Sziget 2012: Elhúzott mézesmadzag és tűz nélküli metálhad 

Huszonegy év után azt is megéltük, hogy az a zenei világ, mely életre keltette a sziget életérzést már nem kap bebocsátást a rendezvény rendes játékidejére, csakis a „bemelegítésnél„ szánnak neki teret. Azt is miként: Ákos a nap főattrakciója, a Dimmu Borgirnak, a Hammerfallnak, meg a Lacuna Coilnak me marad a magyar szövegtől ódzkodó külföldi tömeg, amely láthatóan csak borgőzös leheletével hasonlít az igazi metálrajongókhoz. 

Az Ignite-ot direkt hagytam ki a felsorolásból, mert Téglás Zoltán nélkül mert feltűnni a feszten, amely több mint vérlázító (betegség ide vagy oda). Respect a beugró énekesnek, de hát hogyan is pótolhatta volna bárki az „a csitári hegyek alatt” rigmust olyan mívesen daloló hungarista törpe-embert. Hiányzott nagyon, ez tény.


A metálos felhozatal amúgy idejemúlt és kiégett volt minden téren, mert ugyebár 2012-ban kinek kell a svéd Hammerfall iron maidenes speed metálja, vagy az olasz Lacuna Coil hosszú combú énekesnőjének, Cristina Scabbiának a feszengős ábrázata, öreges előadásmódja. Mindkét csapat ásítós perceket produkált, nem is vitás. A korábban európai mivoltáról és védjegyeiről ismert Lacuna amúgy a siker reményében már a tengerentúlon alkot, már csak az a kérdés, hogy ki mondta nekik, hogy az átformázott, eredetiséget nélkülöző muzsikája a 21. században bárkinek is dívik.

Na mindegy, a Dimmu Borgir legalább látványos és mutatós volt, még ha muzikalitásban nem is tud adni semmi extrát. Az oslói black metál banda Skandináviában méltán népszerű, de a mindenre fogékony német metálosok is simán megtöltenek egy többezres arénát Shagrathék (a frontman becses neve Stian Tomt Thoresen) buliján. A 0. nap metáltól hangos körzetében Dimmu pólóban feszítettek a legtöbben, persze a tízezrével sorakozó, fel-alá korzózó fesztturisták ezt a feszes, pörgős riffeket felmutató zenekart sem tudták sehova tenni. Persze tőlük már megszokhattuk, hogy nem a zenekarok, hanem a nemzetközi összefogás és egymásba olvadás reményében látogatnak el a már nekik sem túl olcsó „büdzséfesztiválra” (remélem ez senki számára nem bántó…). 


Ezt a napot amúgy a Superbutt vezette fel, amely az elmúlt évtizedben rengeteg változáson esett át, gondolok itt tagcserékre, bedurvult zenei motívumokra. Amúgy egyáltalán nem volt rossz újra a színpadon látni Vörös Andrisékat, akik, ahogy jósolták, valóban a porban, sárban vergődő külföldieket ébresztették alkoholmámorukból, ám mégis üde színfoltja voltak az úgynevezett Metálnapnak. A sok magyar által szeretett Pioneer című sláger alatt pedig régi társakat is előhúztak a cilinderből: ott volt a színpadon Szentpéteri Zsolt, Szűcs Szabi és még Szűcs Péter is. Jó kis nosztalgikus perceket kaptam, ez fix.


A Metál-nap képei

A nap nagyon tanulságos volt, de szórakoztató legkevésbé sem, és még szívmelengető időutazásnak sem nevezhető. A konklúzió viszont átjött: mi, akik évről évre metál-világsztárokat (hiába a csütörtöki Korn vagy a Ministry koncertje) várunk látogassunk ki a júniusi Nova Rockra, mert távolságban legközelebb már csak ott elégítik ki az ilyesfajta vágyainkat. Az új Sziget filozófia: metálosok, kifelé!!!

-PN-

[2012.08.10.]