Tankcsapda a Főnix Csarnokban: Egy este, ami összeköt minket

A Tankcsapda 35 éves jubileumi koncertje a debreceni Főnix Csarnokban nem csupán a zenekar gazdag múltját idézte meg, hanem egy igazi közösségi ünnep volt. Az előzenekar a Kowával kiegészült Black-Out volt. Emellett a zenekar látványos bevonulása, érzelmekkel teli akusztikus blokkja, Laci különleges “utazása a “Mennytour-on” és a legnagyobb slágerek tették felejthetetlenné az estét. Egy este, ahol a nosztalgia, a modern megoldások, a megújulás és a rockzene iránti szeretet izgalmas harmóniában találkozott.

Ha van valami, amit a Tankcsapda biztosan tud, az az, hogyan varázsoljon felejthetetlen estéket. December 30-án a debreceni Főnix Csarnokban pontosan ezt tették: egy olyan koncertet adtak, amely méltó volt a zenekar 35 éves jubileumához, és egyaránt szórakoztatta a régi motorosokat és az újabb generációkat. Ez az este azonban nem csupán egy sima rock koncert volt – sokkal inkább egy érzelmi hullámvasút, ahol a nosztalgia, a lendület és a meghittség tökéletes egyensúlyban váltotta egymást, miközben a Tankcsapda megmutatta azt is, hogyan képes több generációt összekötni a zenéjén keresztül.

A koncert hangulatát már a két előzenekar is nagyszerűen megalapozta. Elsőként a Záróra lépett színpadra, akik remek előadással indították be az estét. Bár még csak kezdett gyülekezni a közönség, a zenekar profizmusa és energiája azonnal magával ragadta a hallgatóságot.

Őket követte a Black-Out, akiket hallgatva egy igazi időutazás részesei lehettünk. Számomra különösen izgalmas volt újra hallani őket, hiszen utoljára körülbelül 17 évvel ezelőtt láttam őket egy szilveszteri koncerten, Budapesten a Rocktogonban. Most ismét bebizonyították, hogy a zenéjük és lendületük semmit sem vesztett az erejéből. A koncertet különlegessé és nosztalgikussá tette számomra, hogy újra Kowa előadásában hallhattam élőben a legismertebb Black-Out dalokat, mint a „Tetovált sorszám” és az „Ami vagy”. Bár a „Ma” című dal, ami az egyik nagy kedvencem, sajnos kimaradt a repertoárból, így is emlékezetes élményt nyújtottak.

A Black-Out után végre eljött a pillanat, amire mindenki várt: a Tankcsapda bevonulása. A koncert már az első pillanattól kezdve magával ragadott. Az óriáskivetítőkön megjelenő albumborítók végigkalauzolták a közönséget a zenekar történetén, mintha csak azt mondták volna: „Emlékszel erre? És erre?” Az albumborítók egyfajta vizuális utazásként kalauzoltak végig a zenekar 35 éves történetén át. Ez a nosztalgikus nyitás tökéletesen megadta az este alaphangulatát, hiszen a közönség számára egyértelművé vált, hogy ez nem csupán egy koncert lesz, hanem egy ünnep.

Azoknak, akik már hosszú ideje követik a Tankcsapdát, ez az utazás különösen szívet melengető volt – számomra is. Ha már jubileum, egy kis nosztalgiát én is megengedek magamnak: az első Tankcsapda-koncertemen a Petőfi Csarnokban (vagy ahogy mi hívtuk anno: PECSÁBAN) voltam, 17 évesen, 2004-ben, a Városligetben, Budapesten. Akkor hallottam először az „Úgy szeress” című számot, Laci előadói stílusa, színpadi megjelenése, kommunikációja, az élőzene, a dob, a basszus, a koncert varázsa és maga a dal együtt, teljesen levett a lábamról. Shazam és Spotify híján (igen, azok a boldog kazettás idők) “kénytelen” voltam beszerezni, majd jó hangosan végighallgatni az összes albumot, hogy megtaláljam azt a dalt – és azt kell mondjam, egyik jobban tetszett, mint a másik. Néhány nap múlva már kívülről fújtam a dalszövegeket. – Így kezdődött az a kapcsolat, amely máig meghatározza a Tankcsapdához fűződő viszonyomat.

