The Very Best of Billy Idoltól

Az angliai Middlesex-ben, 1955-ben született William Michael Albert Broad, azaz Billy Idol karrierje 1976-ban kezdődött egy punkzenekar gitárosaként. A ’80-as évek elejétől szólópályára lépő énekes mindmáig négy platinalemezzel, különböző filmszerepekkel -, és nem utolsó sorban – a nőnemű rajongók meghódításával (is) dicsekedhet. A Capitol lemezkiadó 2008-ban elérkezettnek látta az időt egy egész életpálya keresztmetszetét bemutató válogatásalbum megjelentetésére.

Még Tony James basszusgitárossal és „Generation X” elnevezésű bandájukkal 1983-ban készült a kezdőnóta, a lendületes, jól táncolható, slágeres „Dancing With Myself”.

Az ezt követő tíz szerzemény kivétel nélkül a ’80-as évek mainstream euro-disco vonulatához igazodik, köztük olyan sikerekkel, mint a dupla (!) platinalemezes „Rebel Yell”. Érdekes módon, a punk-rock előadónak aposztrofált, talpig bőrszerkóban, valóban punkos külsővel megjelenő énekest ebben az időszakban az elektronikus, gépi hangszerkísérettel, effektekkel előállított hangzó anyagok jellemezték.

Az elvitathatatlan siker elsősorban a különlegesen egyedi – néhol Mark Knopfler monotóniáját idéző, de annál széles terjedelmű - orgánumának, valamint katartikus előadói stílusának köszönhető. Az eurodiscos „blokkot” egy eredetileg Tommy James & The Shondelles által előadott, 1968- ban készült „rágógumi-zene” 1981-es feldolgozása, a Money, money zárja.

Aztán egy ugrással 1990-ben termünk, ahol egy light-os rock nóta, az amúgy szintén platinalemez „Cradle of Love” jelzi az idők, és a zenei ízlés változását. Mindez nemcsak a dallamvezetésben, de a hangszerelésben is észlelhető; ismét előkerül a szólógitár, ami a ’80-as évek diszkós világában igencsak mellőzött hangszer volt.

Az ezt követő, egykori Doors-siker, az „L.A. Woman” valóságos telitalálat. Billy érces, néhol mégis karcos, Jim Morrison koncepcióját továbbgondoló előadásban az 1971-es szerzemény – annak minden értékét megtartva - a mai technikai követelményeknek megfelelően szólal meg.

Három, váltakozó tempójú, gitárral súlyosbított punk-rock tétel után, két vadonatúj darab zárja a kiadványt. Ezúttal hús-vér zenészek alkotják a kísérőgárdát, amelyben a gitárokat a régi társ, Steve Stevens kezeli, a billentyűknél pedig nem kisebb egyéniség áll (vagy ül), mint az egykori dream theater-es Derek Sharinian.

Az elhunyt, Oscar-díjas, amerikai színészlegenda, John Wayne emlékére írt ballada, és a lendületes, glam-rock stílusban komponált „New Future Weapon” című szerzemények arról árulkodnak, hogy a Bálvány 2008-ban is szilárdan áll a talapzatán.

- Hegedűs István -

[2008.08.16.]