A zene legnagyobb titka Palotai Zsolt szerint

Nem feltétlenül az ő neve jut eszembe, ha azt mondom Hegyalja, de A DJ itt volt és egy olyan bulit csinált, ami annyi embert megmozgatott, mint semmi más. Szinte már pirkadt, amikor beszélgettünk, először a mai estéről, utána pedig a szakma érdekességeiről.

- Hajnali háromnegyed négykor lejönni a színpadról mennyire megterhelő? Ebben a szakmában ilyen az állandó életvitel.
- Legtöbbször az esik rosszul, ha ötkor megyek föl, és olyankor kell a legfrissebbnek lenni. Ez a mostani két óra még normális.

- Lehet erre készülni? Kell egy kis alvás előtte?
- Nem. Főleg akkor, ha huzamosabb ideig jönnek a fellépések, most is szerda óta naponta volt egy (szombat hajnalban beszélgettünk - a szerk.), és alig tud pihenni az ember, annyira magas az adrenalin szint.

- A buli közben alig pillantott a lejátszóra, szinte végig a közönséget figyelte. Mennyire meghatározott a szett a fellépés előtt?
- Semennyire! Minden itt dől el, erre nem is lehet otthon készülni. Már az egy meghatározó momentum, hogy mit hagyok odahaza, mit hozok magammal.

- Erre a nagyrészt rockkal foglalkozó fesztiválra úgy készült, hogy a zúzósabb dolgok jöttek a bőröndben?
- Mindig van nálam minden, de hogy mi kerül elő, azt sohasem tudom előre, nem is gondolok rá.

- Mely szélsőséges irányzatokat emel be a játékába?
- Mindent, de most megfordulni látszik a dolog, mert azok a műfajok, amikből mi merítettünk eddig (rock, jazz, klasszikus, stb.), ma tőlünk merítenek. Oda-vissza hatás van, de az ugye tisztán látszik, hogy az elektronikát használják már mindenhol.

- Tőlünk? Önnek milyen a stílusa?
- Nekem olyan nincsen. Nálam zene van, de hogy az milyen?

- Van, aki azt mondja, progresszív, break beat, vagy hardcore drum and bass, de senki sem tudja, hogy mi ez pontosan.
- Ez ma d'n’b volt 90 százalékban. Attól is függ például, hogy ki játszik előttem. Ha ő ezt meg azt csinál, akkor valószínű én is olyasmit fogok, mert annak a közönségnek az kell, és azt is fontos, hogy mennyi időm van, mert másfél órába nem sok dolog fér bele. Négy-ötbe meg már szinte minden.

- Egy olyan hosszú partit végig lehet kontrollálni, vagy vannak részek, amikor a zene elviszi az embert?
- Koncentrálni kell keményen, nekem különösen, mert én DJ vagyok. A producer azt játssza, amit otthon elkészít, plusz még, ami belefér abba a hangzásba, de nagyjából ugyanazt nyomja reggel, délben, este. Én pedig az adott estén, adott helyszínen az adott közönségnek zenélek.

Félúton a titok felé

- A producernek könnyebb, mint a lemezlovasnak?
- Másabb. Utóbbi egy szelektor, és mindenhonnan válogat. A producer pedig a saját útját járja. Kitalálnak egy hangzást és azon a szűk ösvényen haladnak. Régen érdekesebb volt, mert minden producer minden szettje más volt, manapság pedig az összes dallamuk ugyanolyan, csak kis eltérések vannak. Még anno az is különbség volt, hogy előbb elkezdtél zenélni, és aztán lehet, hogy még producer is lett belőled. Ma már mindenki a stúdióban kezdi, mert amíg nincs zenéje, addig nem tud játszani.

- Teljesen átformálódott a kép, mert most egészen más a megjelenésük a színpadon. Az ego számít, hogy megmutatom, én ki vagyok, mi ez a hangzás és ennyi. Pedig a zene sokkal fontosabb, mint a személyiség, sokkal több. De a tömegek sem azért jönnek be, hogy a muzsikát hallják, hanem hogy azt az embert! Egyébként ez történik minden művészeti ágban.

- Most is elsősorban a név vonzotta be a népet, aztán következett az, hogy tudják milyen zenét játszik Ön.
- Persze, de ez évekkel ezelőtt nem így volt. Akkor még volt kapcsolat a lemezlovasok között, volt egy útja az adott estének. Ma már szinte semmi nincsen. Mindenki leállítja az utolsó számát, aztán jön a következő. Ez megtöri az egészet.

- Visszakanyarodva a hangzáshoz, akkor egy DJ fejében nincs is ilyen?
- Dehogynem! Nálam folyamatosan az megy, de attól függetlenül én sohasem készítettem dallamokat, azt csinálja a zeneszerző, a producer. Ettől teljesen eltérő dolog az előadó művészet, ami a deszkákon történik. Az lenne a csúcspontja ennek az egésznek, hogy valaki a stúdióban is jó, és a színpadon is, de ez a klasszikusoknál sem így működött. Liszt például nagyon király volt mindkét szférában, de a többség akkor sem tudta hozni azt, amit az otthoni munkája után elvártak tőle, és ugyanez a helyzet a mai producerekkel is. Ők a stúdióban nagyon jók, de kevésbé tudják előadni azt, amit ott megcsinálnak.

- Neked, pedig mint disc jokey-nak úgy kell lejátszanod a zenéket, hogy az az adott pillanatban a legtöbbet hozza ki magából. Ezért is kell felépíteni, előkészíteni, nem csak úgy feltenni valamit. Lehet, hogy én azért rakok fel három dolgot, hogy majd a negyedik igazán működjön, de az csak akkor lesz jó, ha az a három előzi meg.

- Másik alapvető különbség, hogy a szerző, az akkor ad ki a kezéből valamit, ha úgy érzi, hogy azzal készen van, vagy határidős. Az emberek nem hallják azt, amint elkezd valamit, de nem fejezni be, a próbálkozásokat. Itt a színpadon nincs próba. Nem mondhatod azt, hogy ez az előző negyed óra ne számítson már, vagy érvénytelen a buli. Itt minden pillanatot meg kell élni, de elsősorban itt kell lenni. Mást fogsz már hallani te, aki itt voltál, és teljesen mást, aki itt sem volt, csak beteszi. Bizonyos dolgok nincsenek rajta a rögzítéseken, például a hangulat, vagy amikor az angyalok elszállnak.

- A legnagyobb titok az, amikor egy olyan zenére pörögsz, amit amúgy meg sem tudsz hallgatni, de ott akkor az ember úgy játszotta le neked, hogy te elhitted, hogy az jó. Szerintem most ez a legjobb dolog, amit megtehetünk. Van, aki a rossz zenéből…-
Nincs is olyan, hogy rossz zene. A zene, az jó, csak maximum azon vitatkozhatunk, hogy neked az tetszik-e. Amíg másoknak bejön, addig nekik az jó, ilyen pedig mindig lesz, szóval a zene, az jó.

- Fábián Tamás -

[2008.07.15.]