Peller Károly: "A színházat a bátorság viszi előrébb”

Tanulmányait 1995-ben a Budapesti Operettszínház Zenés Színészképző Stúdiójában kezdte, és az óta is a színház társulatának tagja. Az elmúlt évtizedben több felsőoktatási intézményben is képezte magát, legutóbb a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány szakának mesterképzésében diplomázott. Tizenhét éven át alakította Bóni szerepét a Csárdáskirálynő című operettben. Közben szerepek, díjak, vendégjátékok, koreográfiák, rendezések, lemezek sokasága kötődik a nevéhez. Pörgősen beszél, minden kérdésre válaszol, a szeme pedig őszintén csillog, ha az operettről beszélgetünk.

Az már sokszor elhangzott, hogy a zenés színház, ezen belül is az operett a legnehezebb műfaj, mert jól kell tudni énekelni, táncolni, és játszani is benne. De szerintem nem csak ezért a legnehezebb, hanem mert a legkönnyebb elvinni a giccs irányba.

Szinetár Miklós tanár úr úgy fogalmaz, egy operett színpadra állításánál két veszélyforrás van.

A -kadó, -kedő előadások: az „aranyoskodó”,„kedveskedő”, „vicceskedő”. A túlburjánzott szépség, és a túlburjánzott jókedvűség nem tesz jót a műfajnak. Nem jó irány, amikor a színész nem a szerepét játssza, hanem azt akarja elérni, hogy a néző szeresse.

A másik veszély pedig, amikor túlzottan rendezői színházi koncepció mentén akarják megvalósítani. Inkább a német nyelvterületre jellemző, hogy nagyon elemelik a darabot a megírt környezettől, vagy egy teljesen független értelmezést találnak ki, ami igazából nem is szolgálja a történetet.

Az operettek fontos környezete, az arisztokrácia világa, tartalma pedig például a társadalmi osztályok találkozása. Ennek értékes, mai értelmezését megmutatni, a párhuzamokat megtalálni nem könnyű.

A magyar operett 2013 óta Hungarikum, de hol a helye, mitől egyedi az operett műfaj nemzetközi palettáján?

A különböző nemzetek operettjeinek megvan a saját lenyomata, bélyege, amiről fel lehet őket ismerni. Széles a skála, Offenbach polgári szatírájától, az angolok fanyar humorú megközelítésétől, az oroszok tradicionális zenéire építkező műveitől, a spanyol zarzuelán át, a bécsi és a magyar romantikus operettekig.

A francia operettekben megjelenik a politikai és a frivol humor. A Budapesti Operettszínházban bemutattuk pár éve Offenbach Kékszakáll című operettjét, ami egy nagybetűs kísérlet volt. Mi nagyon szerettük az előadást, de a nézőknek mégsem lett a kedvence, mert a francia operett zenei szövetét, és magukat a feldolgozott történeteket tekintve is nagyon más, mint amiket a magyar szerzőktől megszoktunk.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében keletkezett műveket, monarchikus- vagy klasszikus operettnek nevezzük. Szinte mindegy, hogy Bécsben vagy Budapesten mutatták be őket először, de nagy versengés volt a két város között. Ezekben van a nagy négyes: a primadonna, a bonviván, a táncos-komikus és a szubrett. Főképp Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiről szokás beszélni.

A magyar operett bélyege az akrobatikus és látványos koreográfia, elegáns és nagyszabású színpadi kiállítás, operai minőségű zene és a mi múltunkhoz és jelenünkhöz közel álló történetek, dramaturgia.

Miért szeretik a magyarok olyan végtelenül, szerelmesen, szenvedélyesen a monarchikus operetteket?

A magyar virtus található meg bennük. Az a szenvedélyesség, ami ránk jellemző, hogy a legnagyobb tragédia közepén is tudunk mulatni, és legnagyobb örömünkben is sírva fakadhatunk. A magyar operett gazdagon merít a népzenéből, van benne lassú vagy gyors csárdás, verbunk és cigányzene is, de természetesen nem nélkülözi a keringőt vagy a későbbi divattáncokat sem. Azért jó szó rájuk, hogy monarchikus operett, mert a Kárpát-medencében és a Lajtán túl található zenei világ keveredik benne, a szlovák, román, horvát, magyar muzsika elegye. Zeneszerzőink rendkívül művelt emberek voltak, és a tudásukat remekül alkalmazták. Ősi erő van a muzsikájukban.

