Soul Alert című új nagylemezét mutatja be és nyolcadik születésnapját ünnepli január 12-én a budapesti A38 állóhajón a Special Providence. A progresszív rockot, metalt, jazzt és chilles lazulást egyedien elegyítő, külföldön is rendkívül sikeres magyar zenekar tavasszal itthon és Nyugat-Európa több országában, ősszel pedig Angliában és Japánban turnézik.
Pályafutása egyik legfontosabb koncertjére készül a Special Providence. A zenekar január 12-én a budapesti A38 állóhajón mutatja be a közönségnek Soul Alert című, harmadik nagylemezét, amely a korábbiaknál is tudatosabb és összetettebb, ugyanakkor dallamosabb lett. Az instrumentális zenekar a hagyományokhoz híven az új albumra is meghívott egy énekest, így ezúttal a Turbo frontembere, Tanka Balázs adja elő az egyik Special Providence-dalt. A lemezbemutató koncerten a Subscribe két énekese, Csongor Bálint és Tilk Máté, valamint az after@all utódzenekara, a Haelo is színpadra lép.
A Special Providence a lemezbemutató koncerten egyúttal a nyolcadik születésnapját is ünnepli. A zenekar lemezeit Magyarországon kívül tizenöt országban forgalmazzák.
– Büszkék vagyunk arra, amit eddig elértünk. A zenekar alapításakor az volt a célunk, hogy sajátos, csak ránk jellemző, egyedi hangzást alakítsunk ki műfaji kötöttségek és skatulyák nélkül. Az elmúlt nyolc év igazolja, hogy jó úton járunk. Annak ellenére, hogy instrumentális zenét játszunk, komoly rajongói bázist sikerült kiépítenünk itthon és külföldön egyaránt. Mivel nem igazán lehet kategorizálni minket, a zenekar rendszeresen fellép progresszív rock, de ugyanakkor jazz és metal zenei fesztiválokon is – mondta Markó Ádám, a Special Providence dobosa.
A Soul Alert lemezbemutató koncertje után a Special Providence több magyar nagyvárosban lép fel, majd ismét külföldre indul. A fiúk áprilisban Nyugat-Európában, például Franciaországban, Belgiumban és Németországban turnéznak, ősszel pedig Angliába és Japánba várják őket a legagyasabb zene kedvelői.
[2012.01.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.