A sokoldalú Popper Péter zongorista, énekes és zeneszerző, a minőségi pop zenei előadó mindig is hitt abban, hogy érdemes több dologgal foglalkozni.
Korábban együtt játszott többek között Flipper Öcsivel, Keresztes Ildikóval és Pál Dénessel is, és önálló lemezei is jelentek meg. Az egykori Citrom együttes, a STEP zenekar és az OKé együttes billentyűse és énekese volt, számos dal hangszerelője és zeneszerzője. 13 évig még egy reklámügynökséget is vezetett. A pandémia Pétert is kihívások elé állította. Azonban a szólókarrierjét kibővítette a Piano & Voice estekkel (évi 150 helyszín!), valamint dolgozik Vincze Lillával és a jelenkori STEP zenekarral, a Balkon Fanatik formációban Sipos Péterrel és Sipos Tomival. Az 57 éves zenésznek a család szintén fontos, háromszor nősült és négy gyermeke van, akikkel jó kapcsolatot ápol.
Pandémia utáni újratervezés: Piano & Voice
A koronavírusjárvány sokunkat a padlóra küldött vagy új tervekre ösztönzött: mit tehet ilyen a zenész? Természetesen alternatív zenei megoldásokon gondolkodik, dalokat szerez és tervezi a jövőt. Péter a pandémia alatt több mint 20 karantén dalt készített különböző előadókkal, aminek stúdió és videó munkáit is maga készítette. Popper Péter estje egy meghitt és különleges akusztikus zenei élmény, hiszen „társa” csak a zongora.
A repertoárban saját, ismert és közkedvelt slágerek feldolgozását élvezhetik a nosztalgia kedvelői. Többek között Máté Péter, Szécsi Pál, Demjén Ferenc, Hungária, Edda, Neoton, Flipper Öcsi, vagy a Republic slágerei vannak terítéken, de hogy napjaink előadói se maradjanak ki a sorból: Rúzsa Magdi, Bagossy Brothers, és a Majka repertoárjából is elhangzik egy dal. A nem mindennapi produkció éttermekben, bárokban, céges rendezvényeken, borvacsorákon vagy akár születésnapi összejöveteken is páratlan hangulatot teremt. Érdemes megtapasztalni, hogyan szól például a „Fényév távolság” vagy a Robbie Williams-féle „Angels” zongorán előadva.
A régi-új Step zenekar
Mint alapító tag, Péternek mindig is szívügye volt a zenekar, amelyet 1987-ben Flipper Öcsivel, Kisszabó Gáborral, Zsoldos Dedy-vel. Fehér Attilával alapítottak, később Mester Tamás is csatlakozott hozzájuk. Jelenleg újból koncerteznek egy új háttérzenekarral, ahol az alapító tagok közül Zsodos Dedy is együtt zenél Péterékkel.
Péter és a Balkon Fanatik
A legtöbb művész a pandémia alatt kihasználta az online tér nyújtotta előnyöket. Az Irigy Hónaljmirigyes Sipos testvérekkel adtak erkély koncertet, amit 7 ezer ember kísérte figyelemmel élőben, majd ez a szám 1,5 millió megtekintést ért el. A sikert követően minden vasárnap élőben nyomták a fiúk Péter pomázi lakásának erkélyéről. A trió azóta sem hagyta abba ezt a különleges koncertet.
[2022.10.22.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.