Nincs köze a hazaszeretethez?

Ez valami mélyebb dolog: Közép-kelet-európaiság. A bécsi operett egy kicsit elegánsabb, amiben nem látsz olyat, hogy bemegyek a kocsmába és az asztalra csapok. A francia operettek túlzott zenei finomsága is távol áll tőlünk. Nem véletlen, hogy a külföldi formanyelvek nem tudnak meghonosodni a magyar színpadokon.

A német, olasz, osztrák, francia operettek az opera közönségnek szólnak inkább?

Igen. Másfajta szín, amikor egy opera, a sok nagy drámai, tragikus végkifejletű mű mellett, bemutat egy vidám Cigánybárót vagy egy Denevért, és a komoly operaénekesek egy kicsit kalandozhatnak benne.

Sokféle operettet játszottál itthon és külföldön, magyarul, olaszul, és németül. Hogy érezted magad házon kívül?

Játszottam Bécsben a Volksoperben, ahol csodálatos kollégákkal dolgoztam, akik nagyszerűen játszottak, énekeltek, tökéletesen megcsinálták a koreográfiákat. Mégsem volt meg bennük az a temperamentum, ami bennünk. Az, amit ők úgy hívnak, hogy „Paprika im Blut”. Vagyis az, hogy paprika van az ereinkben. Elég, ha ránézünk Oszvald Marikára, aki apró darabokra szedi szét magát a színpadon, olyan tüzes. Ez a szenvedély a miénk. Nekem, ezzel a „paprikával a véremben” külföldi operett előadásokban játszani kevésbé otthonos dolog. Megint más az, amikor a saját munkánkat, a saját társulatunkkal létrehozott előadást volt lehetőségünk külföldön megmutatni. Vendégszerepelni Kanadától - Japánig, Kölntől - Rómáig fantasztikus dolog és hálás vagyok a sorsnak, hogy nekem megadatott bejárni a világot a műfajjal.

Jól beszélsz németül?

Tanultam az iskolában, ráadásul, amikor már tudtam tizenéves koromban, hogy operettekkel fogok foglalkozni, németül is megtanultam őket. Hamar bekerültem egy haknitársulatba, német turistáknak játszottunk a Balaton környékén.  Amikor az Operettszínházzal, hosszú évekkel ezelőtt elkezdtünk turnézni német nyelvterületen, már nem volt gond. Emlékszem, a megfelelő nyelvtudás érzésének felelőssége akkor szakadt rám, amikor a bécsi Volksoper társulatába hívtak, hogy az ottani Marica grófnőben játsszam Zsupán szerepét. Konkrétan emlékszem a pillanatra, amikor eszméltem, hogy ez most nem egy vendégjáték. Itt körülöttem mindenki német anyanyelvű. Iszonyatos felelősséget éreztem és nagyon hajtottam, hogy jó legyen a kiejtésem. Nem véletlenül foglalkozott velünk hajdanán mindig anyanyelvű szakember a vendégjátékoknál.

Táncos-komikus szerepkörben voltál. Melyik volt a legnehezebb „könnyed”szereped?

Annyi mindenen múlhat, hogy miért nehéz egy szerep. Énektechnikailag a legnehezebbek a Strauss és Offenbach szerepek voltak. Lehárra jellemző, hogy műveiben nem is igazán táncos-komikus szerepet írt, hanem amolyan másod bonvivánt, ami tenor lágét kíván, míg én magas bariton vagyok. Nehézségi és fontossági sorrendben is elöl áll a Csárdáskirálynő. Én magam is sokáig gondoltam, hogy Bóni számomra a legfontosabb szerep, de aztán 2013-ban, Béres Attila rendezésében bemutattuk a Viktóriát és rájöttem, hogy Jancsi karaktere van az első helyen. Ez volt az az előadás, amit eddigi életem során a legjobban szerettem csinálni.

