Toronyiránt halad tovább a Papp-Sárdy NBB

Öt esztendő után új CD-albummal jelentkezett Papp Gyula és Sárdy Barbara csapata, Toronyiránt címmel. A tavaly év végén DVD-tokban napvilágot látott, tizenegy dalt tartalmazó, harminckét oldalas, fotókkal és interjúkkal (copyright: Máthé József „Fiery”) tűzdelt kiadvány új színfoltot jelent a magyar zenei palettán.

Papp Gyula, mint zenész, virtuóz billentyűs, s mint zeneszerző sok mindent kipróbált már. A hetvenes évek elején megírta a Mini együttes progresszív elemekkel átszőtt rock balladáit és himnuszait, elsőként merészelt Bartók Béla műveket rockzenére adaptálni (és hatost dobott!), később ugyanezt „elkövette” a Skorpióban Gershwinnel. És mindemellett persze ott vannak azok a rock-slágerek, amelyek valamilyen módon kézjegyét viselik a Dinamitban, a Safariban, és az összes többi formációban, ahol az elmúlt évtizedekben épp megfordult. 

Aztán az ezredfordulón egy merész fordulattal jött a Mother Funker. A maga – a dzsessz világába is el-ellátogató - igényes rockmuzsikájával, a jórészt Sárdy Barbara tollából származó játékos, mögöttes tartalmú dalszövegeivel, valamint a szövegíró-énekesnő különleges színezetű orgánumával. És persze a zeneszerző Papp Gyula egyedülállóan nagyszerű Hammond orgona és zongorajátékával. Itt tűnik fel először Bese Csaba basszusgitáros, aki réges-rég túllépett a ritmusszekció meghatározta kereteken, hiszen hangszere már-már szólisztikus szerepet tölt be a formációban. A zenészpáros két Sárdy Barbara szólóalbum után 2009-ben immár „hivatalosan” is Papp- Sárdy NBB. elnevezéssel, digitális kiadvány formájában bocsátja útjára ars poeticáját: Magyar akarok maradni. Ezzel aztán végképp nem illik, és nem is lehet vitatkozni, a magyar média sem teszi ezt. Egyszerűbb, ha - a többi értékes hazai produkcióhoz hasonlóan - tudomást sem vesz róla...

Menni tovább, csakis Toronyiránt

Mindez cseppet sem akadályozza az alkotópárost abban, hogy NKA pályázat segítségével (ezúton is köszönet érte!) újjászervezett csapatával lemezre rögzítse legújabb szellemi termékét. A kitűzött cél: menni tovább, csakis Toronyiránt. Miként azt eleink tették. Egyenes derékkal, felvértezve a hit és reménység erejével. Tarsolyukban a madáchi, biblikus sorokkal, a Kiűzetéssel, a Mini egyik sikerdarabjára emlékezető Kolduskirályság társadalomkritikus szemléletével és szóvá tételével, a szomorkás hangulatú Satie átdolgozással (Ősz), vagy éppen a Szeressen valaki végre zongora centrikus, modern tangó ritmusú, ám mégis kemény hangzású darabjával. S, hiába a fogadkozás, miszerint „nbb.”, azaz „nem blues band”: az úti tarisznyába ennek ellenére az egyik legnépszerűbb műfaj, a blues is belefér. Igaz, nem szokványosan. Kissé Deák Bill- ihletettségi formában, fittyet hányva a szomorú műfaj írott, vagy épp íratlan szabályainak - jókedvűen, játékosan elővezetve. Amely nem is szólhat másról, mint egyik főhősünk lakóhelyéről, Erdőkertesről.

S ballagunk tovább, a Toronyiránt most a hetvenes évekbe mutat, amikor még Latzin Norbert ül a tűzpiros Hammond orgona mögött, és Rózsi énekeli a Bergendy együttes egyik legnagyobb slágerét, amely irodalmi értékű szövegbe öntve a szocialista munkásemberek (ma: munkavállalók) mindennapjainak egyhangúságát igyekszik fókuszba állítani. Barbara interpretálásában frissen, mégis fájdalmasan szólal meg a magyar zenetörténelem egyik legszebb darabja, a Mindig ugyanúgy. Aztán a csúcsponton megpihenhetnénk végre, ám az ősi székely himnusz bartóki adaptációja, amely jócskán eltér a Mini-verziójától, alaposan mellbe vág. Amelyért a Papp Gyulától megszokott invenciózus, a senkivel össze nem téveszthető billentyű futamok, a népies hajlításokkal telített Sárdy Barbara énekhang, valamint a vendégek virtuóz fúvós játéka (Török Ádám fuvola, Tánczos „Steve” István szaxofon) és Bese Csaba kiváló basszusmenete viseli a felelősséget. És amelyhez Papp Attila is hozzáteszi a magáét gitárjátékával, saját szerzeményével, annak énekével csak úgy, mint a másik jellegzetes, musical-jellegű énekhang tulajdonosa, Sárdy Zoltán. De ne feledkezzünk meg a Deák Bill Blues Bandet is megjárt Kató Bálint dobosról sem, aki a ritmusszekcióban méltó társa Bese Csabának! 

A biblikus keretet az eredetileg Rudán Joenak írt Irgalom zárja be, amely a zuhanás, a repülés, az egyszer lenn- egyszer fenn dilemmáját boncolgatja végül pozitív kicsengéssel: „…van irgalom és van megbocsátás mindenért”.

Ezzel az útravalóval alighanem egyenes úton haladhatunk Toronyiránt…

Hegedűs István

[2015.03.03.]