Elképesztő! Óriás dobverőket kapott a Foo Fighters frontembere
Dave Grohl-t szülővárosában, az Ohio-beli Warrenben ismerték el a túlméretezett, szoborformába öntött dobverőkkel. A 408 kilogrammos ütők nyárfából lettek kifaragva a Nirvana egykori dobosa előtt tisztelegve.
A világ legnagyobb dobverőinek vélt alkotást szeptemberig lehet megtekinteni a Warren-i Amfitátrumban. Utána a Dave Grohl sétányra kötöztetik, arra az utcára, amit a zenészről neveztek el még 2009-ben.
Joe O'Grady, a város promóciós szervezetének elnöke azt mondta a Youngstown Vindicator-nak, hogy a dobverőket a szombaton tartandó koncerten leplezik majd le. Hozzátette, a szobor utolsó simításait az elmúlt hetekben végezték, többek között gravíroztak bele olyan formán, mint a Grohl karján látható tetoválás.
A Nirvana egykori dobosaként…
Grohl Warren városában született, de még fiatal korában a Virginia-beli Alexandriába költöztek. 12 éves korában kezdett érdeklődni a zene iránt. Először gitározni, majd később a '80-as évek közepe felé dobolni kezdett. Seattle-ben csatlakozott a Nirvanához, ahol Krist Novoselic és Kurt Cobain éppen dobost keresett. A zenekarban akkoriban jöttek-mentek a zenészek, Grohl például már az ötödik dobos volt a banda éltében. 1990 és 1994 között léptek fel együtt.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Cobain halála után a Grohl a Queens of the Stone Age-ben játszott egy lemez erejéig, de a Foo Fighters már akkor is képben volt. Hivatalosan 1994 októberében jött létre a zenekar, ami a Saturday Night Live című műsorban futott be. Máig 7 nagylemezük és egy válogatásalbumuk jelent meg. Rájuk is jellemző volt a sorozatos tagcsere, de 2007 óta már a jelenlegi felállásban koncerteznek.
…és a Foo Fighters frontembereként is sikeres
Zeneipari munkásságukat több Grammy-díjjal is elismerték, legutóbb 2012-ben kaptak egyet a 2011-es Wasting Light című lemezükért.
-kiko-
[2012.07.06.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.