Na de vissza a jelenbe…

A zenekar már a megjelenésével is felrobbantotta a Főnix Csarnokot.  Az este egyik kiemelt pillanata volt a bevonulás: a kivetítőkön élőben közvetítették, ahogy a zenekar tagjai a szokásos koncert előtti rituáléjukként egyszerre mondják ki szeretett városuk, Debrecen nevét, majd kijönnek az öltözőből. A közvetítés végig kísérte őket, miközben a színpad felé tartottak, és az úton lepacsiztak a rajongókkal az első sorokban. Ez az ötletes megoldás nemcsak látványos volt, hanem még személyesebbé is tette az élményt a rajongók számára, mintha a közönség maga is ott lépkedett volna velük. Amikor a színpadra értek, már érezni lehetett, hogy ez az este különleges lesz.

A koncert a megszokott lendülettel és profizmussal indult. Az olyan slágerek, mint a „Rock a nevem”, az „Üdvözöl a pokol” és a „Hatalom nélküli rend” azonnal mozgásba hozták a közönséget. Szinte mindenkit magával ragadott az a különleges energia, ami a Tankcsapda év végi nagykoncertjeit jellemzi. Fejes lehengerlő dobolásával, Sidi virtuóz gitárjátékával és Lukács László karizmatikus jelenlétével azonnal beindították a közönséget.

A debreceni koncert nemcsak látványos, hanem rendkívül változatos is volt.  Az este egyik különleges része az akusztikus blokk volt, amely során a zenekar lecserélte a kemény riffeket, lágyabb, még tőlük eddig sosem hallott, akusztikus zenei megoldásokra. Ez a blokk tökéletesen illett az este tematikájába: a múlt és a jelen találkozásához, a régi dalok és az új hangzások örök érvényességéhez, ahol mindenki találhatott valamit, ami megérinti, felpörgeti, vagy éppen dalra fakasztja.

A Tankcsapda idén először a Campus fesztiválon adott akusztikus koncertet. Akusztikus hangszerekkel, csörgőkkel, szélcsengővel, új hangszereléssel. Ebből most három dal erejéig (Szevasz öcsém, Akinek látsz, Egyszerű dal) kaphattunk ízelítőt . Az biztos, hogy ezeket a dalokat nem fogjuk sűrűn ebben a hangzásban élőben hallani. Már csak ezért az élményért is bőven megérte eljönni erre a bulira.

Az akusztikus blokk alatti közös éneklés után a keményebb, rockosabb lendület is gyorsan visszatért, és a zenekar a legnagyobb slágereivel szórakoztatta tovább a közönséget. Olyan dalok csendültek fel, mint a „Azt mondom állj”, „Adjon az ég” vagy a „Mindig péntek”, amelyek minden alkalommal elhozzák a felejthetetlen Tankcsapda-érzést. Az est csúcspontja talán az volt, amikor Lukács László egy kisebb színpadon, a tömeg közepén adott elő néhány dalt, hogy aztán a „Mennyország tourist” végén egy biztonsági őr nyakában térjen vissza a főszínpadra – miközben tovább pengette gitárját. Ez az ikonikus pillanat egyszerre volt látványos, mosolyra fakasztó és lenyűgöző, látványos mutatvány. (nemcsak Laci részéről)

A koncert közvetlenségét és barátságos hangulatát a dalok közötti rövid összekötő szövegek is erősítették. Lukács például tréfásan megjegyezte, hogy sajnos nem tud mindenkit meghívni egy italra – bár kétségkívül sokan elfogadták volna ezt a meghívást. Az ilyen apró gesztusok és megjegyzések is hozzájárultak ahhoz, hogy a közönség úgy érezze, ez az este valóban róluk szól, az együttlétről, a rock and roll, az élőzene és a Tankcsapda szeretetéről. Szavakkal megfoghatatlan az az energia, ami ilyenkor a debreceni származású zenekarból, a debreceni emberekből és az ide látogató rajongókból egyszerre árad. Büszkeség, öröm, ünnep, összetartozás és a zene szeretet egyszerre.

