
A csapat Budapesten három, Debrecenben egy előadást tart.
Klikk az időpontra, és VEDD meg a jegyedet kezelési költség nélkül, klikk a linkre.
- Mit gondoltok Magyarországról? Egyáltalán, mit vártok a magyar fellépéstől? - A vokák arra számítanak, hogy nagyszerűen fogják érezni magukat. Alig várják, hogy megismerjék új, magyar közönségüket, mert sokat hallottak már erről a csodálatos országról. Azt is nagyon várják már, hogy megnézzék a híres gulyást – úgy vélik, hogy csodálatos színe van, és szép képeket lehetne festeni vele.
- Mit üzentek a magyaroknak? Milyen élményekre számíthatnak? - Léteznek idegenek az univerzumban és ők itt vannak velünk! Nyolc tehetséges idegen elrepít egy varázslatos zenei utazásra. Csak a hangjukat fogják használni arra, hogy egy egész zenekar hangzását keltsék, és mindezt iszonyú viccesen. A műsor bármely korosztálynak, bármely bolygó bármely nyelven beszélő “fajának” élményt nyújt.
Mint az interjúból is kiderül, a vokák a szó legnemesebb értelmében nem normális emberek. Ez minden bizonnyal kiderül majd január 9-én, 10-én és 11-én Budapesten, 12-én pedig Debrecenben, addig pedig álljon itt egy kis ízelítő a show-ból:
-kiko-
[2012.01.09.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.