10 év után ismét Lenny Kravitz varázslat Budapesten

A 2008-as budapesti és a 2009-es debreceni koncert után végre ismét részesei lehettünk egy zseniális Lenny koncertnek a Budapest Arénában vasárnap este. Megérte várni! De ne szaladjunk ennyire előre, azért addig is történt még egy, s más.

Előzenekar: MF Robots

Nagyon kíváncsi voltam az előzenekarra: a  Music For Robots a Brand New Heavies volt dobosának, Jan Kincaid-nek és utolsó énekesnőjének, Dawn Josephnek a közös zenekara. Felvették a Heavies utolsó lemezét, majd kiléptek a zenakarból, hogy megalakítsák saját projectjüket. Számukra is elég hihetetlen – ahogy ezt koncert közben többször is említette Dawn -, hogy 18 hónappal a megalakulásuk után már Lenny Kravitz előzenekaraként léphetnek fel szerte Európában. Lázas szervezés folyhatott a háttérben, mivel csak nem egészen két hete jelentették be, hogy ők lesznek az előzenekar. A bizalmat meg is hálálták, a közönség is vevő volt a zenéjükre. Ami nyilván nem túl nagy meglepetés: jó kis funkos zene, sok fúvóssal, és táncos groovokkal. Kiváncsi vagyok sikerül-e nekik összehozni majd legalább egy olyan nagy sikerű slágert, mint amilyeneket a Heavies-szel írtak. A közel 45 perces bemelegítésbe belefért az új albumuk több mint fele. A Skeletons és a Scary monster elég meggyőző élőben is, várjuk a folytatást!

Felfokozott várakozás

Már a Budapest felé tartó vonaton is találkoztam Lenny Kravitz pólós rajongókkal, így nem lepett meg a tömeg: majdnem telt ház fogadta a kicsivel 9 után színpadra lépő világsztárt. A kezdés koncepcióját nem nagyon értettem: a We Can Get It All Together című számmal kezdett, akusztikus hangzással, és a főszeplő a színpad hátsó részén egy emelvényen állva, Lenny megvilágítása nélkül játszották végig az első számot. Ami az elején mindjárt kiderült: a hangtechnikus ismét nagyon eltalálta a beállítást, de ezek szerint ez Lenny-nél egy jó szokás: a múltkori koncertjéről is azt írtam, hogy egy különlegesen jól szóló koncert volt, ami az Arénában – sajnos – ritkaság! Most sem volt ez másképpen, hangos volt, minden kivehető, érthető, nem kásás és nem visszhangos. Valamiért ez keveseknek jön össze, bár ismerve Lenny maximalizmusát (és Prince rajongását) ez közel sem meglepő. A folytatás a 2008-as lemezéről a Bring it on volt, amin már előre jött, meg is lett világítva, köszöntötte a közönséget, tehát elkezdődött valójában is a koncert.

American Woman: zúzás és reggae!

Utána mindjárt jött egy csúcspont: az American Woman levitte a fejünket: a kezdőriff pont úgy szólt, ahogy azt az ember a legszebb álmaiban elképzeli: keményen, zúzóssan, és nagyon hangossan. A szám koncertverzióját egy nagyívű gitárszóló zárta, majd folytatták az American Woman-t reggae-ben, hogy a végén áttérjenek Marley Get up Stand Up-jára. Mivel elég nagy reggae rajongó (is) vagyok, ezért ez egy külön meglepetés és öröm volt. Nem tudom, hogy honnan jön mostanában ez a nagy reggae hype, de én élvezem (elég csak Shaggy és Sting közös lemezére gondolni, ami szintén zseniálisra sikerült, vagy a Faithless pár évvel ezelőtti lemezére, amin szintén feldolgozták saját számukat reggae-ben).

Eklektikus setlist

Elég vegyesre sikerült a setlist összeállítása, de van miből meríteni, így mindenki megtalálhatta a kedvenc számát, korszakát. Volt az It Ain't Over 'Til It's Over, a Believe, az I Belong to you, a Can't Get You Off My Mind. A következő albumáról is megjött az első szám az It’s Enough című, ami egy elég jól sikerült tiltakozás a szerte a nagyvilágban jelenleg zajló összecsapások, háborúk ellen.

Emberközeli világsztár

Ami végig feltűnő volt, az az, hogy milyen közvetlen, mosolygós volt Lenny az egész koncerten. Kommunikált a közönséggel, sőt volt aki életreszóló élménnyel gazdagodott: egy rajongót felhívott a színpadra szelfizni, egy kislányt pedig a vége felé csörgőzni (a kishölgy persze megkapta a végén dedikálva a csörgődobot). Az utolsó 8 szám igazi slágerparádé volt: a Where Are We Runnin'?, The Chamber, Dig In következett. Majd jött a brutálisan dögös Fly Away és az Again, mint a rendes program utolsó száma. A ráadásban lejött a színpadról és a felment a lelátóra a közönség közé, miközben a zenekar a Let Love Rule-t játszotta – és a közönség énekelte a refrént. Úgy is mondhatnám, hogy felemelő közösségi élmény volt – egyben meglepő is (pozitív értelemben), hogy itthon ennyien tudják a (nem túl bonyolult) szövegét. A színpadi látvány is minimalista volt, nem volt kivetítő, amit elég sokan hiányoltak, viszont így nem vonta el a figyelmet semmi a zenéről. Ezt nem merik túl sokan bekockáztatni, mert így elég „meztelen” a zenész a színpadon – viszont akik meglépik, azok előtt le a kalappal, én üdvözlöm ezt a tendenciát.

Are You?

Temészetesen nem lehetett úgy vége a koncertnek, hogy a legnagyobb slágerét nem játszotta el. A záró szám az Are You Gonna Go My Way volt, amire felrobbant az addig sem túl csendes Aréna. Hatásos befejezés volt, meg kell hagyni!

Konklúzió: Minden hétre egy Lenny koncertet, mindenkinek! Remélem a következő koncertjére nem kell 10 évet várnunk. Egyébként tegnap este óta egy Lenny-medley megy a fejembe, végtelenítve. Szóval a foglalkozás elérte hatását, így is lehet csinálni!  Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a csodának!

-Aretuska-

[2018.06.10.]