Álmok, sztárok, innováció - Decembertől ÁLOMUTAZÓ az Erkelben
A 2017-ben nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical a megújult Erkel Színház repertoárjában tér vissza idén decemberben, a szereplők közt pedig újra láthatjuk Szabó Győzőt és Stohl Andrást, továbbá ezúttal is ismert sztárok lépnek színpadra a darabban, mint – mások mellett - Nagy Sándor, Serbán Attila, Vágó Bernadett, Csonka András, Auksz Éva, Vágó Zsuzsi, illetve Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Péter.
Egy nem is olyan távoli jövőben, amikor csak a hatékonyság számít, a legnagyobb bűn, ha az időnket az álmodozásra vesztegetjük. Az Álomutazó hősei most visszatérnek, hogy egy lenyűgöző kalandra hívjanak mindenkit, melyben a varázslat és a szeretet összefonódik, és a legrejtettebb kívánságok is valóra válhatnak.
A történet főhőse, Tomi egy olyan világban él, ahol nincs mézes tej, pihe-puha ágynemű, se alvósállat. De legfőképpen álmok nincsenek. Hatékonyan működik viszont Tomi sztártudós apukájának találmánya, az „agyturbó”, ami már rég elfeledtette az emberiséggel a meghitt együttlétet, a pihenést, az alvást és az álmokat. Tomi és barátja, a Bárány azonban akcióba lendülnek, hogy bebizonyítsák: az alvás és az álmok igenis fontosak, és hogy a rémálmoktól sem kell félni.
A mesemusicalt Vinnai András írta, a dalok szövegét Orbán Tamás, zenéjét Rakonczai Viktor jegyzi. A darabot – csakúgy, mint az ősbemutatót - az Erkel Színházban Juronics Tamás állítja színpadra rendezőként és koreográfusként is egyaránt.
Az Erkel elsőként készítette el a szereposztás-bejelentő filmet mesterséges intelligencia segítségével; ilyet színház eddig még soha nem tett, így az Erkel Színház ezzel is úttörő szerepet vállal a színházi innováció történetében. A választás nem csupán technológiai újítás, hanem szimbolikus gesztus is, tökéletesen illeszkedik az Álomutazó világához, ahol a mesterséges intelligencia uralja az élet minden pillanatát, és még a pislogás is hatékonyságellenes bűntettnek számít.
„Megadtuk magunkat ennek a kortárs trendnek – ahogy a történet világában is központi szerepet kap az AI, úgy mi is fontosnak tartottuk, hogy a bejelentést ezzel az eszközzel valósítsuk meg. Soha egyetlen színház sem jelentette még be a szereposztását AI által készült filmen keresztül, így most az Erkel ismét egyedi és úttörő megoldással lepte meg a közönséget” – hangsúlyozta Szente Vajk.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.