˝Nem felejtettem el, hogy ez egy játék˝ - interjú Temesi Bercivel

Hatalmas mosoly és csillogó tekintet fogadott, mikor megérkeztem beszélgetésünk helyszínére. Egy elégedett, boldog zenész képe tárult elém abban a pillanatban, és már ott megéreztem, hogy ez egy különleges interjú lesz. Őszinte, hiteles, igaz szavak, minden sallang nélkül. Egy olyan emberről van szó, akinek a jelleme nem csak a színpadi játékon keresztül jön át, hanem egy kávé mellett, mintegy civilként találkozva vele. Éleslátás, érett gondolkodás jellemzi; nem ítélkezik, nem játszik döntőbírót, nem akarja megmondani a tutit. Ő csak olyan zenét szeretne a közönségnek adni, ami által egy kicsit mindenki boldogabb lesz. Ő Temesi Bertalan basszusgitáros.

– Ha azt kérdezik tőlem, hol figyeltem fel először Temesi Berci játékára, egyből meg tudom mondani, hogy tavaly Kecskeméten Kocsis Tibó lemezbemutató koncertjén. Elég távol és magasan ültünk ahhoz, hogy belássuk az egész színpadot, és egyből feltűnt az a könnyedség, ahogy játszol, és az, hogy élvezed az egészet. Voltam már jó pár koncerten, és sajnos csak ritkán lehet látni, hogy egy zenész ennyire élvezi azt, amit csinál. Vagy ha élvezi, akkor egy idő után rutinná válik nála, és elveszik az a varázs, aminek lennie kéne. Mi a titkod, hogy hosszú évek után is így tudsz színpadra állni?
–  Nincs titok. Úgy fogom kezembe a hangszeremet, hogy éhezem rá, mert nem felejtettem el, hogy ez egy játék. Ha a homokozóban azon gondolkoztam volna régebben, hogyan kell megfogni szakszerűen a lapátot, nem biztos, hogy élveztem volna. Elégedett magyar zenész vagyok, és nekem minden olyan pillanat, melyet a hangszeremmel, csodás közönségnek, energia labdákkal oda-vissza dobálózva, játékosan élvezhetek, mosolyra késztet. Hálával tartozom továbbá a csodás gyerekkoromért a családomnak. Talán minden mosoly onnan származtatható.

– Eltelt egy kis idő, és egy általam szervezett jótékonysági rendezvénynek köszönhetően megismertem a Belmondo együttest...a klippekben pedig felfedeztem egy ismerős arcot. Ott is ugyanazt a profizmust, élvezetet...na és azt a tipikus Bercis mosolyt fedezhettem fel, mint amit mostanság is lehet az arcodon látni. Mintha nem teltek volna el évek a két időszak között.
– Az évek telnek, de a mosoly nem lankad, ha az ember olyan csodás családból származik, mint én. Nem lankad a mosoly, ha olyan csodás zenészekkel dolgozhat együtt, mint én. Nem lankadhat, ha a közönség folyamatosan azt jelzi, hogy a mosoly által kapnak. Adni jó. Más nem inspirál jobban, mint az adás öröme.

– Hogyan jut arra a döntésre a herendi kisfiú, hogy márpedig ő zenélni fog? Mi volt a katalizátor?
– A családom tagjai között nem találni zenészt. Művészettel (tánc, porcelánfestés) foglalkozókat igen. Mégsem ez inspirált a zenei pályára lépéskor. Sportolóként, táncosként élve tini éveimet, nem gondoltam még, hogy mennyit jelent majd az, hogy a nap huszonnégy órájában a fejemen van a fülhallgató, és a zene ad erőt. Tizennyolc évesen egy autóbaleset változtatta meg az életemet, és kaptam egy újabb lehetőséget a Jóistentől. Tudatta velem, hogy helyem van, és dolgom van a Földön. A zene egy újabb út volt, mely a középiskolás éveim alatt fertőzött meg.

Lájk, ha szeretsz koncertre járni

– A családod mennyire támogatott a zenei karrieredben? Volt esetleg olyan pont, mikor valami miatt azt mondták, vagy azt javasolták, mégsem ebbe az irányba kellene menned? Vagy ez meg sem fordult soha a fejükben?
– A családom a nevelésemben játszott nagyon nagy szerepet. A zenei pályám számukra nem volt evidens, de a mai napig büszkék rám, és támogatnak, ahogy nagyon ritkán manapság. Összetartó, és irigylésre méltó a családom!