Nagyban koreográfus-függő is, hogy egy előadás hova kerül az életünkben. Akinek mindig a legjobban meg akartam felelni, az Lőcsei Jenő, mert az ő koreográfiái annyira kidolgozottak, hogy amikor Jenő előmutatja, az a vágyad, hogy így csináld meg, mert csak így jó. A próbateremben rengeteg idő telik el azzal, hogy megpróbáld megközelíteni az ő szintjét. Ami nekem mindig kihívás, és görcsöt is okoz, az a csapásolás. Lenyűgöző, ahogyan ezt a tánckar mindig megoldja, és a szólistáknak nagyon fel kell kötni a gatyájukat, hogy utolérjék őket. Márpedig ez egy olyan műfaj, amiben nem lehet hibázni, mert elcsúszik vele minden és tönkreteszed a munkájukat.

Volt jó pár év az életedben, amikor rengeteget dolgoztál, minden darabban benne voltál. Bravúros beugrásaid voltak.

Fiatalon, ha egy színházigazgató vagy rendező felfedezi magának a tehetséged, akkor minden szerepben téged lát, és ez általában találkozni szokott a nézői elvárással is. Sokáig éreztem azt, hogy minden este be tudnék mutatni egy új darabot. Negyvenen túl, kétszer meggondolom, mi az, amit elvállalok.

Mennyire nehéz egyik szerepkörből váltani a másikba? Táncos-komikusból buffóba, színészből rendezőbe?

A hölgyeknek nehezebb a szerepkör váltás. Nem tudom másnak mit jelent, de én a magam részéről kimondottan erőltettem is ezt. Sosem szerettem volna abba a hibába esni, hogy csak én nem látom meg, ha valami már nem áll olyan jól. Ebben a váltásban komoly mérföldkő volt az életemben 2009-ben a Bajadér című előadás, amiben egy idősebb táncos-komikus figurát kellett alakítanom. Akkor ezt nagyon rosszul viseltem, ahogyan emiatt az egész próbafolyamatot is. Ellenálltam mindennek. Jött a főpróba hét, megkaptuk a jelmezt és én azt kértem a kellékesektől, hogy adjanak rám napszemüveget, mert nem akarom, hogy felismerjenek. A sminkesektől bajuszt kértem és hogy őszítsék be a hajam. Mikor elkészültem, belenéztem a tükörbe és megláttam a perspektívát, a lehetőséget, a nagyobb feladatot.

A rendezés pedig mindig is része volt a pályámnak, az apró feladatoktól jutottam el a nagyszínházi rendezésekig.

Ezt még kifejtjük, de előbb megkérdezem, hogy néz ki egy száz éves szövegkönyv, mi az eredeti?

Az „eredeti” megfogalmazása nagyon nehéz dolog, nézzük például a Csárdáskirálynőt! A Csárdáskirálynő német nyelven lett először bemutatva. De még a bemutató előtt készült egy másik változat, aminek Éljen a szerelem volt a címe. Ezt túl durvának tartották, ezért átírták egy kicsit, így mutatták be 1915-ben Bécsben. Majd a nagy siker okán, áthozták Pestre a Király Színházba 1916-ban. De! A nagyon híres tercett, a Húzzad csak kivilágos virradatig, vagyis a Jaj mamám… a német változatban akkora siker volt, hogy Pesten már egy másik Kálmán operettbe is beletették, így kívülről fújta a közönség.  Úgyhogy, amikor megérkezett a Csárdáskirálynő Pestre, akkor ezt a dalt már nem akarták beletenni. Ezért Kálmán megírta a Hajmási Pétert helyette a harmadik felvonásba. Évekkel később került visszaa műbe a Húzzad csak dal. Akkor most van három eredeti verzió?

