Új lemezzel térnek vissza a finn folk metal hősök - jegyek itt!
Hosszú ideje várt új albumával érkezik Budapestre október 7-én az egyik legsikeresebb finn folk metal zenekar, az Ensiferum. A hazánkban is népszerű, és időről időre visszatérő együttes legújabb hősi énekei mellé két további finn bandát, az Amoralt és a Profane Oment is elhozza a Club 202-be.
Az Ensiferum tagjai a folk metal élharcosainak számítanak, akik rengeteg turnén küzdötték már végig magukat Európában. Az 1995 óta létező zenekar a sok éles bevetés mellett relatíve kevés albumot készít, így most augusztusban kiadott legfrissebb, ötödik stúdiólemezüket már nagyon várták. Az új album is a Spinefarm Recordsnál jelenik meg, és Unsung Heroes a címe. A több mint egy órás kiadványon található tételek a korábbinál megfontoltabb, méltóságosabb tempóban hömpölyögnek, és egy epikus hosszúságú, 16 perces szerzemény is szerepel a lemezen. Az In My Sword I Trust című dalhoz videó is készült:
A szintén fellépő finn Amoral tagságát ugyan meglehetős fiatal, a húszas évei végén járó srácok alkotják, de az 1997-ben alakult csapat ennek ellenére már több stílusváltáson is átesett. Kezdetben thrash metallal indultak, majd első három albumukon technikás, dallamos death metal volt hallható. Egy énekesváltást követően a tiszta énekhang került előtérbe, így a negyedik, ill. a legutóbbi, Beneath című lemez már inkább progresszív rock és power metal stílusjegyeket hordoz magán. A Beneath a korábbiaknál kiforrottabb, progresszívebb anyag, ami jól mutatja, hogy az együttes végre rátalálhat saját útjára, és a jól képzett zenészek képesek is lesznek az összetett dalok eljátszására. A Silhouette című videóklipjük itt látható:
Az október 7-ei est harmadik szereplője szintén egy finn zenekar: a Profane Omen ugyan már 1999 óta létezik, de karrierjük igazából csak 2005-ben indult be, 2007-ben pedig a legjobb friss felfedezettnek választották meg őket a Finnish Metal Awards-on. A csapat pörgős groove metalja minden bizonnyal könnyedén felhevíti majd a hangulatot a Club 202-ben – legfrissebb videójuk:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.