Ahogyan arról a magyar médiában a több helyen olvasni lehetett, a Dirty Slippers tavaly a nyár végén fejezte be a nagylemezét a legendás, londoni Abbey Road stúdióban, amely a terveik szerint 2022 tavaszán jelenik majd meg.
Éppen ezért volt kissé szokatlan, hogy a zenekar a Facebook és Instagram oldalain bejelentette, hogy január 17-én érkezik a Magány és én címre keresztelt vadiúj daluk, mely egy grafikus lyric videóval lát majd napvilágot.
A dal a közösségi média felületeken olvasható információk szerint Lobó-Szalóky Lázár saját stúdiójában, valamint a budapesti Sounday stúdióban került rögzítésre, a producere pedig ezúttal is George Shilling volt, akivel már 2009 óta a legtöbb szerzeményén dolgozott együtt a banda.
Lobó-Szalóky Lázárt gyorsan el is csíptük, hogy meséljen nekünk, mit érdemes tudni erről az újdonságról:
- Nagyon szerettem volna még ezt a dalt rátenni a lemezre. Azt hiszem, hogy a hangszerelése és a témája miatt tökéletesen illeszkedik az új albumunk, a Vársz Valahol koncepciójába. Fontos megemlítenem, hogy ennek a dalnak az inspirációja a rajongóktól származik. Kaptunk az elmúlt időszakban jó pár levelet, ahol elmagányosodásról, különböző mentális gondokról számoltak be nekünk. Így fogant meg bennünk a gondolat, majd el is készültünk a dallal. Külön öröm, hogy pont aznap számolhatok be a Magány és én megjelenéséről, amikor a Mennyország kapujában dalunk a Youtube-on átlépte a 100 ezres megtekintést!
A Magány és én január 17-én jelenik meg, a dal teljes jogdíját a zenekar jótékony célokra ajánlja fel, különböző alapítványok számára.
Mennyország és én:
[2022.01.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.