Magyar büszkeség a rangos versenyen: Tarr Veronika Lotti a Sanremo Senior versenyen
Október 25-26-án rendezik meg a Sanremo Senior nemzetközi énekversenyt, ahol a világ legtehetségesebb énekesei mérik össze tudádukat, köztük egyedüli magyarként Tarr Veronika Lotti is, aki hazánkat képviseli ezen a rangos fesztiválon.
A korábban színésznőként és énekesnőként is bizonyított előadó a „Besame Mucho” című dallal jutott tovább, és most a középdöntőben száll harcba.
Veronika Lotti olyan nemzetközi előadókkal méri össze tudását Olaszországban, exkluzív nagyszínpadi környezetben, akik szintén a szenvedélyüknek élnek.
Szereplése a nemzetközi figyelmet is ráirányíthatja országunk kulturális értékeire.
Ez a verseny ugyanis lehetőséget ad a résztvevőknek, hogy Sanremo színpadán, a zenetörténelem egyik ikonikus helyszínén mutassák meg tehetségüket, és Veronika szereplése által Magyarország újra kiemelkedő helyen álljon a nemzetközi zenei térképen.
Szurkoljunk neki, hogy ebben a varázslatos környezetben elérhesse álmait és továbbépítse karrierjét!
[2024.10.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.