A setlist egy nagykoncerthez telitalálat volt: a zenekar pályafutásának legismertebb dalai közül válogattak, a klasszikusoktól (“Baj van”, “Mindig péntek”, “Legjobb méreg”, “Rock and roll rugója”,„Ez az a ház”) a frissebb szerzeményeken át (“Ez a nap az a nap”), egészen a legújabb “Csajom a rúdról” című számig, ami egy igazán erős, dallamos rock dal lett. Viszont egyelőre csak azok ismerhetik, akik mostanában élőben látták a Tankcsapdát valahol.  Az olyan ikonikus dalok, mint az „Üdvözöl a pokol” vagy az „Jönnek a férgek”, ugyanúgy elhozták a régi idők hangulatát, mint a koncert záró számai, a „Mindig péntek” és a „Mennyország tourist”, amelyek alatt már szinte eufórikus hangulat uralkodott a csarnokban.

Ez az este tökéletes zárása volt a zenekar jubileumi évének. A zenekar minden tagja maximálisan kitett magáért: Fejes precíz és energikus dobtémái végig biztos alapot adtak az estének, míg Sidi és Laci a gitárjátékuk és az ének mellett folyamatosan, nagy lendülettel és energiával tartották a kapcsolatot a közönséggel, tovább erősítve a zenekar és a rajongók közötti különleges köteléket. A három zenész közötti összhang is végig érezhető volt. 

Ez az este újra bebizonyította, hogy a Tankcsapda nemcsak egy zenekar, hanem egy igazi közösség, ahol mindenki hozzátesz valamit – a színpadon és azon kívül is. A Főnix Csarnok közönsége pedig egy emberként ünnepelte őket. A Tankcsapda ismét megmutatta azt is, hogy 35 év után is ugyanolyan lendülettel és szeretettel fordulnak a közönségük felé, mint pályafutásuk kezdetén.

A Tankcsapda 35 év alatt nemcsak Magyarország egyik legnagyobb rockzenekara lett, hanem egy közösség is, amely generációkat köt össze. Az a tény, hogy a koncertet ilyen sokszínű programmal és ötletekkel tették emlékezetessé, csak tovább erősítette azt, hogy miért is van ilyen különleges helyük a magyar zenei életben. Ez az este bebizonyította, hogy a Tankcsapda ma is ugyanolyan friss és energikus, mint a kezdetekkor, és hogy a zenéjük nemcsak szórakoztat, hanem összehozza az embereket.

A koncert végére pedig egyértelművé vált: a Tankcsapda nemcsak a múlt, hanem a jelen és a jövő rockzenekara is. Egy biztos: a debreceni este emlékei még sokáig velünk maradnak.

Persze lehet azon vitatkozni, hogy régen jobb volt-e a Tankcsapda vagy sem, de azt gondolom, hogy ez ízlés és nézőpont kérdése. Az élet örökös változás, semmi sem marad konstans. Az viszont vitathatatlan, hogy a Tankcsapda 35 év alatt nemcsak Magyarország egyik legnagyobb rockzenekara lett, hanem egy közösség is, amely generációkat köt össze. Az a tény, hogy a koncertet ilyen sokszínű programmal és ötletekkel tették emlékezetessé, csak tovább erősítette azt, hogy miért is van ilyen különleges helyük a magyar zenei életben. Ez az este bebizonyította, hogy a Tankcsapda, még ha sokat is változott az évek alatt, ma is ugyanolyan friss és energikus, mint a kezdetekkor, és hogy a zenéjük nemcsak szórakoztat, hanem ma is ugyanúgy összehozza az embereket, mint régen.

A Tankcsapda 35 év után sem áll meg, a 2025-ös évet január 1-én Budapesten egy családias hangulatú klubkoncerttel, az Akváriumban kezdi. Néhány jegy még elérhető az új év első koncertjére.

Suri Andrea
Fotó: Derencsényi István - Tankcsapda

[2025.01.13.]