Elisabeth - egy legenda új arca

Közel harminc év telt el azóta, hogy az Elisabeth először meghódította a magyar közönséget 1996-ban Szegeden, a Dóm téren, majd ősztől a Budapesti Operettszínházban. Most, 2025 őszén, újraéledt a történet az Erkel Színház színpadán, immár Szente Vajk rendezésében. Ha nagyon pontos akarok lenni, akkor el kell mondani, hogy Szente négy évvel ezelőtt a kecskeméti színház deszkáira álmodta a bemutatót, a mostani előadás annak a felújítása, részben új színészekkel deszkákra vitt verziója.  A darab, amely a bécsi musical hagyomány egyik legfontosabb műve, mindig is több volt egy életrajzi zenés előadásnál: egyszerre beszél az élet és a halál, a szabadság és a kötelesség ellentmondásairól.

Az új bemutató – egy friss, látványos modern olvasat – nem csupán nosztalgiát kelt azokban, akik emlékeznek a ’96-os előadásra, hanem eltérő értelmezési rétegeket is megnyit. A produkció nem fél a kontrasztoktól: a monumentalitás és az intimitás, a történelmi hűség és a pszichológiai mélység finom egyensúlyán egyensúlyoz.

RENDEZÉS ÉS VIZUALITÁS – A fény és árnyék játéka

A mostani Elisabeth egyik legerősebb fegyvere a vizualitás. A színpadkép gyakran film-szerű: mozgó díszletek, vetített hátterek, dinamikusan váltakozó terek segítik, hogy Sisi élete inkább belső utazásként, mint történelmi kronológiaként bontakozzon ki.
A jelmezek és színek használata tudatosan elmozdul a realista megjelenítés felől egyfajta szimbolikus világ felé – a csillogó fehér, arany és fekete tónusok a szabadság és a halál dialógusát hangsúlyozzák.

Az 1996-os változat musical-operához illő monumentalitással dolgozott, statikusabb díszletekkel és romantikus képekkel. Az új rendezés filmszerűbb, pszichológiaibb – erős érzelmi hullámzás kerül középpontba.

SZEREPOSZTÁS ÉS ALAKÍTÁSOK – Arcok, amelyek új jelentést adnak

A kettős szereposztás a főbb szerepekben elkerülhetetlen. Nem könnyű darab, főszereplőktől erős intenzitást követel meg. Sok-sok énekelni valóval.
Szente négy évvel ezelőtti találmánya volt a fiatal és az idősebb Sisi különválasztása, mely új dramaturgiai távlatot ad, meg egyfajta kényszerhelyzet is volt, tekintve hogy a magyar musicaljátszás egyik oszlopa, Polyák Lilla adta az idősebb Sisit, neki nem állt volna jól a darab első harmada, a fiatal évek. Most igazából nem volt ennyire feszítő a helyzet, szerintem Vágó Bernadett és Bori Réka is megoldotta volna azokat a jeleneteket is. De Szente maradt bevált a modellnél, amit amúgy azóta Bécsben is kipróbáltak. A közönség így valóban két nézőpontból látja ugyanazt a lelket és nem csak kettő, hanem négy művésznőnek is kiváló szerep lehetőséget biztosít. A fiatal Elisabeth szinte vibrál az életvágytól, míg az idősebb alakban a szabadság iránti küzdelem már melankóliává érik. A váltást a darabban, egy szinte ars poetica szerű dal közepén ejtik meg, mikor ifjú Sisi megkeményíti magát és felveszi a harcot a császári udvarral, elsősorban anyósával, Zsófia Nagyhercegnővel.

