MegzizZENés és örömzúzás

Színtiszta életünneplés kellő (ön)iróniával, a kinti „szarságok” elfelejtése, minden búbánat megsemmisítése – félelmetes hangorkánokkal és lágy dallamokkal egymás után. A kanadai zseni elszabadult.

Devin Townsend 2018 elején úgy döntött, végképp senkit nem enged beleszólni abba, hogy ő hogyan és milyen zenét csináljon. A Devin Townsend Band és Devin Townsend Project után nemes egyszerűséggel, a saját nevével fémjelzi tevékenységét. FÉMjelzi, igen. Mert az egyébként a tőle megszokottnál „lájtosabbra” sikerült új, Empath című albumának bemutatója a látszólagos „hawaii”-feeling ellenére azért erősen odacsapott – csak hogy félreértés ne essék, „HevyDevy” azért nagyon is metal-arc, le sem tagadhatja a „gyökereit”. És akkor ahogy korábban ő maga is elmondta, most megláthatjuk, hogy „mi történik, ha az összes stílust, ami [Townsendet] jelenleg érdekli, egyszerre sikerül reprezentálni”.

A Haken – egyébként lelkesítő és színvonalas – bemelegítője után a színpadra effektív nyarat varázsoltak nekünk trópusi környezettel, pálmafákkal, tengerparttal és marimba-muzsikával. Kezdésként a billentyűs (Diego Tejeida, Haken) kevert egy koktélt a közönség lelkes biztatása közepette, a koncertindító Borderlands „Shine on” részénél pedig már egyszerre bólogatott a nagyérdemű.

Az új albumról csak három számot nem hallhattunk most élőben (Hear Me, Requiem, Singularity – ez utóbbi egy közel 24 perces opus), de így is sikerült átfogó képet kapnunk arról, milyen színek is keverednek a mester elméjének zenei palettáján. Death metalos hörgések-sikítások, progresszív témák, jazzes kitérők, balladisztikus líra, giccsesnek is felfogható „hawaii” zene, sőt, a zappai elszállás és a diszkótéma is mind olyasmi, amit Devin Townsend megfelelő közegnek talál érzelmei és üzenetei közvetítéséhez. Mindezeket kiválóan támogatják szofisztikált, szinte tanításokként felfogható szövegei – amelyek természetesen szintén nem nélkülözik a humort és cinizmust sem.

Az aláfestéshez nagyban hozzájárult a színpad két széle között végighúzódó hatalmas kivetítő. Hol az adott számhoz tartozó hivatalos klipet láthattuk, hol hangulatfestő (mozgó) képeket (téli tájak hóeséssel, macskafej, kozmikus lebegés, stb.). Ezenkívül volt karácsonyi égősorral díszített, időnként villódzó mikrofonállvány, világító gitár és dob, plüssállatok garmadával, no, és persze többszöri átöltözések (többek között tüllszoknya is előkerült).

A számok közötti (időnként közbeni…) szünetekben nagy dózisban kaptuk a vaskos humort. Megismerhettük például – mivel ahogy mondta, bár megfogadta, hogy nem fog erről beszélni, de nem szégyelli magát – aranyér-bántalmaival kapcsolatos megpróbáltatásainak részleteit, a Why? című szám végére pedig önironikus-önelégült gesztussal az onánia végtermékének a közönség irányába való szórása imitálásával kaptuk meg az áldást. Szintén az öniróniához tartozott, amikor ezután a szám után metalhörgéssel mondatta a közönséggel, hogy „Let me go home!” (azaz „hadd menjek már haza!”).

Devin Townsend azon előadók közé tartozik, akik nem szorulnak be a színpad világába fellépéskor, sőt, szívesen és rendszeresen mustrálja nézőseregét, s relatíve sokat is kommunikál a gesztusokon túl szóban is. Így válhatott a terem hátsó végében lévő italmárka logó fél percre az est fénypontjává, amikor Devin az említett neon villódzásának ütemére „balls, balls, balls, balls” kántálással irányította erre mindenki figyelmét. De a célzott pengetőhajigálásokon kívül is volt, akit kiszúrt a tömegből: a „hangos fickó”-val szintén szabadszájúan fejezték ki egymás iránti szimpátiájukat („I love your balls”, mondta Devin, amire érkezett is a válasz: „I love your balls, too!” – a fordítást mindenki intézze el saját szájíze szerint…).

Devin Townsend szemmel láthatóan nagyon hálás azért, hogy kilenc kiváló zenészt talált maga mellé, akik készséggel dolgoznak a keze alá abban, hogy megvalósíthassa vízióit – a koncert elején és végén is bemutatta a tagokat, de közben is hálásan mondott köszönetet az egyébként megfázással küzdő vokalista hölgyeknek is.

Hideglelősen hatásos és kellemesen szép érzések hullámoztatásával egyszerre volt profán és nagyon emelkedett ez a koncert. Úgy tűnik, Devin Townsend túl van minden kényszerűségen, ő már megtapasztalt egy s mást az életben, megvoltak a maga nagy spirituális felismerései, és most szeretné ezeket megmutatni, jóra s szépre tanítani, akit lehet. Megmutatni, hogy az élet elviseléséhez szükségeltetik némi humorérzék is, és hogy a legrosszabb, amit az ember elkövethet maga ellen, az az, ha túl komolyan veszi saját magát. „Akiknek füleik vannak, hallják, s akiknek szemeik vannak, lássák...”


Az év utolsó hónapjában is rengeteg jó koncert lesz még a Barba Negrában, bővebb információt és jegyeket  ide kattintva találtok!
 

-Fejes Anna-

[2019.12.03.]