A hiphop fenegyereke legutóbb 2007-ben jelentkezett nagylemezzel, most azonban új albummal tér vissza 2012. június 11-én.
Az első maxit, a Belehalok című óriási slágert már jól ismerjük, hiszen az interneten, a rádiókban és a zenecsatornákon hatalmas rajongásnak örvend, valamint a Fonogram díjátadóján is nagy sikerrel adták elő a dalt a Hooligans-szel együttműködve. Nem meglepő hát, hogy az album címe is Belehalok lett.
Csatlakozz, ha szereted a zenét.
A trió nagyjából egy éve dolgozik közösen, Majka és Curtis a Bomba vagy baby című dal kapcsán ismerkedtek meg, majd hamar kiderült, hogy a közös munka remekül megy, így nem volt kérdés, hogy az album további részein is együtt dolgozzanak. Itt kapcsolódott be Curtis cimborája, BLR is, aki először csak az alapokat csinálta a lemezhez, de a Belehalokban vállalt szövegelés után bebizonyosodott, hogy MC-nek is hihetetlenül tehetséges.
A lemez produceri munkálatait Schrank Doma végezte, akivel már hat éve tolja közösen a szekeret Majka, és elmondása szerint éppen azért tudnak ilyen jól együtt dolgozni, mert az ő vérében is valódi fekete zene csordogál.
A lemez különlegessége többek között egy olyan dal, melyen egy teljesen új együttműködés valósult meg: az R&B All Stars-sorozat részeként a Tedd fel című nótában Gáspár Laci és Dér Heni is szerepet vállalt.
[2012.06.13.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.