Újabb elismerés Adele-nek: még mindig sláger a Rolling in the Deep
Adele nyerte az év dala elismerést a BMI Awards-on – közölte a BBC. Az amerikai zeneipari vállalat elismerését a Rolling in the Deep című slágerének óriási sikerével érdemelte ki. A dalt – melynek társszerzője Paul Epworth producer - az év felvételének nevezték a londoni eseményen, melynek házigazdája a Broadcast Music Inc (BMI) engedélyező szerve volt.
A dal volt a legtöbbet játszott felvétel az amerikai televízióban és rádióban 2011-ben, elérve az 1.35 milliós sugárzást. Kiadása óta kétmilliószor hangzott el az éter hullámain, ezzel 12 évre visszamenőleg az Egyesült Államok legnépszerűbb dala lett.
A Rolling in the Deep emellett hét hetet töltött a Billboard Hot 100-es listájának élén, és 65 hétig maradt ugyanazon a listán.
Adele-t emellett két további díjat is kap a Someone Like You és a Set Fire to the Rain című slágereiért, mert a tavalyi év legtöbbet játszott dalai között voltak ezek is.
Fraser T Smith brit dalszerző – aki utóbbi dalnak a társszerzője – azt mondta: nagyon büszke a díjra, megjegyezve, hogy a szerzők a zeneipar nem éneklő hősei. Azonban az író - aki jelenleg Katy B és Lily Allen új albumain dolgozik – azt is hozzátette, hogy nagyon boldogan marad a háttérben.
„Az ok, amiért sokan közülünk ezt csinálják, hogy szeretünk egy lépéssel hátul maradni. Amikor látod az előadókat megborzongani, akkor érzed az áldásait. Íróként, elég kényelmesen érezzük magunkat a sötétített, sivár stúdiókban” – fogalmazott.
További brit előadók, akiket elismertek amerikai sikereikért Tinie Tempah és a Coldplay, valamint a The Script nevű ír banda.
Tinie Tempah – akit Written In The Stars című slágeréért ismertek el – azt mondta: az amerikai siker hihetetlen volt, és soha nem képzelte volna, hogy az ő dalát játsszák majd a SuperBowl-on. A londoni énekes – aki jelenleg második albumán dolgozik – megjegyezte, nem érez nyomást a top 40-es sikert követően.
„Nem nyomaszt engem, inkább önbizalmat ad” – nyilatkozta a BBC-nek.
Hozzátette, a Demonstration című új lemez 2013 februárjában lát majd napvilágot. Arra viszont nem adott választ, hogy igazak-e a pletykák, miszerint Chris Martin és Kanye West vendégelőadókként tűnnek fel a lemezen.
Közel 20 további előadó munkáját ismerték el a rendezvényen. Olyanokét, akik mérföldköveket értek el az amerikai piacon, köztük Peter Gabriel, Elton John, Seal és a Snow Patrol nevű ír csapat. Utóbbi banda Casing Cars című felvételét három milliószor játszották a televízióban és a rádióban.
Jack Bruce énekes-basszusgitáros az 1960-as évek szupercsapatának, a Cream-nek a tagjaként is nyert egy érmet, mert pszichedelikus rock daluk, a White Room szintén három milliószor hangzott el az éterben.
„Csodálatos, nemde? Úgy emlékszem arra az időre, amikor ezt írtam, mintha tegnap lett volna, pedig nem most volt” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mit szólna hozzá, ha Eric Clapton és Ginger Baker félretéve a különbözőségeiket úgy döntenének, hogy összerántják a bandát azt válaszolta, nem tudja:
„Nagyon elfoglalt vagyok most a saját dolgaimmal, de ha bármi ilyesmi megtörténne, boldogan lennék a részese”.
A Police öt díjat kapott slágereikért, köztük egy érmet a 11 milliószor lejátszásra került 1983-as Every Breath You Take-ért.
-kiko-
[2012.10.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.