Tankard: a hírhedt germán sörthrash gárda végre Budapesten! - jegyek itt!
Az idén 30. születésnapját ünneplő Tankardra bizony sokat kellett várnia a hazai metalosoknak, ugyanis most először látogatnak majd Budapestre, ráadásul az október 28-ai koncert időpontja is májusról lett eltolva. A felvállaltan az „alkoholista metal” stílust képviselő urakat nagyon nehéz komolyan venni, de zenéjükkel, vagyis a vérbeli thrash metallal még ők sem viccelnek. A sörfesztiváli hangulatot a Dürer kertben idézik majd meg, méghozzá a hazai Concrete és a Drünken Bastards segédletével.
A Tankard története egészen kivételes: a Frankfurtból származó zenekar már a germán thrash metal megszületésének idejében is aktív volt. Olyan bandákkal kezdtek el párhuzamosan működni a ’80-as évek elején, mint a Kreator, a Destruction vagy a Sodom. Míg nagyon sok együttes tagcserékkel és feloszlásokkal küszködött, majd újraegyesülés útán tért vissza, a Tankardnak sosem voltak ilyen problémái. Rájuk mindig lehetett számítani. 1986-os debütálásukkal megmutatták, hogy a kialakuló thrash metal színtéren nem csak a Ruhr-vidék képes kiváló zenekarokat kitermelni.
Hűséges rajongóbázisuknak - a kitartást meghálálandó - sorra szállították erősebbnél erősebb lemezeiket. Mára igazi márkanévvé váltak, úgyhogy ha a valódi fémzene és a sör kettőse előkerül, a Tankard minden bizonnyal elsőként ugrik be. Egyik legfőbb titka annak, hogy még mindig aktívan zenélnek, hogy sosem vették túl komolyan az egészet, és számukra a zenélés inkább csak egy óriási, véget nem érő buli. Diszkográfiájuk mára 14 stúdióalbumból, 2 válogatáslemezből, 2 DVD-ből és egy koncertlemezből áll. Persze nem ülnek a babérjaikon: hamarosan új anyaggal fognak jelentkezni, s remélhetőleg némi ízelítőt a budapesti koncerten is fogunk hallani. Végezetül pedig itt egy dal szolíd sörhassal arról, hogy nincs szebb halál, mint.. sörrel a kézben:
A bemelegítést is kellően elvetemült arcok vállalták magukra hazai részről: a Concrete színtiszta thrash metalban utazik, a Drünken Bastards pedig a budapesti undergroundból ismerős arcokat gyűjtött össze nehezen kategorizálható zenés dühkitöréseihez. Szóval elő a söröskorsókkal és október 28-án irány a Dürer Kert! Pusztán arra kell majd figyelni, hogy a nagy headbangelés közben egy csepp se löttyenjen ki és menjen kárba…
[2012.11.04.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.