– Történt veled olyan dolog a zenei pályád során, ami okozott egy olyan törést, csalódást benned, hogy elgondolkoztál azon, egy életre leteszed a hangszert, és többet felé sem nézel?
– Érdekes kérdés. A hangszer egy olyan eszköz, mint a homokozóban a lapát. A zene nem a hangszer. A zene TE vagy. Benned rejlik. Rajtad áll, hogy milyen hangszert ragadsz ahhoz, hogy kinyilatkoztasd a benned rejlő zenét. Ha valaki nem akar zenélni, ne vegyen hangszert a kezébe. Nekem a zene a levegő, a szabadság, és a lehetőség a boldog pillanatok megélésére. Sosem hittem a boldogságban. Folyamatosan nem lehet boldog valaki. Pillanatnyi boldogságokat megélhetünk, de nem ez a fontos számomra, hanem az elégedettség. Folyamatosan elégedett vagyok, és ez tesz boldoggá. A hangszerrel töltött napi huszonnégy óra fárasztó, de egyben olyan erőt ad, és úgy tölt fel, hogy éhezem a reggeleket, és, hogy alkothassak, nyomot hagyjak magam után, és ez által inspiráljak mindenkit arra, hogy szabad legyen. Nem azért vagyok szabad, mert azt csinálom, amit szeretek, hanem azért, mert nem csinálom azt, amit nem szeretek.

– A Belmondos időszak és a Tibóval való együtt dolgozás között azért eltelt jó pár év, ami alatt rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtál. Ha ki kellene emelni három fontos pillanatot ebből az időből, melyek lennének azok?
– Tátrai Tibor személye mindenképpen. Vele egy színpadon állni leírhatatlan. Brian Culbertson európai turnéjának zenekar vezetőjeként munkálkodni sem volt mindennapi. Továbbá zenei rendezőként dolgozni kereskedelmi csatornák felkérésének eleget téve. Ez a három mindenképpen komoly befolyással van a jelenlegi életemre.

– Mennyivel másabb ez a fajta munka, mint bent ülni a stúdióban és úgy dolgozni valakivel? Milyen kihívásokat rejt magában?
– Zenei rendezőként rengeteg kihívással találkozom. Imádom. Összetett munka. Legfőképpen kommunikációs tréning. Nem mindennapi munka, és hatalmas megtiszteltetés, hogy űzhetem. Minden műsor más elvárásokkal teli. Mindenhol profin kell teljesíteni. Itt már nem a hangszeres tudás számít. Rutin, kommunikáció, felhőtlen profizmus, rugalmasság. Mindre szükség van.

– Zeneoktatással is foglalkozol, ráadásul a magántanítványokon kívül online is oktatsz. Honnan jött az ötlet, hogy megpróbálkozz ezzel?
– 2001 óta oktatok. Közel 150 tanítványt igyekeztem segíteni ez alatt az idő alatt. Online oktatásba három éve kezdtem, és szerencsére nagy sikernek örvend az autodidakta zenekedvelők körében. Sosem a saját fejemből pattannak ki az ötletek, ahogy a munkákért sem én telefonálgatok soha. Mindig felkéréseknek, megkereséseknek teszek eleget. Szerencsére sűrűn csörög a telefon.

– Van olyan tanítványod, aki valami miatt mély nyomot hagyott benned?
– Érdekes, hogy tizenöt évem alatt a zenei pályámon három olyan igaz barátot sikerült a tanítás által kapnom, akikkel napi kapcsolatot tartok, és kölcsönös baráti szálak fűznek egymáshoz minket. Elvárások nélkül, egymásra számítva, odaadóan segítjük egymást mindhárommal. Egyikük műszaki szakember, másikuk építész, a harmadik pedig ékszerész üzletember. Az Ő barátságuk nagyon sokat jelet számomra, és bármiben számíthatnak rám.

– Természetesen a díjak mellett sem mehetünk el szó nélkül, mert abból is van egy pár. 2003-ban te voltál az Év basszusgitárosa, 2012 telén ARTISJUS díjat vehettél át, nemrég pedig egy Aranylemezzel is gazdagodtál. És most csak néhányat emeltem ki. Mit jelentenek számodra ezek az elismerések? Jelzőtüzek egy olyan úton, amin járni szeretnél?
– Ezek lehetőségek. Játékok. Nem szabad elfelejteni, hogy mindez csak játék. Lazán, könnyedén kell azt a rengeteg munkát, energiát befektetni a muzsikálás adta szabadságba. Nem az aratást kell a célként kitűzni. El kell vetni a magokat. A munkában megélt, és a célig vezető úton megtapasztalt élmények azok, amiért mindezt érdemes komolyan venni, és hinni benne. Viszont komolytalanul felesleges. Nem a vége tábla és a cél lebeg a szemem előtt, hanem a start tábla és egy újabb lehetőség kipróbálása, megélése. Élni jó. Tapasztalatok által fejlődhetünk a földi életünk során. Természetesen minden szakmai elismerés nagy löketet ad, és megerősít a pályán való stabil részvételben.

