Október 6-án kezdődött és 16-áig tart a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ |SEHENSWERT FILMFESZTIVÁL. A Goethe Institut, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár tizenegyedik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát- köztük számos fesztiváldíjas alkotást - eredeti nyelven, magyar felirattal.
Maria Kreutzer a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard válogatásában díját nyert FŰZŐ című filmjének október 13-i vetítése után Alma Hasun színésznővel és Monika Buttinger jelmeztervezővel lesz közönségtalálkozó.
Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét egykor Európa-szerte bálványozták szépségéért. Sisi azonban 1877-ben betölti a negyvenedik évét, és már hivatalosan is öregasszonynak számít. Bár annak idején kulcsszerepet játszott az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben, szerepe mára pusztán jelképessé vált. Kétségbeesetten küzd, hogy megőrizze fiatalos külsejét és a róla alkotott képet. A bécsi udvar ellenséges közege egyre fullasztóbbá válik számára, férjével, Ferenc Józseffel való viszonya is feszült, ezért fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Bajorországba utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit, barátait és politikai szövetségeseit.
A film a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard válogatásában mutatkozott be, ahol a legjobb színészi alakítás díját nyerte. Főszereplője a Fantomszálból és a Bergman szigetéből ismert luxemburgi színésznő, Vicky Krieps. A film október 13-án 19 órakor kezdődő vetítése után a Fanny Feifalik szerepét alakító Alma Hasun osztrák színésznővel és Monika Buttinger jelmeztervezővel lesz közönségtalálkozó. Ennek apropója, hogy egy nagyon látványos képi világú, modern kosztümös filmről van szó. Monika Buttinger több mint 55 nagyjátékfilm jelmezeit tervezte, köztük olyan alkotásokét, mint a THE FLOOR UNDER FEET (Berlinale versenyfilm), a REVANS (2008, Oscar-jelölés), vagy a VÁMPÍR A DÍVÁNYON (2014).
A film október 16-án 20 órakor újranézhető. A mozikban október 20-tól vetítik.
Rendező: Marie Kreutzer
Forgatókönyvíró: Marie Kreutzer
Operatőr: Judith Kaufmann
Vágó: Ulrike Kofler
Jelmeztervező: Monika Buttinger
Producer: Johanna Scherz, Alexander Glehr
Szereplők:
Vicky Krieps
Finnegan Oldfield
Manuel Rubey
Lengyel Tamás
Aaron Friesz
Florian Teichtmeister
Forgalmazza a Cirko Film
Idén stílusosan 11 filmet vetítenek aSzemrevaló filmfesztiválon. A mostani válogatás súlypontját azoknak az erős nőknek a világa képezi, akik jogaikért és szabadságukért harcolnak.
Szegeden október 17-20-ig, míg Pécsett és Debrecen október 19-22-ig, vetítenek majd a Szemrevaló programjából.
[2022.10.09.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.