˝Minden színpadon töltött percért hálás vagyok˝ - interjú Temesi Bercivel
Temesi Berci neve sok ember számára ismert. A Black-Out tagjaként „Az év basszusgitárosa” (2003) címet elnyerő fiatalember szakmai karrierje az utóbbi időben elsősorban a Belmondo, a Fivérek, Gitano Live, illetve a Garami Funky Staff zenekarhoz köthető, keresett session-zenész lévén azonban számos formáció közreműködője. - exkluzív interjú
Bercivel egy belvárosi kávézóban találkozom. Szegről-végről ismerjük egymást, így nem nehéz egyből kellemes beszélgetésbe kezdeni. Kevés olyan embert ismerek, aki olyan pozitívan és tiszta szívvel szemléli a világot, mint ő, így már interjúnk elején biztos vagyok benne, élmény lesz a társalgás. A beszélgetés közben többször Kosztolányi örökérvényű szavai jutnak az eszembe: „Az igazi bírálat csak meghatott lehet, csak elfogult a művészet javára” - ezzel a meghatottsággal hallgatom Berci szavait, aki mondanivalójával olykor könnyeket csal a szemembe.
- Kezdjük az elején: hogyan jött a basszusgitár? -Herendről származom, mondhatom, hogy művészcsaládból, hiszen szüleim a Porcelán Manufaktúrában dolgoznak. A művészeti vénát szerintem innen örököltem. Nagyon sokáig sportolóként éltem az életemet, aztán autóbalesetet szenvedtem, ami derékba törte a sportkarrieremet. Édesapám eredetileg táncpedagógus is, így gyerekkoromtól mindig a táncparkett közelében voltam. Bátyámtól kaptam egy jó rockzenei irányzatot, így eleinte ezen a területen kezdtem mozgolódni, zenélni azonban elég későn, 17 éves korom környékén kezdtem igazán. Az akkori baráti köröm elsősorban a Led Zeppelin, Hobo, Pearl Jam irányt követték, az egyik volt osztálytársam dobolt és igazából ő vitt bele a zenei életbe. Sok könyörgés után kaptam a szüleimtől egy akusztikus gitárt, ami hónapokig állt a sarokban, mert fogalmam sem volt a hangszerről, és Herenden, egy 4.000 fős településen nem is nagyon tudtam segítséget kérni. Akkoriban Metallica-t, Pantera-t hallgattam és azt vettem észre, hogy egy-egy hangot pengetek a gitáron. Bár nem voltam tisztában a basszusgitár funkciójával, úgy gondoltam, hogy a basszust játszom. Herenden egyetlen embernek volt egy eladó basszusgitárja, amit megvettem 13.000,- Ft-ért, majd felújítottam és eladtam 21.000,- Ft-ért. Elkezdtem hangszerekkel üzletelni, közben egyre jobban fejlesztettem a saját hangszerparkomat. Így végül egészen korán, 1-2 éven belül megvásároltam az első mesterhangszeremet Papkeszin, Kovács Sanyitól. Ekkor már inkább a Black-Out vonalat követtem, majd jött a Dream Theater irány, és az akkori baráti körömmel ilyen stílusú zenéket kezdtünk játszani. Érdekes, hogy soha nem volt az életemben olyan zenekarom, amelyikkel rendszeresen próbáltunk anélkül, hogy különösebb oka lett volna. Egyből olyan csapatba kerültem, akik lemezzel rendelkeztek és rendszeresen koncerteztek. Ez volt a Without Face zenekar, akik egyébként azóta Angliában működnek. Ezután a Stonehenge-be kerültem, ami kifejezetten progresszív vonal. A Stonehenge zenekarral rendszeresen játszottunk a Black-Out előzenekaraként, így időközben jó barátok lettünk Fehérvári Attilával, aki akkor a Black-Out basszusgitárosa volt. Ő párszor megkért, hogy helyettesítsem a zenekarban, végül pedig a csapat állandó tagja lettem. Innentől már maguktól mentek a dolgok: jött a Kowalsky meg a Vega, a Belmondo és még sorolhatnám. Tulajdonképpen a sessionzenész mivoltomat egy embernek köszönhetem, Studniczky "Zsatyi" Lacinak, aki példaképem, majd később tanárom is lett. Egy-két évig jártam hozzá, amikor először felvetette, hogy helyettesítsem egy Hevesi Tamás koncerten. Ott annyi zenészt ismertem meg, hogy pillanatok alatt bekerültem a sessionzenész közegbe.
- Majd’ minden stílusban hallhattunk már Téged, az utóbbi időben jazz projektekben is szerepeltél. Hogyan jött ez a vonal?
-I gen. Vannak ilyen produkciók, én mégis azt gondolom, hogy a jazz-nek megvannak a maga fáklyavivői, én nem tartom magam jazz-basszusgitárosnak. Nagyon széles a spektrum, amin mozgok, de nem feltétlen presztízs-, vagy anyagi okai vannak. Ha ez lenne a cél, akkor nem zenélnék.
