Kiakadt Scooter Braun menedzsere, amiért ügyfele, Justin Bieber egyetlen jelölést sem kapott a jövő évi díjkiosztó ceremóniára. Braun holo máshol, mint a Twitteren adott hangot a csalódottságának.
Az énekes kétmillió rajongójának azt írta: „Egyszerűen nem értek egyet. A kölyök megérdemelte volna”.
A 18 éves Bieber nemrég három elismerést is átvehetett American Music Awards-on, köztük az év előadójának járó trófeát.
Sokkal érettebb hangzással júniusban kiadott harmadik albuma, a Believe 374 ezer példányban kelt el megjelenésének hetében az egyesült Államokban.
Ugyanakkor az énekest egyelőre nem ismerte el a Grammy Awards, ahol a jelöltek listájáról bizottságok és a zeneipar szereplői döntenek.
Braun folytatta: „A kölyök kitett magáért. Hatalmas sikerű album, teltházas turné és mindenfelé megnyeri az embereket. Megérdemli, hogy elismerjék és nem találok kedves vagy pozitív szavakat arra, hogy elmondjam, mennyire nem értek egyet a döntéssel”.
Braun egy másik üzenetben azt írta a „kölyök” rajongóinak: „Úgy tűnik, egy kicsit tovább kell időznünk az esélytelenek között”.
Megérdemelné?
A rajongók sem fogták vissza magukat…
„Azt várom, hogy a Grammy egyszer csak azt mondja: ’Sajnáljuk, hibáztunk. Justin Biebert jelöltük az év albuma díjra” – írta egyikük.
Michael Jackson „nem kapta meg első Grammy-jét 22 éves koráig” – hívta fel a figyelmet másikuk, aki hozzátette: ne izguljon Bieber, mindent jól csinál.
„Egy Grammy nem határozza meg a tehetségedet. Állj meg egy másodpercre és nézd meg azokat a dolgokat, amiket elértél 3 év alatt. Légy büszke magadra” – erősíti meg egy harmadik kommentelő.
Braun Twitter-es kirohanása ugyanakkor nem volt feltétlen negatív. Gratulált kiadója másik énekesének, Carly Rae Jepsen-nek, aki két jelölést is magáénak tudhat a Call Me Maybe című number one slágerével.
„Minden jelöltnek... Megérdemeltétek. Keményen dolgoztatok és elértétek ezt. Csak úgy érzem ezt tette JB is” – tette hozzá.
A Grammy díjátadó gálát február 10-én tartják Los Angelesben.
-kiko-
[2012.12.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.