Vágó Bernadett a régi, ’Operettes’ Elisabthbe is beállt a kétezres évek közepén, mint ifjú színésznő, Janza Kata váltójaként játszott Szabó P. Szilveszter oldalán. Most, néhány év csendessége után tért vissza hangosan ezzel a főszereppel. Remek fizikai és hangi formában ragyog. Váltója Bori Réka is rutinos Sisi, immár harmadszor bújhat a császárnő bőrébe, hiszen a 2019-es győri előadásnak is címszereplője volt, és a 2021-es kecskeméti színrevitelnél is. Itt azt a bravúrt vitte végre, hogy egyik szereposztásban az ifjú Sisit, másikban pedig az érett uralkodónőt játszhatta. Bori Rékát joggal tartotta meg Szenta Vajk a budapesti színrevitelhez. Egészen kiváló művésznővel gazdagodik így fővárosunk musical játszása. Mindketten nagyszerűek a szerepben. Ifjú Sisit Kovács Gyopár és Pásztor Virág keltik életre. Háromszor is megtekintettem a darabot, hogy minden szereposztással meg tudjak ismerkedni, de sajnos Pásztor Virág kijátszotta éberségem, róla lemaradtam. Ellenben Kovács Gyopárral így többször is találkoztam. Gyopár Kecskemétről szerződött az új színházhoz, a kecskeméti verzióban is játszotta az ifjú Sisit, itt is megteheti, méltán, mert egészen remek, mind játéka, mind hangi kvalitásai. Az előző évadban Kecskeméten az évad színésznőjének választott Kovács várhatóan az új Erkel fontos arca lesz, mindhárom induló darabjukban fontos szerepet visz.

A Halál figurája ezúttal kevésbé démoni, inkább karizmatikus, csábító erő – valóság és képzelet határán mozgó alak, aki végigkíséri Sisit a döntései között. Itt szerintem picit eltérő a két szereposztás és ezáltal a darab hangulata. Az első szereposztás Veréb Tamás, mostanában kissé túlterhelt vállain nyugszik. A jelen pillanatban is a Sztárban Sztár színpadán teljesítő közismert művész, most is remek hangi állapotban, tökéletesen énekli a darab dalait, tényleg emberközeli az alakítása. Váltója Koltai-Nagy Balázs, aki a kecskeméti bemutató hőse, ottani szerepformálás után itt is lehetőséget kap, egészen elképesztő erős színpadi jelenléttel bír. Megjelenik annak mélysége, és súlya van.

Az énekes-színészi teljesítmények itt kulcsfontosságúak: a darab egyik igazi ereje, hogy minden szereplő érzelmi intenzitása összhangban marad a zenei sodrással.
Az 1996-os verzióban a Halál karaktere teátrálisabb, misztikusabb volt; tán agresszívabb is.  Annyiban szerencsés az eltérés, hogy Szabó P. Szilveszter és Master Tamás egykori alakítása annyira ikonikussá nemesedett, hogy azt másolni botor gondolat lett volna.

Külön érdekesség, Szabó P. Szilveszter, a legendás Halál immár Max, Sisi apukájának szerepébe érett. Szabó P. egyébként remek formában van, új színházába érkezve látványosan lefogyott, jó volt látni a darabban.

Nagyon fontos szereplő a darabban Luighi Lucceni is, a merénylő, aki végül végzett a császárnéval. Ő mintegy narrátor szerepben kíséri végig a produkciót. Az egyik legtöbbet éneklő szereplő a darabban, hiszen minden helyzetet értelmez, majd löki tovább az előadást. Ez Földes Tamás legendás szerepe volt. Most a népszerűsége csúcsán tartózkodó Ember Márk alakítja, váltóban a veterán Serbán Attilával, aki Kecskeméten is a siker részese volt. Nagyon érdekes, hogy ezen a ponton is mennyire szabadon hagyta a rendező a színészeit működni. Ezt abból gyanítom, hogy a két szerepformálás szerintem gyökeresen eltér. Ember Márk vígabb, vidámabb, egy színpadi bohócként száguldja be az előadást, a majd két évtizeddel idősebb Serbán megfontoltabb, visszafogottabb, elegánsabb alakítást nyújt. Én leginkább azt szerettem volna, valahova a kettő közé találunk be. Serbán Attila a bemutató idején betegséggel küzdve, okkal volt visszafogottabb, egy héttel később élettel telibb Lucchenit játszott.

Ferenc József szerepében Puskás Péter és Cseh Dávid Péter láthatók. Puskást a kertévés szerepvállalása okán néha furcsa szemmel nézik, de lelkemre mondom, szerintem kiválóan énekelt és játszott. Talán az öreg Ferenc József megjelenésén még lehet dolgozni, de egészen nagyszerűen énekel. Cseh Dávid Péter szintén túljárt az eszemen, nem láthattam. De a művész Jézusként és a Rent Rogerjaként már bizonyított nekem. Gyanítom meg tudja oldani jól.