– Akkor tehát játék az élet és a zene is? Vagy inkább játékosan, de komolyan kell felfogni és elfogadni a kihívásokat?
– Minden kihívás lehetőség számomra. Minden reggel felébredni, kinyitni a szemem, az első nagy levegőt venni, nyújtózkodni, megölelni a szeretteimet, és az irodámban zenével foglalkozni a nap huszonnégy órájában hatalmas ajándék. Sosem feledem honnan jöttem. Viszont az, hogy ma így nyilatkozhatok, és itt ülhetek, hatalmas munka, és rengeteg mag elvetésének eredménye. Komoly munkát fektettem a szabadságom elérésébe. A minőségi jelen érdekel. Nem a Carpe diem. A jelen a jövő érdekében. Mindez minőségi idő töltéssel, és 100%-os koncentrációval. A legfontosabb mégis az élet, és az emberek tisztelete számomra.

– Mennyivel állsz esetleg másképp a szólókarrieredhez, mint az egyéb más munkáidhoz? Van valami különbség?
– Három éve írom a könyvemet, mely arról szól, hogyan ne korlátozzuk magunkat a sikereinkben. Alapvetően a saját élettapasztalataimat boncolgatva, zenei nyelvezetre fordítva kell elképzelni egy E-book formátumú könyvet, melybe zenei oktató videók lesznek beágyazva. Huszonkilenc fejezetből áll, melyek zenei instrukciókat is tartalmaznak. Három-négy oldalas egy fejezet azzal a céllal, ha csak a metrón rohanva, olvasva átszaladsz egy fejezeten, lehet, hogy a következő megállónál már más, pozitív gondolatokkal lépsz le a járműről.

A könyvem írása közben jöttek zenei gondolatok is, melyek arra ösztökeéltek, hogy kössem őket az írásos anyaghoz. Manapság három-négy zenei producer hangszereléseit, dalait hallhatjuk a kereskedelmi rádiókban. Velük közvetlenül, vagy közvetve dolgozom ismert előadók lemezein. Ennek köszönhetően a popzenei kultúrában otthon vagyok, nem ebben szerettem volna maradandót alkotni.
A rockzenéből jöttem. A Black-Out, Kowalsky meg a Vega, Belmondo, Stonehenge zenekarok tagjaként már kiélhettem magam, és megtudhattam, milyen a rockzenei szférában elmerülni. Így hát olyan műfajban szerettem volna alkotni, mely nyomot hagy maga után, nem kifejezetten hétköznapi, kihívásokkal teli, és elsősorban szakmai berkekben hozhat örömöt számomra. Mindeközben a smooth jazz, funk, fúziós zenékben elmerülve alkotva kaptam tavaly egy Magyar Jazz Szövetség különdíjat, egy smoothjazz dalszerzői díjat, továbbá a tizenöt éves előadóművészi tevékenységemért ARTISJUS díjat. Legfőképpen ez, és eme csodás, inspiráló szakmai elismerések sora volt az, ami a szóló karrier irányába is elsodort.

– Munka után édes a pihenés, szokták mondani. Van olyan pillanat, mikor Temesi Berci leteszi a gitárt...vagy még álmodban is használod?
– Az irodám, stúdióm a Liget közelében van. Kutyámmal naponta négyszer sétálok nyugalomban, feltöltődést remélve. Emellett hetente háromszor-négyszer focizom, vagy squash-olok. A vasárnapok pedig szentek számomra.

– Mit gondolsz, mikor jön el az a pillanat, amikor azt fogod érezni, innen nincs tovább? Elértél mindent, megvalósítottad az álmaid. Tudni fogod azt, mikor jön ez az állj pillanata, amikor egy zenész azt mondja, visszavonul?
– Ilyen nem lesz. Láttál már olyan boxolót, aki magának húz be? Visszavonulni az a zenész vonul, aki megkeseredett, és nem szereti magát. Ha magaddal jóban vagy, elfogadtad azt, amit a Jóisten adott, esélytelen, hogy a zenét eldobd magadtól. Az én esetemben ez kizárt! Kihívásokat én állítok magamnak, és amíg szeretek élni, kihívásokat keresek. Nem pedig visszavonulok.

– Ha a gyermekkori éneddel valami csoda folytán találkoznál, és ő tanácsot kérne tőled, hogy miért válassza ezt a hivatást életcélul, mit mondanál neki?
–  A játék öröméért, és, hogy a kommunikációt felsőfokon űzhesse, szavak nélkül is. De megígértetném vele, a gyerekkori magammal, hogy ne az én mondatom miatt akarja, hanem azért, mert Ő szeretné. Másként nem lenne értelme.

Temesi Berci bemutatkozó albuma On Time címmel szeptember 14-én a Magyar Jazz Napján jelenik meg. Lemezbemutató koncert a Budai Borfesztivál jazz színpadán a megjelenés napján.
 

– Rosta N. Napsugár –

[2013.09.10.]