Budapesten lép fel csütörtökön az August Burns Red
Ahogy sok más esemény, úgy az August Burns Red hazai koncertjét is évekre alnapolta a covid-járvány. Eredetileg a Miss May I is a turné része lett volna, de végül a brit Bury Tomorrow mellett a francia Novelists adja a talpalávalót.
A köztudottan keresztény értékek mentén született pennsylvaniai August Burns Red a metalcore szcéna egyik legnagyobb dobása a 2003-as létrejötte óta. Fennállása óta az egyik legtermékenyebb és legkelendőbb társaság alapvetőleg a 2020-ban megjelent, tizenegy számot felvonultató Guardians lemezt hozta volna az európai turnéra, de vélhetően már a 2023-as Death Below korongról is kapunk ízelítőt. A Grammy-jelöléssel is letapétázott zenekar legutóbbi hazai koncertje idején is telt házat vonzott, és ez nem lesz másként most sem.
Az ABR előtt fellép a 2013-ban alapított francia Novelists, valamint a brit mellett a nemzetközi szintéren is egyre feljebb törő Bury Tomorrow, amely 2020-ban dobta piacra a Cannibal lemezét. Daniel Winter-Batesék közben már kijöttek az Abandon Us nótával, ami a 2023 március végén megjelenő The Seventh Sun album felvezetése. Jómagam utoljára a Rockmaratonon botlottam bele a Bury Tomorrowba, és akkor igencsak felvillanyoztak. Azóta történt gyökeres változás a zenekar életénben, elhagyta a zenekart Jason Cameron gitáros, aki egyben a karaktert adó vokalista is volt.
A buli november 17-én az Akvárium nagytermében kerül megrendezésre, ahol eddig egyetlen metalcore koncertben sem csalatkoztam, bízom benne, hogy ezúttal is a várakozásoknak megfelelő előadást kapom.
[2022.11.14.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.