Sisi életét viszi színre októberben az Erkel Színház
Lebilincselő utazásra hívja a nézőket a Habsburgok fényűző, mégis tragikus világába a Sisi életét megidéző Elisabeth című musical. A világ számos országában méltán híressé vált darab magyar adaptációját október 3-tól mutatja be az Erkel Színház. Most az eddig titkolt szereposztásról is lehullt a lepel. A színpadon köszönthetjük – mások mellett – Vágó Bernadettet, Bori Rékát, Ember Márkot, Serbán Attilát, Veréb Tamást, Szinetár Dórát és Puskás-Dallos Pétert is.
Több mint 30 éve debütált a bécsi Theater an der Wien színpadán, és azóta is a musicalirodalom legkiemelkedőbb alkotásaként, világszerte kultikus darabként tartják számon a Habsburg császárné, Sisi sorsának egyedi arcát bemutató, Elisabeth című darabot. Az előadás nem csupán egy történelmi musical, hanem egy mélyen emberi dráma a szerelemről, veszteségről és a halál elkerülhetetlenségéről, amely új megvilágításba helyezi a császárné alakját és örökségét. Michael Kunze szövegkönyve és Sylvester Levay zenéje egyaránt arra törekszik, hogy Sisi életének árnyalt, érzelmekkel teli oldalát tárja fel, miközben a Halál karaktere nemcsak fenyegető, hanem szenvedélyes és szinte szerelmes figuraként jelenik meg a színen. A darab a zenés színház műfajában újszerű módon ötvözi a történelmi eseményeket és a személyes sorsokat. Szente Vajk rendezése pedig egyedi megközelítést kínál azzal is, hogy Sisi életszakaszait kettéválasztva külön szereplőt szán a fiatal és az érett, nőiességében kiteljesedett címszereplő megformálására.
Az Erkel Színház ezúttal is különleges módját választotta a szereposztás bemutatásának. Az Erkel homlokzatáról egy többszáz négyzetméteres fátyol ereszkedett alá az épület előtt összegyűlt közönség segítségével, megidézve ezzel Sisi – az előadásban is hasonlóan visszatérő - esküvőjét. Ezután lebbent le a fátyol a darab szereposztásáról is.
Eszerint Elisabeth szerepét Vágó Bernadett és Bori Réka játssza, a fiatal Sisit Kovács Gyopár és Pásztor Virág alakítja. Puskás-Dallos Péter és Cseh Dávid Péter Ferenc József, míg Veréb Tamás és Koltai-Nagy Balázs a Halál szerepében lép színpadra. Luigi Lucheni Ember Márk és Serbán Attila lesz az Erkelben, Zsófia főhercegnőt pedig Szinetár Dóra alakítja.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.