Egy újabb nagy ugrás a Csárdáskirálynő történetében 1954. Gáspár Margit, aki az operett tartalmi-dramaturgiai megújítója volt, kitalálta, hogyan kellene a Csárdáskirálynőt bemutatni azokban az időkben, amikor nem volt ildomos operettet játszani. Honthy Hannát akarta helyzetbe hozni. Volt korábban is ilyen próbálkozás a Luxemburg grófjában, ahol egy idősebb, kisebb szerepű női karaktert felnagyítottak, ebből lett Fleury. Ennek mintájára kitalálta, hogy a Csárdáskirálynőben a kis szerepet játszó Anhilte figuráját felnagyítja. A Kellér-Békeffi szerzőpáros írta át a darabot. Ebből lett a mindannyiunk által ismert Szinetár Miklós rendezés, Cecília szerepével. Sokan idehaza ezt tartják már eredetinek.

Én mindig azt mondtam, hogy az eredeti, az a német, abból kell kiindulni, de ebben sincs teljesen igazam, mert ami Németországban érthető és vicces, az Magyarországon nem feltétlenül az, és ez mindig is így volt.  Sőt tovább megyek, ha a magyarokat nézzük is, ami az 1916-os szövegben vicces volt hazánkban, az ma már nem az. Az akkori napi aktualitást és humort nem lehet átvenni. Ki tudja ma már, hogy mi a jelentősége a Kugler bon-bon osztogatásnak? És mit tesz ez ma hozzá egy előadáshoz? Ugyanezt tudnám elmondani a Mágnás Miskáról vagy a Lili bárónőről. Mind rengeteg változáson mentek át, mire a kvázi mai formájukat elérték.

Nagy felelősség lehet átírni egy operettet. Dolgoztál ilyen munkában.

Sőt, írtam is operettet Péntek 13, a szerelem napja címmel, Eisemann Mihály dalaival. Ott tapasztaltam meg, milyen gyorsan változik a közönség hozzáállása, és mit tartanak viccesnek abból, ahogyan mi alkotók a mai világra reflektálunk. Rengeteget tanultam Böhm Györgytől arról, hogyan lehet, vagy szabad egy szöveghez hozzányúlni. Egy operett színpadra állításánál például nem szabad elfelejteni, hogy ez nagyon színész centrikus műfaj. Más lesz a végeredmény, ha egy női szerepre Oszvald Marikát kérem fel, és más, hogyha Kalocsai Zsuzsát. Nagyon fontos, hogy a színésznek álljon jól a szerep, és kell bele egy kis napi aktualitás is. Régi szövegkönyvekben találsz olyan mondatokat, hogy „Latabár itt majd jókat mond”.

A tavalyi évadban a debreceni Csokonai Színház felkérésére készítettem a Csárdáskirálynőhöz egy új dramaturgiát és dolgoztam át az „eredeti” szövegkönyvet. A fiatal és az idősebb karakterek arányos hangsúlyát és fontosságát szerettem volna megtalálni. Beleírtam egy plusz szereplőt, egy komikát is, aki a megszokottól egy picit eltérőbben gördíti előre a történetet. A négy fiatal szerep: primadonna, bonviván, szubrett, táncos-komikus mellett megjelennek az előadásban ezek idős megfelelői, a grande Dame, a komika, a rezonőr, meg a buffó. Így van egyensúlyban szerintem a leosztás.

Szabad kísérletezni az operettben?

A színházat a bátorság viszi előrébb, ha egy rendező, dramaturg mer olyat tenni vele, ami korábban még nem volt. Csak maradjon érvényes! Az operettben különösen kellenek a változások, mert újító szándék nélkül megmaradunk egy múzeumnak. Az előfordulhat, hogy egy-egy újító előadásban valami nem tetszik, de attól még mutat egy útkeresést, és előrébb viszi a színházművészetet.

Szépen építkezik a rendezői pályád, hogyan kezdődött?

Már nézőként is folyton figyeltem és elemeztem a rendezéseket, mivel lehetne még jobban kifejezni dolgokat.

Alighogy elvégeztük az operett stúdiót, az éppen vizsgázó musical csoport számára már voltak ötleteim. Eszembe jutott, hogy Az apácák című musical pont ki lehetne osztani rájuk. Ezután már annyit játszottam, hogy nem volt időm a rendezéssel foglalkozni.

