Mika, a brit dalszerző-énekes szeptember 17-én tér vissza harmadik albumával, amely a The Origin of Love címet viseli majd.
A popsztár már debütálásakor hatalmas sikert aratott: a 2007-es, hihetetlenül fülbemászó Grace Kelly című szám maxija öt hetet töltött a brit kislemezeladási lista élén. Az ugyanebben az évben kiadott első nagylemez, a Life In Cartoon Motion - többek között - a BBC Sound of 2007 címét és egy BRIT Awards-díjat hozott neki. A David Bowie-hoz, Freddy Mercuryhoz és Elton Johnhoz is hasonlított zenész The Boy Who Knew Too Much című második, 2009-es lemezével tovább növelte rajongói táborát, így nem meglepő, hogy a következő két évet folyamatos turnézással töltötte.
A most ősszel megjelenő új anyagon Mika már két éve dolgozik. A The Origin of Love teljesen az ő ötlete és koncepciója, sőt a lemez közreműködőit is egymaga választotta ki. A korábbi albumokon dolgozó Greg Wells mellett ezúttal a legendás William Orbit, az Empire Of The Sun Nick Littlemore-ja, Benny Benassi és egy internetről toborzott fiatal tehetség, a 22 éves FrYars is beállt az album producerei közé. A Pharrel Williamsszel közösen írt és felénekelt beharangozó kislemez, a Celebrate könnyed dance-popjával már adott némi ízelítőt a hamarosan érkező műből, ami Mika szerint "egy lemez őrült szerelmes számokról és a toleranciáról."
[2012.08.27.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.