A szereposztás nagy dobása, sokat marketingelt fogása, hogy Szinetár Dórát megszerezték Elisabeth könyörtelen anyósa, Zsófia hercegnő szerepére. Külön érdekesség, hogy 1996-ban, Molnár Piroska mellett Dóra mamája, Hámori Ildikó játszotta Zsófiát. Szinetár alázattal, erővel adja Zsófiát, nincs is kettőzve, minden előadáson Őt láthatjuk.

Rudolf főherceget gyermek és felnőtt alakban is láthatjuk. Gyermekként Gyetvai Martin és Isaac Gallagher lépnek színre. Aranyosak és el tudják énekelni, ami nagy szó mert nem könnyű szóló daluk. Felnőtt Rudolfként Braga Nikita látható. Az orosz származású ifjú művész egészen meglepően lírai tenor hang. Jól énekel, már rajongó tábora van. Hallunk még róla. Itt a rendező koncepció furcsa néha, mennyire toporzékoló figura lett a herceg.

Helene és Frau Wolf kettős szerepében Tóth Angelika látható, Ő sokkal komolyabb feladatokat is el tud énekelni magas színvonalon, akárcsak Auksz Éva, és Kecskés Tímea, akik Ludovika, Sisi anyjának szerepébe bújnak. Mindkét művésznő fantasztikus énekes, remeg hangi kvalitásokkal. Őket Zsófiaként is el tudnám képzelni. Sírásó Trokán Péter és Körösi András, Grünne gróf Fejszés Attila, Rauscher bíboros Barát Attila, Eszterházy grófnő Felkai Flóra. Mind-mind tökéletesen éneklik a rájuk osztott szerepeket. Ez az előadásnak amúgy is nagy ereje. Legkisebb szerepekben is valóban jól éneklő művészek kaptak helyet, mint egy afféle szakmai minimum. Ennek nagyon lehet örülni.

ZENE, KOREOGRÁFIA ÉS DRAMATURGIA – Klasszikus alapokon új ritmus

Lévay Szilveszter zenéje nem veszített erejéből. Az új hangszerelés és tempóválasztás azonban frissebb, energikusabb; a zenekar hol kamaraszerűen kísér, hol filmszerű sodrásba emel.
A koreográfia is megfelelő: a táncosok nem díszítőelemek, hanem a főhős belső vívódásainak megtestesítői. A mozdulatok és szimbolikus jelenetek gyakran reflektálnak a Halál és az Élet örök táncára. De… valahogy a Haláltáncosok harminc évvel korábbi felfogása, megvalósítása sokkal szívbemarkolóbb volt nekem. Teátrálisabb és ezt most mindenki értékelheti pozitív vagy negatív jelzőként, ízlése szerint.

A dramaturgia világosan kettéválasztja a „fiatal” és „érett” korszakot, ezzel ritmust és fókuszt ad a darabnak. A közönség nem csak kronológiát lát, hanem egy tudati utazást – Sisi lelki fejlődését, a szabadság és magány közti őrlődést.

ERŐSSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK – amikor múlt és jelen vitázik egymással

Az Elisabeth mostani változata egyértelműen a látványra, a ritmusra és a lélekrajzra épít.
Az egyik legnagyobb erénye, hogy képes volt friss szemmel közelíteni egy ismert klasszikushoz, anélkül, hogy elárulta volna annak szellemiségét. A rendezés és a színészek egyaránt érzik, hogy ez a történet nem csupán a császárné életéről szól – hanem az önazonosság és szabadság kérdéséről, ami ma is égetően aktuális.

A vizualitás – különösen a fényhasználat, a mozgó díszletek és a vetített hátterek – lélegzetelállító pillanatokat hoz. Néhány jelenet, például Sisi és Halál közös színpadi tánca, egyenesen festményszerű. A jelmezek tudatosan játszanak a kontrasztokkal: a monarchikus pompa mögött ott a szorongás és az elszigeteltség finom szimbolikája.