Amikor Kéringer László vezetésével létrejött az Operett Akadémia, gyakran hívott segíteni. Év végi vizsgára nagy keresztmetszetet rendeztem a darabokból. Valahol itt kezdődött a tanítás és a rendezés együtt. Később nagy vizsgaelőadásokat is rendezhettem a fiataloknak. A legsikeresebb közülük talán a Tündérlaki lányok volt. Ennek a vizsgának köszönhetően hívott meg rendezni Crespo Rodrigo a tatabányai Jászai Mari Színházba. Az volt az első hivatalos, nagy kőszínházi bemutatóm. Kalocsai Zsuzsával a főszerepben rendeztem meg A régi nyár című operettet.

Utána jött az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó Oszvald Marikával az Operettszínház nagyszínpadán. A felkérés úgy szólt, hogy kellene valamit írni, amiben jó operett dalok és Disney slágerek is vannak, szóljon gyerekeknek, de Marika legyen a központi figura. Volt pár dalötletem hozzá, biztos pont volt még, hogy Fischl Mónika énekeljen a Varázsfuvolából és a Hoffmann meséiből. Adott volt a cím, szuper dalok és ki kellett hozzá találni egy történetet.

Tavalyi évadban értek az igazán nagy kihívások. Gemza Péter igazgató, rendezőnek tetszettek az ötleteim a Csárdáskirálynőről, így mellette lehettem társrendező Debrecenben. Szintén a tavalyi évadban Barnák László igazgató úr és Horgas Ádám főrendező tette fel a kérdést, hogy mit szólnék a Mágnás Miska nagyoperett megrendezéséhez. Természetesen igent mondtam, csak utána ijedtem meg, hogy én 17 éve játszom a Verebes István rendezésben, mi újat tudok majd mondani ebben a történetben? Érdekes volt megtapasztani, ahogyan eltűnt a „Miskaságom” és elkezdett kirajzolódni a fejemben mindaz, amit ma Szegeden láthat a közönség, és amely változatnak semmi köze a budapestihez.

Hihetetlen szenvedéllyel beszélsz az operettekről, pedig musicalben is játszol, sőt fordítottál musicalt.

Nagy rajongó voltam fiatal koromban, musical színész akartam lenni. Később ismerkedtem meg az operettel, és megszerettük egymást. Az Operettszínházban főleg a klasszikus éneklést kívánó musical szerepek találtak meg, mint a Muzsika hangja, A Szépség és a Szörnyeteg, vagy a Carousel-Liliom. Ma már van lehetőségem „modern” musicalekben is játszani, mint a Macskafogó a József Attila Színházban, vagy a Gutenberg, a musical! a Karinthyban.

Gutenberg, amit te fordítottál.

Galambos Attilával! Karinthy Márton kérdezte, hogy nincs egy jó darabod, én meg rávágtam, hogy de. Elküldtem neki a Gutenberget, és ő rácsapott. Örök fájdalom marad, hogy Marci a premierünket már „nem várta meg”. Ez a darab egy musical fricska, amiben Homonnay Zsolt kollégámmal dalban ábrázoljuk a tipikus musical kliséket.

Tanítasz, rendezel, játszol és mindezek mellett, még lemezeid jelentek meg.

Lemezt kiadni nagyon drága dolog, operett lemezt kiadni pedig egyenesen maga a csőd, hiszen elengedhetetlen hozzá a nagyzenekar. Sokan tartják pénzkidobásnak és legyintenek ma már a CD kiadásra, de én azt gondolom, hogy fontos eszköze annak, hogy a munkámat rendszerezze, és valami módon megörökítse.

Más szempontból volt azonban fontos például a karácsonyi albumom. Hosszú éveken át nem töltöttem otthon a szentestét, mert az nekünk, operetteseknek bizony főszezon külföldön. Mindig hiányzott az otthoni hangulat, hogy anyukám főzi az ebédet, a testvéremmel feldíszítjük a fát, apukám este elalszik a tévén.  Karácsonyi dalok hallgatásával kárpótoltam a hiányzó ünnepi időszakot. Egyik évben Szinetár Dórától kaptam egy válogatás CD-t, amire ő maga állított össze egy csokor kevésbé ismert karácsonyi dalt. Nagyon meghatott vele. Akkor döntöttem el, hogy én is készítek egy karácsonyi albumot, ami az én ajándékom lehet a szeretteimnek, a családomnak és a közönségnek.

