Kerek évfordulót ünnepel az ország talán legelső szupergroupja, habár a hetvenes évek végén, a dübörgő rockkorszakban ez a szó itthon még ismeretlen volt. A csapat egyik percről a másikra lett állócsillag, pörgős, fülbemászó dalaikat a mai napig fejből fújja a közönség. Ennek pedig már 45 éve, ezért május 25-én minden egykori tag összegyűlik a Barba Negra színpadán egy hatalmas Dinamit bulira, még egyszer, utoljára.
Na de egy kis történelem: a Dinamit együttes 1979-ben alakult a Skorpió, a P-Mobil, és a Mini együttes tagjaiból. A rajongókat rögtön két kislemezzel örvendeztették meg, majd ezt két, több százezres példányban eladott nagylemez követte. De az őrületes sikert talán még jobban mutatta, hogy havonta legalább 30-40 teltházas koncertet játszott a Dinamit, országszerte. Az akkori sajtó szupergroupként jellemezte őket, és nem túloztak: a korszak éppen legmenőbb zenekaraiból verbuválódott össze a csapat. Aztán 1982-ben - a közönség legnagyobb bánatára - feloszlottak.
Majdnem három évtizeddel később, új fejezet kezdődött: 2009-ben régi-új tagsággal reinkarnálódott az együttes, és megjelent a Játszd, ahogy akarod, vagyis a Dinamit harmadik nagylemeze. Az új korongon Vikidál Gyula, és Németh Alajos helyett Kálmán György énekes, és Zselencz László (ex-Edda) basszusgitáros szignózta a dalokat. Az énekesi poszton pedig még a következő években is történt pár csere: Rudán Joe váltotta Kálmán Györgyöt, majd őt a jelenlegi énekes, Scholtz Attila követte. És itt tart most a történet, ami negyvenöt évvel, és megannyi örökzöld rockdallal ezelőtt kezdődött.
Május 25-én, a zenekar 45. éves születésnapi buliján, az eredeti felállás mellett mindenki színpadra lép majd, aki négy és fél évtizedes fennállása óta a Dinamit tagja volt: így a közönséggel való éneklés, a legnagyobb slágerek, és az időutazás garantált, ahogy az is, hogy a csapat közleménye szerint ez lesz az utolsó jubileumi koncertjük, a történet itt lezárul.
A közönség a koncertet nem csak hangban, hanem látványban is élvezheti.
Vendégként fellép a Telegram együttes.
Időpont: 2024. május 25., 19:00 Helyszín: Barba Negra, Budapest
Jegyek elővételi árban már kaphatóak, a Rock1 és az Eventim hálózatában, valamint az összes online jegyirodában!
[2024.01.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.