Zeneileg a darab továbbra is erős. Lévay Szilveszter dallamai időt állók, és az új hangszerelésben friss lendületet kapnak. A zenekar és az énekesek közötti összhang különösen a nagy együttes jelenetekben működik hibátlanul.
A darab persze még mindig nem tökéletes, annak ellenére, hogy a dramaturgiában rendszeresen vannak változtatások az eredeti szerzők akarata szerint. Előbb Bécsben jelent meg a darabban új dal, ami aztán a győri felújításnál ott is bekerült a második felvonásba a Halál és Sisi tánca. Majd most egy korábban a Halálhoz köthető dal lett duett Sisivel. Sziámi oda írt és így most kimaradt sorai engem azóta is kísértenek, mert sokkal jobbak, mint amik most a helyükre kerültek duettben. Nem tudom, vajon azokat is Müller Péter fordította-e, de a régi verzió nyelvi leleményei után sír a lelkem. De az igazi kihívások inkább a tempó és az érzelmi arányok körül jelennek meg. Az előadás első fele sodró, szinte hipnotikus; a második felvonás azonban helyenként elnyúlik, főleg a sok rövid, montázsszerű jelenet miatt. Ki is vették Rudolf és a lázadók jelenetét, helyette Rudolfnak és apjának kis recitatívó duettje kapott helyet. Nem lett tőle jobb.
A dramaturgiai váltások néha túl gyorsak ahhoz, hogy a közönség végigkövesse Elisabeth lelki ívét – itt jól jönne némi levegő, hogy a történet elmélyülhessen.

Emellett akadnak pillanatok, amikor a modern vizuális koncepció és a klasszikus zenei forma kissé szétfeszíti egymást. A ritmus és a zenei drámaiság közötti feszültség nem mindig oldódik fel természetesen – de ez talán tudatos vállalás is: a disszonancia maga Sisi világának tükre.

Összességében az új Elisabeth bátor vállalkozás: nem másolja a múltat, hanem vitába száll vele. Néhol hibázik, néhol zavarba hoz – de éppen ettől élő, kortárs és izgalmas.

Összegzés és személyes reflexió – Sisi, aki mindig új arcot mutat

Az Elisabeth története minden korszakban mást mond el önmagáról és rólunk. Az új, 2025-ös Erkel Színházi változat talán nem akar versenyezni a korábbi legendás feldolgozásokkal – inkább párbeszédet folytat velük. Ez a produkció már nemcsak a múlt emléke, hanem jelen idejű kérdés: mit jelent ma nőnek, embernek, szabad léleknek lenni egy világban, amely folyton korlátokat épít körénk?

1996-ban egy legenda született, mellyel nehéz küzdeni. Sok olyan embert hallottam, akik a régi fényében élnek és hiányérzetet éreznek itt-ott. Lehet is. De közben az új verziónak is megvannak az előnyei. Persze, én is imádnám, ha megint hallhatnám néha Szabó P. Szilvesztert, ahogy élettel tölti meg a Halál sorait, nagyon nagy erővel játszott. Itt más a Halál, de Koltai-Nagy Balázs az én értékrendemben a legjobb három Halál közé lépett. Akárcsak Bori Réka, mint Elisabeth. Annyi pletykát engedjenek meg, ők együtt egy kecskeméti színészházaspár, egészen kiváló kvalitásokkal. Szerencse, hogy mostantól Pesten is lehet őket látni.

A darab egyik nagy érdeme, hogy képes újraértelmezni a már ismert mítoszt, mégis megőrizni annak szívét. Elisabeth nem csupán történelmi alak – a szabadság utáni vágy örök jelképe. A mostani rendezés pedig, minden technikai bravúrjával együtt, ezt a vágyat nem engedi feledni.

Végül az ember úgy jön ki a nézőtérről, hogy eltöprenghet: Sisi nem a halálba, hanem a szabadságba szerelmes, akinek persze a Halál egyfajta túlmúlhatatlan megtestesülése. Talán ezért érezzük, hogy bármelyik korszakban, bármelyik színpadon újra és újra megszülethet.

A darab, legközelebb december 12-től látható.

Jakab Szabolcs

[2025.11.06.]