Az ünnepi időszak valószínűleg idén is más lesz, mint a megszokott… Hogyan változtatták meg a járványügyi szigorítások az életed?

Sokan közülünk, akiket a zenés műfajból ismernek, mindig arra vágyunk, hogy prózai szerepben is kipróbálhassuk magunkat. Ha a szigorítások nem állítják le a színházi munkákat, akkor három héten belül három prózai bemutatóm lett volna. Éveken át vágytam erre, és ahogyan minden, ezek is egyszerre futottak be az életembe. A Macskafogó Lusta Dick-je után, Nemcsák Károly kért fel a József Attila Színház Furcsa pár előadásába egy nagyon vicces figurára. Ezzel párhuzamosan a másik kedvenc játszóhelyem, a Karinthy Színház új vezetése kínált lehetőséget a Nagyvizit című tragikomédiában, amit Szabó K. István rendez. Az igazán váratlan fordulatot, mint már oly sokszor, most is Szente Vajk hozta. Ő és Szabó László választottak ki Östreicher Emilnek a Puskás, a musicalbe, ami különös fricska nekem, hiszen zenés darabban játszhatok prózai szerepet. Ez nem csak három, a műfaj szempontjából „idegen” terepet jelent nekem, de három olyan helyet, társaságot, alkotógárdát, ami nagyon fontos nekem. Az ugyan szomorú, hogy ezek a bemutatók most a járványhelyzet miatt elmaradnak, de őszintén azt gondolom, hogy így a helyes. Most az a legfontosabb, hogy biztonságban legyünk. Ezek a lehetőségek megvárnak, a bemutatók nem elmaradnak, csak egy kicsit később lesznek. Amikor majd újra nekiállunk, remélhetőleg egy sokkal felszabadultabb időszakban tehetjük majd ezt.

Mihez kezdesz most a hirtelen jött szabadidővel?

Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy mihez kapjak. Tele vagyok írnivalóval, kidolgozatlan ötletekkel és temérdek házkörüli munkával. Mindezek mellett belevágok végre egy számomra nagyon fontos projektbe, ami remélem másoknak is örömet fog szerezni. Vlogot indítok, amiben heti rendszerességgel szórakoztatóan igyekszem majd bemutatni a legfontosabb tudnivalókat az operett műfajáról. Szerzőket, darabokat, szerepköröket, érdekességeket, kulisszatitkokat, hasznos tudásanyagot igyekszem majd átadni.

Tudod, hogy a hátad mögött operett tudorként emlegetnek?

Nem csak a hátam mögött, úgyhogy ezt a címet is választottam a vlognak: Operett Tudor. Megtisztelő, hogy sokan a műfaj egyik szakértőjeként kezelnek. Mindig is érdekelt mindaz, amit csinálok, és sosem elégedtem meg annyival, hogy „csak” a szerepemet tudjam. Már gyerekként vonzódtam a színház mögötti ismeretanyaghoz, mindent tudni akartam, ráadásul „szivacs aggyal” születtem. Az elmúlt tíz évben három diplomát szereztem, sokan mániákusnak is gondolnak. Imádom a színháztudományt és különös felelősséggel tekintek arra, hogy ezen belül is az operett műfajáról mindent megtanuljak, amit csak lehet. Büszke vagyok rá, hogy a szakmában sokan úgy tekintenek rám, mint akinek mindez sikerült, bár én azért ennél szerényebb vagyok. Tervben van, hogy megszerezzem a doktori címet is, de a sok egyéb feladat miatt ez egy kicsit még várat magára. Küldetésemnek érzem, hogy megismertessem és megszerettessem ezt a sokunk számára oly fontos műfajt másokkal is. Szeretném, ha a fiatalok is meglátnák benne a szépet. Ez a vlog erre lesz egy kísérlet. Magamat is feladat elé állítom vele, és talán kihívás a nézőknek is, hogy tanuljunk együtt!

Az interjút készítette Jagri Ágnes
Fotó: Propeller Team

[2020.11.17.]