- Mit jelent számodra a basszusgitár, mit jelent a zene? - Számomra a zene egy kommunikációs eszköz, ami akkor is ott van, ha olyan országban vagyok, amelynek a nyelvét nem beszélem. A basszusgitározás nem egy egyszerű hangszeres játék, én zenélni szeretnék. A tanítványaimnak is azt szoktam mondani hogy ne basszusgitározzanak, hanem zenéljenek. Nem feltétlen a technikai tudás a legfontosabb, inkább tudjunk külső füllel, szinte producerként állni a színpadon. Csak annyit kell játszanunk, amennyi ahhoz kell, hogy maga a zene működjön. Részese, egy kicsi fogaskereke vagyok egy produkciónak, így nem az számít, hogy basszusgitárosként kiemelkedően jó legyek. Ez a hangszer egyébként nagyon fontos része a zenének. A ritmushangszerekből hiányzik a harmónia, a harmóniahangszereken pedig lehet ritmizálni , mégis hiányzik belőle a feszes lüktetés. Ha a két típust összerakjuk, akkor az már ad egy hangulatot, a kettő között azonban nincs kohézió. Ezt adja meg a basszusgitár, ami úgy ritmizál, ahogyan a dob teszi, közben pedig a harmóniahangszerek játékát erősíti, harmóniákat ír körbe ritmizálva, ezáltal összeköti a két szekciót. Ez nagyon összetett dolog, ezért sem szeretek annyira a basszusgitározásról beszélni. Sokkal inkább a zenélés tartom fontosnak, azon belül is a nyelvterületeket, amiket én úgy fordítok le, hogy latin zene, jazz, funk stb. Ezekbe én mind bele akartam kóstolni, ezért szeretem kipróbálni magam mindenféle produkcióban. Ért már olyan kritika, hogy én mindent elvállalok. Miért ne tenném? Ha van olyan ember, aki megtisztel azzal, hogy felveszi a telefont és engem keres meg azzal, hogy „beszélgetni” szeretne velem a hangszerével, akkor én annak nagyon örülök. Ha az a produkció az adott stíluson, nyelvterületen belül egy jó kommunikációs forma, akkor úgy gondolom, itt az ideje, hogy elkezdjünk beszélgetni. Hála Istennek és a neveltetésemnek, sokan keresnek a szakmában.
- Nagyon érzékeny ember vagy. Nem érzed néha hátránynak? - Nem. Nagyon élvezem, hogy ilyen vagyok és büszke is vagyok rá. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor támadható vagyok emiatt, de hálás vagyok, hogy ezekből tanulhatok. Minden konfliktus megfontolandó, nagyon komoly konklúziókat lehet levonni ezekből. Hosszútávon senkire nem tudok haragudni. Ha meg is bántanak, inkább megköszönöm, hogy valaki őszinte volt velem és elmondta, hogy miért nem vagyok szimpatikus a számára. Nem menekülök a konfliktusok elől. Ha nekem az van megírva, hogy valaki az azonnal kinyíló mentalitásommal visszaéljen, akkor azt meg kellett kapnom valamiért. Ezek a visszacsatolások adják meg a lehetőséget az ember számára, hogy fejlődjön.
- Visszakanyarodva a zenéhez: számtalan produkció részese voltál, ezáltal nagyon sok zenésszel álltál már egy színpadon. Mi volt a legemlékezetesebb? -Elkezdtem ezen gondolkozni és kirázott a hideg. Nagyon sok jó élmény van az életemben, tulajdonképpen az egész eddigi életem csodálatos. Az, hogy kikkel élhettem meg ezt…talán egyszerűbb lenne felsorolni, hogy kivel nem. Fantasztikus volt például egy színpadon állni Lerch Istvánnal, miután gyerekkoromban az ő számait hallgattam. Elmondhatatlan, hogy mennyire megtisztelő volt. De mondhatom Tátrai Tibort, akivel mindig szerettem volna együtt játszani, majd amikor együtt muzsikáltunk, akkor két további kiválóság, Babos Gyula és László Attila mellett álltam a színpadon. Óriási élmény, hogy voltam zenélni Máltán, Varsóban, vagy Frankfurtban. Találkozom olyan emberekkel, akik a szakma nemzetközileg is kiemelkedő alakjai. Együtt játszom Gitanoval, aki az egyik legjobb barátom. De mondhatnám a Brian Culbertsonnal közös koncertet, vagy hogy a Mezzo Forte előtt játszottunk, említhetem az MR2 Szimfonik Live-ot a Sziget Fesztiválon…számtalan jó élmény van. Ezek nagyon nagy dolgok és semmi másnak nem köszönhetem, minthogy a Jóisten megadta nekem a lehetőséget, hogy zenélhessek. Igyekeztem az elmúlt két évemet jó energiákkal eltölteni. Jelenleg egyedül az érdekel, hogy semmi más ne mozgasson, mint a lelki fejlődésem. A zenélés pedig mindig hatalmas energia, minden színpadon töltött percért hálás vagyok.
Hírek
