A borból hagyjatok - megérkezett a LNDA formáció újdonsága
Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk tartja a mondás, az LNDA zenekar új dala és videoklipje egy bulizós-borozós, a fiatalságot ünneplő, a barátok körében eltöltött estéről mesél.
"Az egész Földet a karomba zárom. Semmi vagyok, minden leszek.” Mindannyian világ meghódító tervekkel indulunk neki az életnek, de ez nehezebb, mint gondoljuk, ezért néha szükség van arra, hogy megállítsuk az időt és élvezzük a pillanat szépségét. Egy ilyen, barátokkal töltött lazulós estét mutat be az LNDA új száma, A Borból hagyjatok.
„Ez az egyszerű, dallamos bulizós, könnyed kis dal az elszállós nyári estékről. Belefoglalva az „itt és most” -ot, a jelent és az idő múlását is, amit nem akarunk, de nem tudunk ellene mit tenni. Így az „Élj a mának!” elvet követve rajzolódott ki az egész sztori, ezt próbáltuk képileg is megjeleníteni. Ebben a dalban nincsenek bonyodalmak, sorok mögötti fájdalmak, mint az én szövegeimben általában. Nem kell mélyre ásni, hogy megértsük. Őszintén remélem, hogy tetszeni fog a közönségünknek.” -mondja Kaszás Linda a zenekar énekese.
A melankolikusabb hangulatú, Linda hangjához jó illő dallamot és a lírikus szöveget elektromos gitár és szinti betétek, helyenként kellemesen felpörgetett ritmus kíséri. A klipben bulizó fiatalok szerepelnek, ahogy felhőtlenül iszogatnak, élvezik egymás társaságát egy kellemes, nyári esti buliban, miközben zenél az együttes és Linda énekel. Gyakran láthatjuk Linda arcát közelről, és ezáltal kirajzolódik összetett személyisége, ami szinte átragyogja a dalt.
[2021.12.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.