Az egzotikus hangzású Cocotia (ejtsd: kokotia) név mögött Török Ibolya rejlik. Az énekesnő egy lendületes és életigenlő dallal mutatkozik be.
Már iskolás évei alatt is fontos szerepet játszott az énekesnő életében a zene, mindvégig zenekarban énekelt, népdalversenyekre járt és hangszereken játszott.
Gimnáziumi évei után az Egyesült Államokba utazott, ahol közgazdász diplomát szerzett, majd a budapesti Corvinus Egyetemen elvégezte a mesterszakot is. Zene iránti szeretete egyértelművé tette számára, hogy ebben az iparban kell elhelyezkednie. Zenei szerkesztőként sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodott, és hamar megfogalmazódott benne, hogy szeretné magát kipróbálni énekesnőként is.
Cocotiaként az angol szövegű „Speed of Light”-tal debütál, amely egy fülbemászó power-ballada. Olyan, mint az énekesnő maga: lendületes, vidám, érzelmes és életigenlő.
– Magneoton –
[2016.10.06.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.