Őrült koreai videoklip tartja lázban Amerikát. Odáig van tőle a CNN, tweetelt róla Robbie Williams, T-Pain pedig eszméletlennek nevezte a koreai énekes-rapper-dalszerző PSY 'Gangnam Style' című fergeteges videoklipjét.
A videóra akkor figyelt fel az amerikai sajtó, amikor neves művészek kezdték el megosztani a közösségi hálókon.
A Los Angeles Times is elájult tőle, a CNN műsorvezetője pedig élő híradásban jelentette be, hogy ő bizony már tizenötször nézte meg egymás után és szándékában áll a klip híressé vált „lovaglós” koreográfiáját is megtanulni. A videó napok alatt őrült nézettséget ért el a YouTube-on, most csaknem 20 millió letöltést tudhat magáénak és a három legnézettebb videó között van.
Psy egyébként nem újonc a zenei világban, 2001-ben jelent meg az első albuma, amit frissiben azonnal be is tiltottak a kiskorúak számára, „nem megfelelő” dalszövegei miatt. Psy híres a polgárpukkasztó stílusáról, ez a dal is egy szatíra, a Szöul legpuccosabb negyedében, Gangnamban élő gazdagok életvitelének paródiája. A zene, a szöveg és a tánckoreográfia is Psyt magát dicséri.
A dal olyannyira népszerű lett, hogy az előadónál jelentkezett Justin Bieber ügynöksége is.
- BT -
Forrás: Allkpop
Fotó: YG Entertainment
[2012.08.13.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.