„A „Fel a szívekkel” igazi tempós, életigenlő dal, jó kis koncertnóta lehet belőle, ha végre újra találkozhatunk a közönséggel – be kell vallanom, ez már nekem is rettenetesen hiányzik” - mondta el az énekes.
Az új zene nem egyedül érkezett, hiszen Ákos rögtön egy hét felvételt felsorakoztató maxi kiadvánnyal lepte meg rajongóit: a címadó track két változata, valamint az „IDŐSZIGET” lemez sikerdala, a „Csend leszek” stúdió- és koncertverziója, valamint három ütős újragondolása is hallható a kislemezen.
„Külön öröm, hogy Lepe vagány átértelmezése mellé régi zenésztársam, Menczel Gabi is két nagyszerű remixet hozott, ezekkel lett teljes a kiadvány” – tette hozzá Ákos.
[2021.04.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.