Keresztes Ildikó belső démona

Három a Sony Music igazsága. A Minden, ami szép volt és a Csak játszom aranylemezek után megérkezett a trilógia harmadik darabja, A Démon, aki bennem van. Mármint Keresztes Ildikóban. Legalábbis nemrég megjelent, tizenkét vadonatúj dalt tartalmazó albuma szerint.

Már a Minden, ami szép volt albummal megtört a jég. A magyar rockballadák Keresztes Ildikó arculatára formálva méltán aranyozták be a digitális korongot, akárcsak a két évvel későbbi Csak játszom zeneanyagát. Ez utóbbi is nagyrészt a már bejáratott opuszok újra gondolására épült, s szinte észrevétlenül belesimult két vadonatúj Björn Lodin darab, mintegy előre vetítendő a tehetséges zeneszerzővel való későbbi szoros együttműködést. Mert lehetett Ildikó mögött olyan zseniális gitáros, mint Szekeres Tamás, virtuóz billentyűs, mint Gömöry Zsolt, vagy éppen a mélyhangok hangszeres bajnoka, Kicska László; a sajátdalos korai albumok valahogy mégsem akartak kerek egésszé formálódni. Éppen csak a Keresztes Ildikó személyére, habitusára írt szerzemények hiányoztak ahhoz, hogy a tisztelt lemezvásárló és a kevésbé tisztelt file-letöltő zsűri együtt dúdolgassa kedvenc dalait az énekesnővel.

A 2008-ban megtört jég nemhogy teljes mértékig felolvadt, mára a felduzzadt (és a vadonatúj albummal felkorbácsolt) víz méteres hullámokat vet. Köszönhetően a már említett Björn Lodinnak, a Hard zenekar kiváló énekes-komponistájának, aki képesnek bizonyul maradéktalanul ráhangolódni a különleges orgánummal megáldott énekesnő lelkivilágára. Szűcs Norbert és Dandó Zolika mellett a dalok többségét ő jegyzi, méghozzá a klasszikus hard rock és a jó értelemben vett sláger különleges keverékével. Mesteri hangszerelés, mértékletes gitárszólók, fuvola, szimfonikusok… van itt minden, ami a jó muzsika elengedhetetlen kelléke. Ehhez jönnek Horváth Attila versei (a szerző, úgy gondolom, nem szorul bemutatásra), aki az „öreg motoros” bennfentességével, rutinjával hozza felszínre a démont, amely Ildikó belsejében lakozik. Annak ellenére, hogy a dalszövegek közel sem annyira „testre szabottak”, mint Horváth Charlie, vagy a néhai Tunyogi Péter esetében, de máris kétirányú forgalmat bonyolító hidat épít előadó és hallgatósága között.

Egy villanásnyira kaput nyit a tehetségkutató versenyifjú felfedezettjei (Takács Nikolas, Király L.Norbert és Vastag Tamás) előtt is, akik a záródalban mintegy körbeveszik felfedezőjüket. A főszerep persze az énekesnőé, aki most sem ad kevesebbet, amennyi tőle mindenkor elvárható. Szuggesztív, sodró lendületű, vagy éppen visszafogottabb előadásmódja még a kevésbé sikerült tételeket is képes csúcsra járatni.

Innen üzenem Keresztes Ildikónak: ha mindez a benne rejlő démon műve, akkor nem biztos, hogy harcolni kell ellene…

- Hegedűs István -

[2012.01.12.]