Lara Fabian hazai fellépésére 2022. október 20-án kerül sor a Budapest Arénában.
Lara Fabian, a belga-kanadai énekesnő, dalszerző, zenész, színész és producer, minden idők egyik legsikeresebb európai művésznője. Kilenc nyelven énekel: franciául, angolul, spanyolul, portugálul, olaszul, héberül, flamandul, németül és oroszul. Még csak 18 éves volt, amikor Croire című kislemeze 500.000 példányban kelt el Európában. Második albuma, a Carpe Diem már tripla platina státuszt ért el, és tucatnyi díjat hozott neki több országból is, többek között az Év Énekesnője címet is. Sikere azóta is töretlen, éljen és dolgozzon Belgiumban vagy Kanadában.
Világszerte több mint 20 millió eladott albummal, Lara állandó tagja a The Voice televíziós műsornak Kanadában, és 2021-től a rajongók a francia Star Académie igazgatójaként is láthatják.
2019-ben és 2020-ban Lara Fabian az 50. születésnapja alkalmából indított világkörüli turnén lépett fel, amelynek néhány koncertje a járvány miatt 2022-re halasztódott.
Ezzel az újabb, Best Of világkörüli turnéval 30 éves karrierjét ünnepli egy különleges előadással - amelynek keretében mind a 14 albumáról elhangzanak a legnagyobb slágerei.
A koncertre jegyek még kaphatók a livenation és a funcode oldalakon keresztül, az előzőleg megváltott belépők pedig automatikusan érvényesek az új dátumra.
[2022.09.26.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.