Az évad utolsó budapesti klubkoncertjére készül Dolhai Attila
A rendhagyó januári születésnapi bulija után április 16-án visszatér a Muzikum Klub színpadára Dolhai Attila, aki zenekarával ezúttal is legújabb albuma, a Genezis dalaival várja a rock szerelmeseit. Az évad utolsó budapesti klubkoncertjén újdonságokból sem lesz hiány, hiszen a repertoárra felkerült néhány rockklasszikus is.
Az énekes-dalszerző már a február 24-i Dolhai Klubbal is részben erre hangolódott, hiszen a zenés est témája a rock volt. A dalok két zenésztársa, Derzsi Zsolt és Nagy Zsolt LISZI közreműködésével szólaltak meg, hozzájuk csatlakozik áprilisban Köpöncei Dániel és Bradenburg Máté.
A koncertről ezúttal sem hiányozhatnak majd a korábbi albumok legnépszerűbb slágerei, a Van, ami sikerül, a Nézőpont és a Rólad szóló zene, és elhangzik majd a P. Box klasszikusa, A zöld, a bíbor és a fekete is.
A dalok kitűnően illeszkednek bele a Genezisalbum világába, melynek számai a pandémia idején születtek, és tükrözik Dolhai Attila akkori érzéseit, tapasztalatait.
„Legyen, legyen a Tiéd a gondolat a fejemben! Legyen, legyen a Tiéd a szemem a sötétben! Ami több lehetne nálam! Ó, amit elherdáltam! Az idő amire vártam, nekem ennyi éppen elég!”
– énekli, nem sokkal később pedig egy líraibb hangvételű dal adja meg az este hangulatát:
„És jöttek mások is sorban, akik hittek jóban és rosszban. Volt, ki cinkos akart lenni, volt, ki látta magát Mennybe menni…”
A zenekar újdonságokkal is készül az áprilisi évadzáró estre, hiszen a megszokott dallamok mellett régi rock klasszikusok is helyet kapnak a koncerten. Többek között a Karthago Apáink útján című száma, amellyel Dolhai Attila 1999-ben különdíjas lett a Kifutóban. A műsor egyúttal az énekes zenei indulását is jelentette, éppen ezért igazán különleges, hogy több mint 20 év elteltével újból felkerül a repertoárra a dal.
Bár a Genezis csapata őszig elköszön a főváros közönségétől, a zenekar nem áll meg, az ország számos nagyvárosában találkozhat majd velük a közönség!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.