Megérkezett az ék zenekar újdonsága - csekkold le!
Az ék zenekar Out Of The Cave című 2021-es nagylemeze után először jelentkezik új anyaggal, ráadásul egy igazi kuriózummal. De mitől annyira rendkívüli szám a Téridő?
Mindenféle túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy az ék egyik kivételes ismertetőjele a rájuk és zenéjükre egyaránt jellemző kompromisszum nélküliség. Ez a fajta hozzáállás a szórakoztató- és zeneiparban mondhatni kihalófélben van, nem csoda hát, hogy mind a szakma elismerését, mind a közönség szeretetét sikeresen kivívták vele.
Egy dörzsölt ék-rajongó valószínűleg már első ránézésre megállapítja mitől különleges dal a Téridő. Szándékosan nem első hallgatást írtunk, mivel a változás már a címből kikövetkeztethető azok számára, akik képben vannak a formáció munkásságát illetően: magyarul van. Az évek során az angol szövegek legalább annyira összeforrtak a bandával, mint a korábban említett megalkuvás nélküliség. Ez alól a 2018-as Orchard kislemezen szereplő Erdő volt az egyetlen kivétel – mostanáig.
Lee Olivér énekes-gitáros elmondása szerint soha nem hallgatott magyar pop- vagy rockzenét, emiatt eltérő a „zenei anyanyelve” is. A srácokat egy ideje foglalkoztatja a gondolat, vajon milyen zenét játszanának magyarul. Furcsa felvetés…vagy annyira mégsem? A zene és a szöveg olyan kölcsönhatásban léteznek egymással, ami miatt a nyelvválasztás kérdése messze túlmutat önmagán. Bizonyos nyelvi adottságok – a ritmizálástól a hangsúlyokon át – törvényszerűen befolyásolják a zenei környezetet, így a dalt és annak végső formáját.
A Téridő kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Balasi Ádám dobos dalaként korábban megjelent már a saját szólóanyagán. Akkoriban megmutatta zenésztársainak is, akiknek azonnal megtetszett, így amikor szóba került, hogy együtt is kezdhetnének vele valamihez, rögtön belevágtak a próbálásba.
A lendület azóta töretlen, a dalírás és stúdiózás mellett a klubszezon is tartogat még néhány fellépést. Ráadásul nem akármilyet! A banda április 1-jén végre visszatér a budapesti Akvárium Klubba, ahol utoljára az 5. születésnapjukat tartották. Az ék nemes egyszerűséggel fennállásuk egyik legnagyobb koncertjének titulálta az eseményt, ahol a Tengerrel osztják majd meg a Kishall színpadát.
[2023.03.23.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.